Több száz milliós kártérítéssel fenyegetőzik a megfúrt mélygarázs kivitelezője

2007.01.26. 17:49
A Nagymező utcai mélygarázs építésének leállítása 1,5 milliárd forintjába kerülne az adófizetőknek, állítja az építési engedélyététől megfosztott beruházó. A cég német tulajdonosa nemzetközi bírósághoz fordulna.

"A Fővárosi Főügyészség óvása eredményeként meghiúsulhat a Nagymező utcai mélygarázs építése, mely súlyos jogi és kártérítési következményeket vonhat maga után" - állítja közleményében a WK Bt., a mélygarázs beruházója. A bt. számítása szerint összesen 1,5 milliárd forint az adófizetőket terhelheti.

Luxushelyreállítás
A WK Bt. vezetője szerint 700 millió forintba kerül, hogy a megbontott burkolatú Nagymező utcát helyreállítsák. Kováts Judit szerint nem is parkosított, szökőkutas helyreállításról van szó, hanem a toldozott-foltozott felújításról. A 700 millió kicsit soknak tűnik annak fényében, hogy a Nagymező utcára merőleges Király utca teljes felújítása (faltól falig) 609 millió forintba került.

Néhány nappal ezelőtt a főváros VI. kerületének polgármestere a környékbelieknek tartott lakossági fórumon jelentette be, hogy a Fővárosi Főügyészség megvétózta az egy éve kiadott építési engedélyt, ami a beruházás teljes leállítását eredményezheti. Az ügyészség azután vizsgálta felül az önkormányzat által kiadott engedélyt, hogy a környékbeliek tiltakozó akciókat szerveztek az építkezés miatt.

A WK. Bt. szerint az építkezés leállítása miatt a káruk 800 millió forint. Kováts Judit, a bt. vezetője az Indexnek részletezte, hogy ez a tervek, az előkészítés, a közműdíjak kifizetéséből, és különféle alvállalkozókkal kötött szerződések meghiúsulásából jön össze.


Nézze meg képeinket!

A feltúrt Nagymező utca helyreállítása 700 millióba kerülne, állítja Kováts Judit. "A beruházó WK Bt. felháborítónak és példanélkülinek tartja, hogy a szükséges jogerős építési engedély, valamint az összes szakhatósági engedély birtokában, a jelenlegi jogbizonytalanság következtében továbbra sem valósulhat meg a környék fejlesztését és felértékelődését célzó beruházás" - olvasható a közleményben. A cégvezető szerint mindezért a német tulajdonos nemzetközi bírósághoz fordul.

Az ügyészség indokai még nem ismeretesek. Kováts Judit azt állítja, hogy az önkormányzattal kötött szerződésben semmilyen záradék nem szerepel. Az önkormányzattól péntek délután nem sikerült választ kapni arra, hogy jogosnak tartják-e a cég követelését.