Nagy Népi Hurrá
|
A polémia kronológiája2000. 10. 26., 16:11 | Frissítve: 2000. december 15., péntek 14:55
A botrány kipattan
1999. március 4. Két sürgősségi indítványt tár a március 4-én ülésező közgyűlés elé dr. Dubecz György Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város jegyzője. Az első szerint dr. Rapcsák András ellen fegyelmi eljárást kell indítani, mert az addig még titkos dokumentumok alapján alapos a gyanú, hogy a polgármester tisztségével összeegyezhetetlen magatartást tanúsított. (Ekkor még csak sejteni lehetett, hogy a Billa-telek ügyében, és egy névnapi buli számlái kapcsán született meg az indítvány, de ezt senki sem hajlandó megerősíteni.)
A pontos indoklás szerint a polgármester „veszélyezteti a válság-költségvetésű város” működését.
A zárt ülés négy óra múlva azt a határozatot hozza, hogy elindítja a fegyelmi eljárást, és az ügy súlyossága miatt felállít egy vizsgálóbizottságot. (A tagjai: Dr. Kovács László képviselő, Szeli Ferenc képviselő, és az indítvány beterjesztője Túri József alpolgármester). A bizottság azonnal Rapcsák András polgármesteri tisztségéből való felmentését javasolja a közgyűlésnek. A közgyűlés megszavazza. Rapcsák mellvédje - Fidesz, MDF - szintén igenlő választ ad, amelyet később így magyaráznak „dr. Rapcsák András polgármester véleményének előzetes ismeretében azért támogatta az előterjesztést (a frakció, szerk.), hogy az eljárás alapjául szolgáló ügyet mielőbb tisztázni lehessen.” Rapcsák András sajtótájékoztatóján „kutyakomédiának” nevezi a közgyűlés működését, és összegző véleményét idézve „az ember esze megáll, az ember esze megáll, hogy önös hatalmi érdekek miatt, hogy a pénz utáni mohóság miatt képesek ilyet csinálni felelős emberek” nem tűnik boldog tisztségviselőnek. Később Dubecz György jegyző elismeri, hogy szabálytalanul terjesztették be az indítványt. Túri viszontválaszában azt hangsúlyozza, hogy a jegyző terjesztette be, nem ő, és ha hiba történt, az szándékosan történt, hogy később Rapcsákék jogi kifogás alapja legyen. Ehhez Erdélyi Miklós Rapcsák ügyvédje csupán annyit fűz hozzá, hogy „fegyelmi eljárás esetén az érintett kifejezetten nyílt ülést kér – hangsúlyozom a saját jogait a köz érdekében lekorlátozza – akkor nincs helye zárt ülésnek.”
Hivatalos állásfoglalások. Hatalmi huza-vona.
