További Belföld cikkek
Emiatt a Fegyelmi Tanács Grespik Lászlót hivatalvesztés fegyelmi büntetésben részesítette, s egyben a vonatkozó kormányrendelet alapján a belügyminiszter kezdeményezi a hivatalvezetői megbízatás visszavonását a miniszterelnöknél.
Egy politikai nyilatkozat miatt indult eljárás
Grespik László |
A hivatalvezető korábban és most is elszabott jogi köntösbe bújtatott politikai támadásnak, jogi bohózatnak minősítette az ellene folyó eljárást, amely, mint mondta, jogszerűtlen. A hatályos törvények értelmében ugyanis csak a miniszterelnök hívhatja vissza őt vagy indíthat írásban fegyelmi eljárást ellene, a belügyminiszternek ilyen jogosultsága nincs.
Nem adja fel
Ezzel a hivatalvezető ügye nem fejeződött be, mert a határozat nyomán a belügyminiszter csak javaslatot tehet Orbán Viktor miniszterelnöknek a hivatalvezető felmentésére. Erre Grespik külön felhívta a figyelmet, és a tanács döntése után közölte: már február 14-én beadta keresetét a Fővárosi Munkaügy Bírósághoz.
Mikor a sajtószóvivő felolvasta a tanács határozatát, Grespik László megjegyezte: úgy hallgatta, mintha egy Petőfi verset olvasnának fel neki, vagyis nem tekinti jogszerűnek.
Várja Orbán válaszát
- Várom a miniszterelnök válaszát, és addig is jogi lépéseket teszek annak érdekében, hogy az ellenem kezdett politikai hátterű eljárás megszűnjön, és a hivatalban maradhassak. A bíróság határozatáig már nem megyek be a hivatalba, mert nem akarok még több bonyodalmat.
Grespik szerint az ellene kezdett eljárás üzenet a magyar köztisztviselőknek, hogy nincsenek biztonságban: kiszolgáltatottak felettesük önkényes döntéseinek.