Óriásbombát találtak a Ferencvárosban

2008.07.28. 20:00
Valószínűleg minden eddiginél nagyobb, a II. világháborúból megmaradt és fel nem robbant bombát találtak hétfő este egy IX. kerületi építkezésen. Mivel a hatástalanítás az éjszakába nyúlna, csak kedd reggel látnak hozzá. 9 órától egy kilométeres körzetben kitelepítenek mindenkit, a környéket pedig lezárják. Káosz várható.
Fontosabb részletek
  • Egy ferencvárosi építkezésen találtak egy kéttonnás bombát.
  • A kedd reggeli kiemelés idejére egy kilométeres körzetben mindenkit kitelepít a rendőrség. A kitelepítés reggel kilenckor kezdődik. A IX. kerületi védelmi bizottság késő estére kidolgozta ennek menetét. A kiürítendő területen 15 ezer bejelentett lakos él.
  • A IX. kerületi kapitányságon kedd reggel fél 8-kor tartanak egyeztetést, hogy mely utakat zárják le. Ekkor döntenek a BKV-járatokról is. Tömegközlekedés 11 óráig lesz a lezárt területen, hogy az emberek biztonságban elhagyhassák azt.
  • Az egy kilométer sugarú körben lévő hivatalok, közintézmények reggel zárva maradnak.
  • Reggel nyolc órakor a Telepy utcai és a Bakáts téren lévő általános iskolákban befogadó helyeket alakítanak ki, ahol 200-200 ágyat is biztosítanak az oda betérőknek.
  • A tűzszerészek tájékoztatása szerint a reggel kilenc órakor kezdődő területzárás várhatóan késő estig tart.
  • A kiürítéssel kapcsolatban a 217-0763 és a 217-1609 telefonszámokon adnak bővebb felvilágosítást.
  • A BKV kedden reggel 8-kor tájékoztatja az utasokat a járatok változásairól.

Feltehetően kéttonnás bombát találtak a főváros IX. kerületében a Vaskapu és a Tóth Kálmán utca kereszteződésben egy építkezésen; kedden reggel 9 órától elkezdik a terület kiürítését, közölte Hajdú Gábor ezredes, tűzszerészparancsnok hétfő este. A világháborús bomba a Ferencvárosi malom bontási területén, a Soroksári út, Tóth Kálmán utca, Vaskapu utca, Pápay István utca határolta, körülbelül három négyzetkilométeres telek földjében nyugszik jelenleg.

Késő esti képek a helyszínről

Hajdú Gábor ezredes kérdésünkre elmondta, hogy a fel nem robbant szerkezet hatástalanításának munkálatai az éjszakába nyúlnának, ezért a tűzszerészek úgy döntöttek, hogy hétfőn már nem kezdenek hozzá, hogy ne kelljen több ezer embernek éjszaka elhagynia otthonát. A hatástalanítást ezért végzik nappal.

A kiürítésre váró terület az Index tudósítója szerint kedden háromnegyed nyolckor a szokásos hétköznap reggeli képet mutatja: az utakon nagy a forgalom, sok a járókelő. A Tűzoltó utcai építkezések - így például a SOTE készülő épületének - művezetői azonban azzal küldik haza a munkásokat, hogy ma már valószínűleg vissza se kell jönniük. Az egyik művezető az Indexnek elmondta, hogy nagy kiesés egy teljes napi leállás: anyagi kárpótlásban nem bízhatnak, de remélik, hogy a megrendelő méltányolja majd az okokat.

A Haller utcai kerületi rendőrkapitányságon reggel fél nyolc óta tart az eligazítás. A rendőri vezetőkön kívül BKV-sok, tűzszerészek, mentősök vannak jelen. Az egyik rendőr szerint "kemény napunk lesz, es sokkal sűrűbben lakott, mint Angyalföld volt" - mondta, utalva a két hétel ezelőtt történtekre.