Az első hivatalos állásfoglalás napjára virradt paraszt Párizs népe. Mózes Ervin, a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének megbízásából dr. Gábor Erzsébet főosztályvezető úgy nyilatkozott, hogy a zárt ülés elrendelése eljárási szabályt sértett ugyan, de a polgármester felfüggesztése, valamint a fegyelmi eljárás elrendelése szabályos körülmények között zajlott. Ennek kézhezvétele után dr. Novák Imre a város másik alpolgármestere levelet ír Rapcsák Andrásnak, hogy másnap kilenc óráig tegyen eleget a közgyűlés határozatának, és adja át a hivatalos iratokat. Rapcsák nem lép az ügyben. A március 15-ei ünnepség úgy zajlik, ahogy mindenki várta. Vitával és vitával. A Polgármesteri Hivatal alpolgármesterei sajátjuknak érzik a városi ünnepséget, és felmerül dr. Mucsi Imre neve is, miszerint ő fog szónokolni a városi megemlékezésen, aztán mégsem reckíroznak. Az ünnepségen Rapcsák András figyelmeztet ’48 máig ható szellemiségéről, némi aktuálpolitikai fennhanggal. 1999. március 17. A Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal állásfoglalása értelmében a hódmezővásárhelyi közgyűlés 15 nappal meghosszabbítja a polgármester ellen indított fegyelmi eljárást, ezzel párhuzamosan a képviselőtestület felszólítja Rapcsák Andrást, hogy március 19-én, délután 3-óráig most már tényleg adja át a hivatalt. A formalitáson túl, megvonják a Rapcsáktól a költségtérítést, a gépkocsi-használatot (Mercedes), valamint a mobiltelefon használatát (Westel). Megtörténik az első teátrális mozdulat is: lezárják az irodát, a vizsgálóbizottság pedig szakértők bevonását kéri. 1999. március 18. A felfüggesztett polgármester rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen öten jelennek meg, plusz a sajtómunkások hada. A megjelent városatyák nem tudnak újat mondani, és mivel a közgyűlés határozatképtelen, Rapcsák András berekeszti a közgyűlést. Természetesen az is vita tárgya lesz, hogy Rapcsák összehívhatta-e a közgyűlést vagy nem. A város jegyzője igennel válaszol, a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal azonban nemmel, és így megint adtak egy pofont. Négy nappal később újra meghosszabbítják Rapcsák András felfüggesztését, mert még mindig nem adta át az ügymenetet. 1999. április A közgyűlés előtt felolvassák a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal levelét. A Hivatal azt javasolja a testületnek, hogy készítsenek belső szabályozást a Polgármesteri Hivatal reprezentációs költségeinek felhasználásairól, ami ’99-ben 15 millió forint. A Közigazgatási Hivatal szerint ezekről eddig nem készült jogszerű és átlátható lista. Ezenkívül megállapítja, hogy Rapcsák András törvénytelenül hívta össze a jogi, valamint a pénzügyi-gazdasági bizottságot, ugyanis a felfüggesztés óta nem igazán kompetens ilyen ügyekben. A levél azonban arról is említést tesz, hogy a fegyelmi határozat kihirdetésének „indokolatlan elhúzódása” a joggal való visszaélés kategóriáját is kimeríti. Egyelőre azonban a messzi távolban az elmarasztaló határozat. Április 21-én Rapcsák András feltöri hivatali szobáját, amelyet a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal törvénysértőnek minősít. Isépy Tamás szintén bosszúsan nyilatkozgat a képernyőn, szavának súlya van, történetesen ő az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnöke. Könyvvizsgáló jelentés alapján elkészül az 1996, és 1997. évi zárszámadás, amelyből kiderül, hogy a tavalyi évre vonatkozó előterjesztés, valamint az idei évre jóváhagyott költségvetés ütközik az önkormányzati gazdálkodásról jogszabályokkal. Ez pedig a Btk. 289-es paragrafusának megfelelően a számviteli fegyelem megsértése. Az önkormányzati törvény kimondja, hogyan gazdálkodásért a polgármester a felelős, ezért a közgyűlés kéri a nyomozás megindítását, és büntetőeljárás elindítását dr. Rapcsák András ellen. Emellett nem kezeli alapszerűen az önkormányzati lakások értékesítéséből származó bevételt – nyilatkozza Túri, ezért minden ingatlant jelzálog terhel. Hab a tortán, hogy Túri szerint a Rapcsák tulajdonában lévő Nitor Rt. évek óta nem fizet telekadót, és iparűzési adót. Rapcsák mindent cáfol, és május 13.-ra rendkívüli közgyűlés hív össze, amelynek napirendjén a közgyűlés feloszlatása is szerepel.
