Gyurcsánynak vegyesek az érzései

2008.11.15. 15:45
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tájékoztatta az államfőt és az MKP vezetését a Robert Ficóval folytatott megbeszéléséről, és azt mondta, vegyesek az érzelmei. A Fidesz elégedetlen, szerintük a kormány képtelen megvédeni a magyar embereket. Az SZDSZ szerint, mivel nem várt áttörést, akár sikeresnek is értékelhető a megbeszélés, mert elkezdődött a párbeszéd. Az MDF óvatos és bizakodó, a KDNP feleslegesnek tartotta a találkozót.

Gyurcsány Ferenc tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt magyar-szlovák kormányfői találkozón elhangzottakról és a tapasztalatokról, mondta a miniszterelnök szombaton kora délután Révkomáromban. Úgy fogalmazott, vegyesek az érzései az egyeztetéssel kapcsolatban.

Szavai szerint erőteljesen és határozottan képviselték a határon túli magyar közösség, illetve a két nemzet együttes érdekeit a megbeszéléseken. A magyar álláspont kezdeményező volt, és nem hárított minden felelősséget a szlovák partnerre, hangoztatta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc beszámolt arról is, hogy a tanácskozás után a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) a vezetőivel is találkozott, és tájékoztatta őket az elhangzottakról.

A Fidesz sajnálatosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc képtelen volt elérni a szlovák kormányfővel folytatott szombati tárgyalásán, hogy Magyarország számára fontos kérdések, így a Dunaszerdahelyen történtek és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ügye bekerüljön a találkozón elfogadott közös nyilatkozatba, mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.

Az a tény, hogy Dunaszerdahely ügye nem került be a nyilatkozatba, sajnos azt üzeni, hogy a magyar kormány képtelen megvédeni a "magyar embereket", akiket "büntetlenül lehet agyba-főbe verni Magyarország határain túl" - mondta a Fidesz szóvivője.

Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) elítélő szlovák parlamenti határozatot, és sajnálatosnak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc képtelen volt elérni azt is, hogy a KMKF-re vonatkozó pont bekerüljön a közös nyilatkozatba.

Igazi áttörést nem lehetett várni Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szombati találkozójától, ezért, ebből kiindulva, akár sikeresnek is értékelhető a megbeszélés, mert elkezdődött a párbeszéd, mondta Eörsi Mátyás.

Az SZDSZ ügyvivője azt hangsúlyozta, hogy a résztvevők aláírtak egy négypontos nyilatkozatot és megállapodtak abban, hogy a későbbiekben is folytatódnak a találkozók. Eörsi Mátyás fontosnak nevezte a nyilatkozatot, de hozzátette, hogy magyar szempontból az nem minden kérdésben kielégítő, és Magyarországon éppen ezért a szlovák demokraták támogatását kell megnyerni, hiszen a dunaszerdahelyi mérkőzésen történteket Szlovákia fogja kivizsgálni.

Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke azt mondta, ha egy ország fontos intézményénél, mint például a szlovák rendőrségnél működési zavar támad, akkor a demokrácia fokmérője, hogy kivizsgálják az ügyet és a vizsgálat végeredményét nyilvánosságra hozzák.

Az MDF bizakodó és óvatos is egyben a magyar-szlovák kormányfői találkozó létrejötte után, mondta a párt szóvivője. Bizakodásra ad okot, hogy a két ország miniszterelnöke között létrejött egy találkozó, amelynek két szomszédos ország viszonyában természetesnek kellene lennie, mondta Kerék-Bárczy Szabolcs. Hozzátette, az is pozitív, hogy az MDF hét eleji javaslatára megszületett a két kormányfő közös nyilatkozata, amely a szélsőségek elítéléséről szól.

Ugyanakkor a párt szerint óvatosságra int az, hogy szlovák részről az önkritika elemei nem jelentek meg a szlovák miniszterelnök nyilatkozataiban. A szóvivő megjegyezte, hogy a szlovák kormányban jelen van az a szélsőséges, magyarellenes nacionalista párt, amelyik hangulatot kelt.

Kerék-Bárczy Szabolcs hangsúlyozta, pártja a kétoldalú viszonyt mindig a felvidéki magyarok szemszögéből nézi. Azt támogatja, ami jó az ott élő magyaroknak, de elítél minden szélsőséges, nacionalista megnyilvánulást, amely kifejezetten árt a kétoldalú kapcsolatoknak. E szélsőséges jelenségek ellen minden lehetséges alkotmányos eszközzel fel kell lépni, fogalmazott az MDF szóvivője.

A KDNP szerint lehet bármilyen nyilatkozatot kiadni, a jelenlegi helyzeten nem változtat semmit, ha Gyurcsány Ferenc kormányfő nem kéri számon szlovák kollégájától a Dunaszerdahelyen történteket, vagy annak szlovák elismerését, hogy nincsenek bizonyítékok a rendőri intézkedésre, mondta Halász Zsuzsa szóvivő. A KDNP feleslegesnek tartotta ezt a találkozót, semmi nem fog változni. A párt azon az állásponton van, hogy addig nem lehet jövőt építeni, amíg a múlt nem tisztázódik, utalt a szóvivő a Dunaszerdahelyen történtek tisztázatlanságára.

Halász Zsuzsa úgy vélte, hogy a helyzet addig nem fog megváltozni, amíg Ján Slota a szlovák kormány tagja, és nem lehet egyenlőségjelet tenni a szlovákiai és a magyarországi szélsőségesek között, hiszen Szlovákiában a szélsőségek kormányon vannak, míg Magyarországon nem. A párt szóvivője hozzátette, a KDNP nem akar senkit sem "menteni", hiszen pártja is elítéli a szélsőséges megmozdulásokat, de példátlannak nevezte, hogy a magyar miniszterelnök nem követeli a szlovák kormányfőtől, hogy szűnjenek meg a magyarokat ért diszkriminatív jelenségek, és ne kapjon bátorítást a magyarellenesség, ami Szlovákiában kormányszinten folyik.