Salgó László megjegyezte: tudomása szerint a levél már a címzettnél van. Bízik benne, hogy a legfőbb ügyész pozitív választ ad megkeresésére, az elmúlt másfél év gyakorlatára tekintettel, amely során több alkalommal is konzultáltak.
"Mint egy jogalkalmazó szervezet vezetőjeként azt kell, hogy mondjam, a rendőrségnek a törvények végrehajtása a feladata, mindazonáltal a törvény eltolta az erőviszonyokat az ügyészség irányába, csökkentve ezzel az általános nyomozó hatóság, a rendőrség kompetenciáját, de a védelem és a terhelt lehetőségeit is" - tette hozzá Salgó László.
A Legfőbb Ügyészségen az MTI érdeklődésére annyit közöltek: "a levél megérkezett". Salgó László kedden egy televíziós műsorban beszámolt róla, Lamperth Mónika belügyminiszter feszültséget észlelt a rendőrség és az ügyészség között, ezért kérte fel őt, hogy kezdeményezzen találkozót a legfőbb ügyésszel.
A feszültség abból adódott, hogy a K&H Bank nyáron lemondott vezetőjét, Rejtő E. Tibort október 9-én az ügyészség a nyomozó hatóság előzetes értesítése nélkül kihallgatta, majd rendőrségi fogda helyett a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe szállította. A bank volt vezetőjét a rendőrség szeptember elején gyanúsította meg sikkasztással és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.