Szili Katalin félti a szocialista pártot a megosztottságtól
További Belföld cikkek
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Picit jelképe a változásoknak
Kijelentette, Hiller István kulturális miniszterrel úgy fognak versengeni az elnöki posztért, hogy az nem a párt megosztását, hanem egységét fogja erősíteni. Úgy fogalmazott: "én magam is a változás híve vagyok, és talán nem túlzás és szerénytelenség azt mondanom, hogy az elmúlt 15 esztendőben mindig egy picit a jelképe is voltam a változásnak".
Szili Katalin közölte, azért pályázik az elnöki posztra, hogy olyan baloldal alakuljon ki, amelyik nem kötődik "a 90 előtti rossz beidegződéshez". A Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölttel való kapcsolatát kiegyensúlyozottnak nevezte, amit azonban már a két évvel ezelőtti választások idején is jellemeztek viták. Szili a Hír tv-ben egy éve Gyurcsány Ferenc üdülővásárlásával kapcsolatban arról beszélt, hogy az MSZP-nek meg kellene szabadulnia a nómenklatúrától. A múlt héten, miután a parlament elnöke bejelentette, hogy indulni akar a szocialista párt októberi tisztújító kongresszusán, azt mondta, hogy megfelelő erkölcsi tőkével rendelkező vezetőre van szüksége az országnak. Az Index felvetésére, hogy megszólalásával most is Gyurcsányra utalt-e, úgy reagált: "akire ön gondol, azt a kormányfő tanácsadójaként, majd miniszterként mindenki megismerte, a küldötteknek lesz lehetőségük a szavazófülke magányában értékelni a munkásságát".
A választási kampányt elég csak 2005 végén elkezdeni
A szocialista pártnak most a kormányzás problémáival kellene foglalkoznia, a folyamatosság biztosítására kellene törekednie, és a választási kampányt elég lenne 2005 végén megkezdeni, mondta a ház elnöke. "Én ebben más elveket vallok, egyszerűen erről van szó, nekem a személyekkel semmilyen problémám nincs", mondta Szili Katalin.