Gergényi váltja Salgót
További Belföld cikkek
-
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
Salgó diplomata lesz
![]() |
Gergényi Péter fotó: Barakonyi Szabolcs |
Salgó Magyar Televízió "A szólás szabadsága" című műsorában korábban kijelentette, ő maga kérte felmentését a belügyminisztertől. Salgó László elmondta: ötvenhárom évesen, pályája csúcsán úgy gondolta, hogy tapasztalatait a külszolgálatban tudná kamatoztatni, és erre most adódott lehetőség, kapott egy ajánlatot, ezért kérte a felmentését. Salgó posztjára négy lehetséges jelölt merült fel: a befutó Gergényi mellett Bánfi Ferenc, veszprémi főkapitány, Bencze József, a VPOP rendészeti főigazgatója, illetve Ferenczi László, az ORFK bűnügyi főigazgatója.
Médiakedvencként kezdte
Tavaly nyáron nevezték ki Budapest rendőrfőkapitányává a korábban a Bács-Kiskun megyei főkapitányságot vezető Gergényi Pétert. A szigora miatt vasprefektusnak nevezett 58 éves rendőri vezetőnek kellett megújítania a BRFK struktúráját, új koncepciót kidolgozni például a tömegrendezvények biztosítására. Fontos feladat volt a korrupció visszaszorítása, valamint a hatékonyabb és gyorsabb rendőri intézkedés.
Gergényi határozottságával a fővárosban hamar médiakedvenccé vált. Bejelentette: ha bármelyik rendőr engedély nélkül használ járőrautót, a kocsit éppúgy fogja köröztetni, mintha azt autótolvaj vitte volna magával. Nem számíthatnak kíméletre a szolgálatban számítógépes játékokkal játszó, napozó, dohányzó, illetve alkoholt fogyasztó rendőrök sem. A közlekedési rendőrök figyelmét pedig kemény hangvételben hívta fel, ne a járdán dohányozzanak, hanem tegyék hasznossá magukat a csúcsforgalomban.
A nagyobb fővárosi demonstrációk biztosítását személyesen irányította, sokat és szívesen nyilatkozott a sajtónak, vett részt médiaeseményeken. Azoknak az autósoknak, akik korrupt rendőrökkel találkoznak, feljelentés esetén harmincháromezer forintot ígért, az akció azonban hamar kifulladt.