Szankciók. „Alkoholista, idegbeteg” közgyűlés
A közgyűléseknek se vége, se hossza a tavaszutó a Rapcsák ügyeinek megtárgyalásával telik. A közgyűlés másodjára jelenti fel Rapcsákot, aki ellen így egy második fegyelmi eljárás is indul. Drasztikusnak számító lépésként jövedelmének 50 százalékát visszatartja a közgyűlés. A közgyűlésen letisztázzák a vádakat, amelyek ebben a pillanatban a közgyűlés pecsétjének eltávolítása, a zártörések, valamint a polgármester folyamatos becsületsértő és rágalmazó kijelentései. 1999. június A Szegedi Munkaügyi Bíróság elutasítja Rapcsák András tíz pontból álló keresetének kilenc pontját, amelyek legfőbb kívánalma a közgyűlés határozatának hatályon kívüli való helyezése. Azonban egy pontban igazat ad az ex-polgármesternek, ugyanis figyelmezteti a közgyűlést, hogy 15 napon belül hozza meg a fegyelmi határozatát. Az elmarasztalás ellenére a felfüggesztés életben marad. 1999. július A nyáron egymás idegeinek rombolására tettek esküt a honatyák. A közgyűlésben Dr. Ádok János nem szavaz meg egy sürgősségi indítványt, így 5 főre fogyatkozik a Rapcsák-tábor. A polgármester intenzív lakosságot célzó kampányba kezd, ahol fórumok tucatjain beszél a városházán dúló „szabadrablásról.” Válaszul Túri József sajtótájékoztatón mutatja be régtől gyűjtött Rapcsák-szidalmait. Ezen olyan kijelentéseket idéz, ahol Rapcsák „gazember társaságnak, primitívnek, civilizálatlannak, köztörvényeseknek, csirkefogóknak, mocskos állatoknak” nevezi a városházán lévőket, a hozzá kevésbé lojális Héjja József Gyulát pedig a sajtótájékoztató szerint „büdös kis Héjjának” becézte az ex-polgármester. A MIÉP megyei elnökét „bőrös Kovácsnak” (Dr. Kovács László egyébként bőrgyógyász, így nyer értelmet a hasonlat), és fasisztának, Novák Imre alpolgármestert „baromnak” titulálja, aki „Goebels-i magaslatokba emelkedett.” Rapcsák szerinte a testület legtöbb tagja „alkoholista, idegbeteg”. 1999. augusztus
Dr. Mózes Ervin, a Csongrád megyei Közigazgatási Hivatal vezetője szerint a polgármester felfüggesztésnek nincs törvényi határa. Rapcsák sajtótájékoztatón bejelenti, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hanyag kezelés alapos gyanúja miatt eljárást indított Novák Imre alpolgármester ellen, valamint Rapcsák azt is tudni véli, hogy eljárás folyik Túri József és Kőhegyi András ellen is.
1999. szeptember Dr. Rapcsák András sem jogi, sem erkölcsi értelemben nem fog visszaülni székébe. – jelenti ki Túri József alpolgármester. Tette ezt azután, hogy másik alpolgármesterré Kulik Jenőt választotta a közgyűlés, a jogi bizottság elnökévé pedig hegedűs Pétert. Rapcsák szeriont a frissen megválasztott alpolgármester apja másfélmillió forintot kapott a várostól, sőt az alpolgármester egy bűnügyi lakat alá vett lakást „lopott ki” a zárlat alól. Kulik Jenő cáfol. 1999. október Rapcsák első komolyabb győzelme. Szegeden másodfokú tárgyalást tartanak Rapcsák András és a közgyűlés közötti munkaügyi vitájában. Rapcsák egyik felfüggesztése megszűnt, a másik azonban továbbra is érvényben van.
A bohózat. Túrit is támadják.
Rapcsák levágatja az irodájára felhelyezett lakatot, és a sajtómunkások előtt tájékoztatót tart arról, hogy ő frankón végezte a dolgát, amikor a közgyűlés megpróbálta lefejezni.
Négy nappal később Rapcsák megbíz egy lakatost, aki szakértelemmel levágja a lakatot, a polgármester pedig nosztalgiából írásban utasítgatja a hivatal dolgozóit.
