Két gyermeke is van a borsodi plébánosnak

2007.03.28. 10:59
Két fia is van egy borsodi település plébánosának, írja a Blikk. A 73 éves pap azt állítja, a pápa és az egri érsek is tud erről. Az egri érsekség szerint a gyermekek akkor foganhattak, amikor a pap néhány évre felfüggesztette hivatását.

Egy borsodi település plébánosának, a 73 éves B. Bélának két felnőtt fia is van, a pap viszont ötven éve tart misét a településen, olvasható a Blikkben.

„Vállalom a két fiút. Tudja a pápa, tudja az egri érsek, nem csináltam belőle titkot, de nem is dicsekszem vele”, mondta a plébános a lap riporterének. Béla atya azt állítja, hogy még II. János Pál pápától kapott külön engedélyt arra, hogy folytassa egyházi hivatását.

A helyiek elfogadják ezt. Egy a Blikkben megszólaló lakatos szerint a plébános ettől még lehet jó keresztény és jó ember, s B. Béla „jó pásztor, jó irányba vezeti a nyájat”.

A lap megkereste az ügyben az egri püspökséget is, ahol Tamás atya azt mondta, nem tudott B. Béla gyermekeiről. Az érsek titkára szerint B. Béla korábban néhány évre felfüggesztette papi hivatását, ekkor foganhattak a gyermekek. Ha nem így volt, mondta Tamás atya, akkor a plébános szabályt sértett.

Egy a lapnak nyilatkozó informátor szerint nincs olyan pápai vagy más engedély, amely felmenti a katolikus papokat a nőtlenség tilalma (cölibátus) alól. Ha egy pap gyermeket nemz, kizárja magát az egyházból, mondta, ám ha bűnbánatot tanúsít, visszatérhet hivatásához.

Mint az Index beszámolt róla, Szabó Tamás tábori püspököt március 15-én mentette fel hivatalából a Vatikán. A püspöki kar egyik tagja nősülési szándéka miatt nyújtotta be lemondását XVI. Benedek pápához.