A kedd reggeli kiemelés idejére egy kilométeres körzetben mindenkit kitelepít a rendőrség. A tájékoztatásban részt vesz a polgári védelem is, ez már meg is kezdődött az esti órákban. A polgári védelem feladata továbbá a lakosság ellátásának, illetve a gyülekezési helyeknek a megszervezése.


Nagyításhoz klikk ide!

Késő éjszakára a IX. kerületi védelmi bizottság kidolgozta a keddi kiürítést, egy kilométeres körzetben minden utat lezárnak, a lakosságot kitelepítik, az akcióban mintegy 500 rendőr, polgárőr, katasztrófavédelmi szakember vesz részt. A tűzszerészek tájékoztatása szerint a reggel kilenc órakor kezdődő területzárás várhatóan késő estig tart.

Kedd reggel több főútvonalat és utcát lezárnak, csakúgy mint a Lágymányosi hidat. A Petőfi hídon át lehet majd haladni, de a hídlejáróknál nem lehet majd lekanyarodni. A csepeli HÉV sem közlekedik majd az érintett szakaszon. Paál Kálmán, a IX. kerület polgármesterének tanácsadója elmondta, viszonylag kevés lakóház található a környéken, viszont több állami hivatal és közintézmény is van a közelben, így például a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház. A hivatalok, közintézmények reggel zárva maradnak.

Rendőrök őrzik a helyszínt - esti képek

A BKV járatainak korlátozásáról egyelőre nem született döntés, mivel még arról sem határoztak, hogy kedd reggel milyen utakat zárnak le, a IX. kerületi kapitányságon kedd reggel fél 8-kor tartanak erről egyeztetést, a BKV ennek megfelelően alakítja ki járatai útvonalát, mondta el kérdésünkre a fődiszpécser. Tömegközlekedés 11 óráig lesz a lezárt területen annak érdekében, hogy az emberek biztonságban elhagyhassák a területet. A BKV különbuszokat is biztosít.

Kedden reggel 9 óra körül a Honvédelmi Minisztérium munkatársainak tűzszerészeti vizsgálata után, annak eredményétől függően derül majd ki, hogy a bomba hatástalanítása miatt pontosan mekkora területet érint a lakosok kitelepítése, és hogy a közlekedést érintő útlezárások meddig maradnak érvényben, olvasható a BRFK hétfő esti közleményében.

Az elsődleges vizsgálatok alapján a kitelepítés a Ferenc körút Boráros tér felöli oldala - Tűzoltó utca - Fehérholló utca – Könyves Kálmán körút – Koppány utca – Kvassai út bevezető szakasza – Lágymányosi híd budai hídfő – Egyetemi Központ első épületsora – a Boráros tér által körülhatárolt területen lakókat, a közlekedési korlátozás pedig az Illatos út - Soroksári út – Boráros tér – Ferenc körút - Üllői út által körülhatárolt területen közlekedőket érinti úgy, hogy a Petőfi híd, a Ferenc körút, az Üllői út és az Illatos út mindkét irányból igénybe vehető, tájékoztatott a BRFK.

Reggel nyolc órakor a Telepy utcai és a Bakáts téren lévő általános iskolákban befogadó helyeket alakítanak ki, ahol 200-200 ágyat is biztosítanak az oda betérőknek. A polgármester közölte, a fekvőbetegeket a mentők egy napra kórházba szállítják. Az egykilométeres körzetbe eső kórházakat, így a Szent László és a Szent István kórházat, valamint a kardiológiai intézetet értesítették, de a kiürítés a kórházi épületeket nem érinti. Arra kérték a kórházak vezetését, ha súlyos beteg érkezik hozzájuk, fogadják, de a nagyobb műtéteket lehetőleg halasszák el.

A bomba típusa egyelőre nem ismert, mivel egy részét és a gyújtószerkezetet még mindig föld borítja, így a pontos méreteit sem lehet meghatározni. Hajdú ezredes megjegyezte azt is, hogy az utóbbi 10 évben feltehetően nem találtak hasonló méretű világháborús bombát, de pontos adatokat csak a kiásás után tud mondani.