Másnap reggel kilenckor Novák Imre lakattal lezáratja az irodát, és dühösen lepecsételi.
1999. december A közgyűlés újabb fegyelmi eljárást indít Rapcsák András ellen a „zártörések, a becsületsértő kijelentések és a közgyűlési munka megzavarása miatt”. Ugyanakkor ítéletet hoznak a névnapi vacsorával kapcsolatban: Rapcsák illetményének 10 százalékát egy éven keresztül megvonják, mert a városatyák az iratok alapján bizonyítottnak látják, hogy közpénzekből fedezte a magánrendezvény költségeit. A másik oldal képviselője ellen szintén nyomozást indít az APEH Csongrád Megyei Nyomozó Hivatala. Túri József alpolgármester elleni eljárás kezdeményezője feltehetőleg Rapcsák András. Túri az XIVICV-dik sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy lemond tisztségéről, mihelyst véget ér a Rapcsák-ügy. Még azon a héten a közgyűlés elfogadja a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal részére adandó választ, miszerint a testület nem látja indokoltnak a feloszlatást, mert véleményünk szerint nem sértették meg az önkormányzati törvényt.
Bekapcsolódik a parlament. Mentelmi jog.
Az ügy a parlamentben gyűrűzik tovább. Az ügyészség kikéri dr. Rapcsák András mentelmi jogát, mert az indoklás szerint bűncselekmény alapos gyanúja merült fel az ex-polgármester ellen. A kormány a belügyminiszter előterjesztése nyomán úgy dönt, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság a Hódmezővásárhelyen kialakult helyzetet alkotmányellenesnek minősíti, akkor javasolni fogja az Országgyűlésnek a közgyűlés feloszlatását. Ugyanezen a napon az évadnyitó közgyűlési ülésen a városi grémium elhatározza, hogy végső megoldásként kezdeményezik a polgármesteri tisztség megszüntetését. Ezen kívül a szokásos formula: ismét feljelentik Rapcsák Andrást, és apró ajándékként fegyelmi eljárás indul a helyi könyvtárigazgató ellen is. A közgyűlés kezdeményezése után nyomozás indul Rapcsák ellen. A vád: rongálás – nyilván az ajtókra gondoltak 2000. február
A Szegedi Városi Bíróság nem jogerősen 1 millió 200 ezer forintos kártérítésre kötelezte Rapcsákot az ellene indított becsületsértési perekben. A Csongrád Megyei Főügyészség újra indítja a nyomozást a Billa-telek ügyében, arra hivatkozva, hogy nem volt tudomása a NITOR Rt. által megvásárolt Billa-telek szomszédságában lévő 7 hektáros telekről.
2000. március Újabb rendkívüli közgyűlés Vásárhelyen. Az indok: az Országgyűlés határozata, miszerint nem adják ki dr. Rapcsák András felfüggesztett polgármester mentelmi jogát. Ennek ellenére a következő hetekben megkezdődik a Csongrád Megyei Bíróságon másodfokon is az a per, amelyben „egymilliárd forint közpénz és a Fekete Sas átépítésére kötött szerződések eltitkolásával, az önkormányzat vagyonának szabálytalan kezelésével, a városi tulajdonú gépkocsik és telefonok törvénytelen használatával, a költségvetés hamis színben való feltüntetésével, és adófizetők pénzén végzett családfakutatással” vádolja a közgyűlés a felfüggesztett polgármestert. Rapcsák képtelenségnek nevezi a vádakat. 2000. május Elvesztette a pert Rapcsák András a Munkaügyi Bíróságon. Rapcsák a közgyűlés fegyelmi határozatainak hatályon kívül helyezése miatt perelte be a közgyűlést. A hónap derekán a képviselőtestület arról értesül, hogy a polgármesteri tisztség megszüntetése miatti tárgyalások elmaradnak, ugyanis Rapcsák elfogultsági indítványt nyújtott be Csongrád megye összes bírósága ellen. Kiderül, hogy a portás nem érintett az ügyben. 2000. június A közgyűlések hangnemének mélyrepülése. Az ügyészség a családfakutatás-ügyben megszüntető határozatot hozott. A közgyűlés visszatér a mentelmi jog kérdésére, amelyet az Országgyűlés nem adott ki, annak ellenére, hogy a legfőbb ügyész kikérte. Túri József azt indítványozza, hogy ne szüntessék meg a határozatot, csupán függesszék fel addig míg Dávid Ibolya igazságügy miniszter nem foglal állást az ügyben: meg lehet-e tagadni a mentelmi jog kiadását, ha közvádas az ügy. Túri szerint közvádas.
