Kenedi szerint mindenki tudta, mit ír alá
További Belföld cikkek
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
- Óbuda vezetése szerint Kiss László a börtönben is dolgozik, járnak neki a juttatások
- Csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
- Semjén Zsolt Vadai Ágnesnek: Imádkozom Önért!
Nyilatkozat nyilatkozat hátán
Mint ismeretes, a hirdetés, amelynek lényegét a címmel ellentétben a "Medgyessynek mennie kell!" - idézet foglalja össze inkább, azért került a figyelem középpontjába, mert az újság ugyanazon oldalán, közvetlenül utána megjelent egy rövidebb nyilatkozat is, többek közt Demszky Gábor főpolgármester támogató aláírásával.
Kenedi közel három kolumnás, az ÉS-ben megjelent írásában elsősorban azért bírálja Medgyessy Pétert, mert két évvel ezelőtti ígéretével szemben nem valósult meg az 1945 és 1990 közti titkosszolgálati iratok kutathatósága.
A szöveg végén publikált második nyilatkozat aláírói szintén annak a kérésüknek adnak hangot, hogy "az 1994 és 1990 közötti korszak maradandó értékű iratai fölszabaduljanak az állami gyámkodás alól".
Nyolc és fél pont
A szombati, értelmező célzatú kommüniké "nyolc és fél" pontjában Kenedi leszögezi: "A szerző személyes értékelését tipográfiai határvonal, fekete lénia választja el az az ügy elkötelezettjeitől".
Megjegyzi továbbá, hogy "az aláírók szolidaritásának megbontására irányuló kísérletei már tetten érhetők a sajtóban", és hangot ad véleményének, miszerint "a sajtó újfent 'pártunk és kormányunk' nyomása alatt áll, vagy működésbe lépett az öncenzúra".
A kommüniké célja az volt, hogy tisztázza, a második nyilatkozat aláírói nem ismerték a forradalmi hangvételű szöveget? - tettük fel a kérdést Kenedinek, aki meglepő módon azt válaszolta: "Mindenkinek elküldtem egy általános és egy személyes levél kíséretében a teljes szöveget, azt tehát minden aláírónak ismernie kellett."
Ezzel szemben Rajk László, aki szintén nevét adta a kérdéses nyilatkozathoz, az RTL híradójában szemléletesen egy temetési és egy menyegzői hír egymást követő tálalásaként említette az esetet. "Véletlenül került egymás mellé a két hír", foglalta össze.
Ismeretlen telefonáló
Czuk Dóra, Demszky Gábor sajtósa értetlenségét fejezte ki Kenedi állításával kapcsolatban, mivel - mint az Indexnek elmondta - a főpolgármestert telefonon tájékoztatták az ügyről, amiben csak az 1945 és 1990 közti iratok hozzáférhetőségéről és Gyekiczki Andrásról volt szó.
Mivel Demszky Gábor éppen szabadságát töltötte, azt a sajtós sem tudta, hogy ki volt az őket megkereső telefonáló.