![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Még keresik a kecskeméti bankrablót
A rendőrség továbbra is keresi azt a férfit, aki kedden délelőtt 9.45-kor kirabolta Kecskeméten a Bocskai utcai takarékszövetkezetet, mondta kérdésünkre Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A város kivezető útjain elrendelt szigorú ellenőrzés nem hozott eredményt, délután 3 óra körül feloldották az útzárat.
A pénzintézet biztonsági kamerájának felvételeit még elemzik a rendőrök, ezt követően - várhatóan szerdán - közzéteszik a képeket. A szóvivő nem árulta el, mennyi pénzt vitt magával a rabló.
A körülbelül 170-175 centiméter magas férfi "fegyvernek látszó tárggyal" követelte a bevételt, amit az alkalmazottak átadtak neki. A támadó egy fehér reklámszatyorba tette a zsákmányt, majd gyalog elmenekült a helyszínről.
![](http://index.hu/cikkepek/0901/bulvar/takarek.jpg)
Legutóbb egy hete történt bankrablás a fővárosban. Az óbudai Flórián téri Erste bankfiókba ment be egy férfi, lefegyverezte a biztonsági őrt, és egy túszt is ejtett, akit később elengedett. Ezután bemenekült egy közeli panelházba, majd nyoma veszett.