Ügynökmúlt is hátráltatja a budapesti koalíciós együttműködést
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Még tartanak az egyeztetések a koalíciós pártok között az önkormányzati választások polgármester-jelöltjeiről, több budapesti kerületben továbbra is vita folyik. Az egyik legvitatottabb kerület Óbuda, ahol az SZDSZ és az MSZP együttműködésre törekszik, azonban liberálisok elfogadhatatlannak tartják a szocialisták jelöltjét, mondta el az Indexnek Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője. Hozzátette, hogyha az MSZP-nek vagy akár az SZDSZ közreműködésével a két pártnak együtt sikerülne valaki mást találnia az ügynökmúlttal rendelkező Pető György helyett, nyitottak lennének a támogatására. Pető, aki jelenleg a III. kerület alpolgármestere, tavaly ismerte el, hogy 1979 és 1983 között III/II-es kémelhárító tiszt volt. A másik vitás kerület Zugló, ahol a III. kerületért cserébe az SZDSZ a saját jelöltjét szeretné elindítani.
Pesten már alakul
Bőhm András elmondta, hogy a IX. kerületben már megszületett a döntés, miszerint mindkét koalíciós párt elindítja saját jelöltjét: a liberálisok Gegesy Ferencet, a jelenlegi polgármestert, a szocialisták pedig Kökény Mihályt. A szomszédos VIII. kerületben az MSZP nem állít polgármester-jelöltet, a liberálisok színeiben a posztra már kétszer újraválasztott Csécsei Bélát jelölik. A belvárosi V. kerületben a parlamenti választások két fordulója közt született megegyezés értelmében a szocialista Steiner Pál lesz a koalíciós pártok közös jelöltje, igaz, itt egy önkormányzati képviselői poszt hátráltatja a végleges megegyezést. A többi kerület sorsáról várhatóan 1-2 héten belül megszületik a döntés.
Megyeürítés
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elkészült a párt kampánystratégiája az őszi választásokra, a tervek szerint csak visszafogott kampányt folytatnak majd. Legfőbb céljuk, hogy egy önálló fővárosi kampány eredményeként Demszky Gábor maradjon a főpolgármester, hogy Budapesten és vidéken egyaránt növelni tudják az SZDSZ polgármestereinek számát, valamint hogy az önkormányzati képviselőik létszáma is növekedjen a fővárosi és a megyei közgyűlésekben. Hangsúlyozta, hogy ennek ellenére ragaszkodnak a régiókra való átálláshoz, a jelenlegi helyzetben azonban csak a megyei képviseletre van lehetőségük.
„Rajtad múlik”
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a sajtótájékoztatón ismertette a párt kampánystratégiájának alapelemeit: elsőként emelte ki, hogy tovább szeretnék erősíteni az Európa Parlamenti és az idei országgyűlési választásokon már bevált liberális értékrendet. Elmondta, hogy a koalíciós pártoknak várhatóan 35-40 közös jelöltjük lesz, ennek ellenére az SZDSZ önálló kampányt akar folytatni, amiben csak megvalósítható ígéretek hangzanak majd el.
Horn Gábor azt mondta, a kampány megjelenési része még nincs kidolgozva, így azt sem tudják, hogy a parlamenti választások kampányában megjelent Kovács Pisti ősszel is az SZDSZ arca lesz-e.