Döntetlen után Szabadai lett a pesti SZDSZ elnöke

2007.05.11. 16:23
Lakos Imre és Szabadai Viktor is ugyanannyi szavazatot kapott pénteken az SZDSZ budapesti választmányában, amely a testület elnökéről döntött. Ez az első kör eredménye volt, akárcsak az országos elnök megválasztásakor korábban. A második körben végül Szabadai nyert, mindössze egyetlen ember változtatta meg ekkor a döntését.
Az első körben nem sikerült elnököt választani az SZDSZ budapesti választmányában, mert Lakos Imre jelenlegi vezető és kihívója, Szabadai Viktor is 35-35 szavazatot kapott a voksoláson.

Így második fordulót kellett tartani, pedig előzetesen már lehetett tudni, hogy az SZDSZ fővárosi vezetői Szabadait támogatják. Demszky Gábor főpolgármester, John Emese fővárosi frakcióvezető és Ikvai-Szabó Imre is a XIII. kerületi frakcióvezetőt támogatta Lakossal szemben, aki a XI. kerületben alpolgármester.

A mostani választás kísértetiesen hasonlít az SZDSZ idei országos elnökválasztására, ahol Kóka János és Fodor Gábor között is holtverseny alakult ki, aztán csak a második körben tudott győzni a pártelit által támogatott Kóka.

Az országos választástól egy tekintetben azonban eltér a pesti voksolás: itt nem előzte meg hosszas korteshadjárat az elnöki poszt betöltését, mert Szabadai Viktor csak másfél nappal a döntés előtt jelentette be indulását, és a városvezetés is csak ezután érzékeltette, hogy kit támogat a versengésben.

A második fordulóban minimális különbséggel Lakos kihívója, Szabadai nyert 36:34-re győzött, így ő lesz az új budapesti választmányi elnök az SZDSZ-ben.