Az Alkotmánybíróság véleményt mond
Kiemelkedő alkotmányos érdek fűződik a helyi képviselő-testület és a polgármester közötti jogviszony zavartalanságához, amiből következik, hogy az alkotmány alapján a választópolgárok által megválasztott polgármestert a helyi képviselő-testület önkényesen nem korlátozhatja feladatai ellátásában - állapította meg az Alkotmánybíróság véleményt nyilvánító határozatában.
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a helyi önkormányzás zavartalanságának fenntartása, feltételeinek biztosítása a helyi képviselő-testületnek és a polgármesternek egyaránt alkotmányos kötelessége. Önkényes akadályozásnak minősül az is az alkotmánybírák szerint, ha a helyi testület nem indítja meg azokat az eljárásokat, amelyeket a törvény a helyi képviselő-testület és a polgármester közötti konfliktus megoldására rendel.
Újra kezdeményezi a hódmezővásárhelyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatását a Belügyminisztérium, így a parlament akár rendkívüli ülésen is dönthet az új választás kiírásáról. Rapcsák András mindenképpen újraindul, ha kiírják az időközi választásokat. A döntéshez az alkotmány szerint nincs szükség kétharmados többségre, így akár rendkívüli ülésen, az ellenzék támogatása nélkül is keresztülvihető az előterjesztés. A parlament szeptember végén dönt a hódmezővásárhelyi választásokról.
Kapuban a közgyűlés feloszlatása
A hódmezővásárhelyi közgyűlés feloszlatását, és új időközi választások, kiírását javasolja a kormány az Országgyűlésnek – jelentették be egy kormányülés utáni sajtótájékoztatón. Borókai Gábor, kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a kormány kikérte az Alkotmánybíróság véleményét, amely nem ellenkező értelmű az indítványt beterjesztő Belügyminisztérium érveivel szemben.
Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága, akárcsak az alkotmányügyi bizottság általános vitára alkalmasnak találta a belügyminiszter Hódmezővásárhely közgyűlésének feloszlatásáról szóló határozati javaslatát. Az eljárást mind az ellenzéki pártok, mind a Dávid Ibolya vezette igazságügyi tárca aggályosnak tartja, szerintük ugyanis az Országgyűlés döntési jogával csak a legvégső esetben lehet élni.
2000. szeptember
Feloszlatta magát a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése. A 25 tagú testületből 16 képviselő jelent meg az ülésen, és név szerinti szavazással egyhangúlag a feloszlatás mellett voksoltak. A városatyák áttörésüket saját taktikázásuknak tudják be, Rapcsák András szerint azonban ez: „várható lépés volt, és ő már ezt tavaly áprilisban megmondta.” Túri József alpolgármester szerint azért kellett önmagának feloszlatnia a közgyűlést, mert csak így tudják lefolytatni a törvényes vizsgálatokat Rapcsák András ellen.
Közben a vásárhelyi Fidesz alapszervezetet feloszlatta az Országos Választmány, a kiadó helyre azonban hárman is jelentkeztek egyszerre. Szakértők szerint arról szól a dolog, hogy Rapcsáknak sikerül-e megszereznie a legnagyobb kormánypárt nevében bízók támogatását. Fidesz |
hirdetés
|