2010-ig 20 százalékot akar Budapesten az SZDSZ

2007.05.10. 15:32
Az SZDSZ budapesti választmánya pénteken dönt az új elnök személyéről. A választás előtt másfél nappal felbukkant egy ellenjelölt az eddigi vezetővel, Lakos Imrével szemben.

Szabadai Viktort az Index információi szerint Demszky Gábor főpolgármester, John Emese fővárosi szabad demokrata frakcióvezető és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes is támogatja - ahogyan erről már korábban beszámoltunk. Ez azt jelenti, hogy Lakoson kívül az SZDSZ összes budapesti jelentősebb tisztségviselője Szabadai mellé állt.

2010-ig 20 százalékos SZDSZ-t akar Szabadai

Kérdés ezek után, hogy Lakos meg tudja-e őrizni pozícióját a választmány élén. Ha nem akkor be kell érnie a XI. kerületi alpolgármesteri poszttal és a fővárosi képviselőséggel.

Szabadai Viktor az Indexnek programjáról elmondta, hogy szeretné az SZDSZ-t meghatározó, önálló várospolitikai tényezővé tenni, és a 2010-es választásokig 18-20 százalékos eredményt akar elérni a fővárosban, ha őt választanák budapesti elnökké.

Hídszerep

A jelenleg XIII. kerületi szabad demokrata frakcióvezetőként dolgozó Szabadai elmondta: elképzeléseit azok a fiatal SZDSZ-esek is támogatják, akik a kerületekben politizálnak. A fiatalok megújulást akarnak, azt, hogy a választmány tevékenysége megerősödjön, és aktívabbá váljon. A kerületek és a fővárosi politika között egyfajta hídszerepet kell a választmánynak betöltenie - fogalmazott az angyalföldi várospolitikus.

Szabadai hangsúlyozta, hogy a Lakos Imrével szembeni fellépése nem hasonlít az SZDSZ országos elnöki posztjáért folytatott kampányhoz, hiszen mindketten Kóka János mellett kampányoltak akkor.

John Emese is Szabadait támogatja

Az, hogy nem a Kóka-Fodor-ellentétről van szó, az is bizonyítja, hogy az a John Emese is Szabadait támogatja, akit korábban inkább Fodorhoz közeli politikusként tartottak számon.

Lakos Imre az Indexnek Szabadai jelölése kapcsán elmondta: az, hogy a választmányi elnöki poszt felértékelődött, az bizonyítja, hogy az SZDSZ budapesti vezetői is aktivizálták magukat, és véleményt nyilvánítanak az ügyben.

Lakos: Nem lehet érdemben vitatkozni a programokról

Ez is annak a munkának köszönhető, amit az elmúlt négy évben végzett - mondta Lakos, aki sajnálja, hogy Budapesten nem alakulhatott ki olyan termékeny vita a jelöltek programjáról, mint amilyen az országos elnökségért ringbe szálló Kóka János és Fodor Gábor között volt.

Szabadai másfél nappal a választás előtt tűnt fel, így Lakos szerint nem lehet ellenfele programjáról érdemben vitatkozni, mert erre nem hagyott időt. Lakos elmondta, hogy ő a választmány előtt fogja ismertetni jövőbeni elképzeléseit.