Az Index tudósítója hétfő este a helyszínen több lakóval is beszélt, akiket még hivatalosan nem értesítettek a kiürítésről, ők csak a hírekből értesültek a bombáról. Még azokhoz sem kopogtak be, akik az építkezés közvetlen közelében laknak. Néhány helyi lakos azt hallotta, hogy elkezdtek plakátokat kirakni a környéken, de ők még nem láttak ilyen értesítőket. Az építkezést hétfő este egyébként néhány rendőr őrizte, két járőrautó fix helyen posztol, egy pedig a környéken köröz. A Vaskapu utcán el lehetett jutni egészen az építkezés bejáratáig, a Tóth Kálmán utcát azonban két helyen is lezárták. A környéken csak néhány ember lézengett.

Hajdú ezredes a keddi hatástalanításról elmondta, hogy amint a lakosság elhagyta a körzetet, megkezdik a kiásást. A munkát egy tűzszerész rajparancsnok irányítja majd, 3-4 ember lesz a segítségére. A bomba mérete és elhelyezkedése miatt a hatástalanítást a helyszínen végzik: ha megtalálják, a bomba gyújtószerkezetét kell eltávolítani, ekkor azonban már csak a rajparancsnok és a segítője lesznek jelen. Mivel egyelőre nem tudni, milyen állapotban van a bomba, nehéz megjósolni, hogy mennyi ideig tart a hatástalanítás, de a tűzszerész parancsnok szerint legjobb esetben délutánra végeznek.

Az ezredes felhívta a figyelmet arra, hogy a hatástalanítás a lakosság érdekében történik, ezért arra kért mindenkit, hogy a kényelmetlenségek ellenére ne akadályozzák a munkát.

A Ferencvárosi rendező pályaudvar egyik bombázása (Fotó: www.450thbg.com)

A második világháborúban, Magyarország bombázásakor az egyik kiemelt célpont volt a Ferencvárosi rendező pályaudvar, a szövetséges légierők, főként az amerikai 15. légi hadsereg rendszeresen szőnyegbombázták a területet. A vasúti közlekedés megbénítása érdekében több ezer gyújtó és romboló bombát dobtak le a támadó repülőgépek, a sokszor pontatlan célzás következtében a IX. kerület nagy része, így a Soroksári út sok üzeme kapott bombatalálatot.

A most talált bomba - ha igaznak bizonyulnak az elsődleges hírek - valószínűleg egy 4000 fontos (körülbelül két tonnás) rombolóbomba (DEMO 4000LB), töltete TNT és ammónium nitrát keveréke, és valószínűleg pillanathatású, vagy késleltetett, fej-, fenékgyújtóval látták el. A bombázások során az aknahatású rombolóbombák voltak a legnagyobbak: magyar célpontokra 1000-2000 fontos példányokat dobtak általában, de előfordult 4000 fontos bomba is. Ezek pillanatgyújtóval robbanva jókora körben pusztították az épületeket, lökéshullámuk a több utcával odébb álló házakat is lerombolta, nem csak a célpontot. A magyarországi bombázásokról, a célpontokról bővebben itt lehet olvasni >>>.

Egy 2000 fontos (egy tonnás) romboló bomba (Fotó: www.303rdbg.com)

Legutóbb két hete, július 16-án találtak egy féltonnás, azaz a most találtnál jóval kisebb bombát a XIII. kerületben, akkor egy kilométeres körben kellett körülbelül 10 ezer ember kitelepíteni. Május közepén a lágymányosi Inforparkban találtak két II. világháborús bombát, az egyik egytonnás volt, a tűzszerészek akkor nem emlékeztek arra, hogy volt-e valaha dolguk ennél nagyobb robbanószerkezettel. Akkor szintén ki kellett üríteni a környéket. A közlekedés mindhárom esetben megbénult a környéken.