Huszien megúszta?
Az amerikai hetilap legfrissebb száma szerint George Tenet CIA-igazgató a beszervezésről értesítette Donald Rumsfeld védelmi minisztert, majd George Bush elnököt, aki közép-európai idő szerint csütörtök hajnali egy órakor zöld utat adott az iraki első ember likvidálására irányuló, célzott hadművelethez. Ezután az Iraki Szabadság hadműveletet irányító Tommy Franks tábornok parancsára két F-117-es "Lopakodó" vadászbombázó fél négykor bombázta Szaddám feltételezett búvóhelyét.
A hetilap szerint a CIA informátora, aki az amerikai bombázók által célba vett bunkeren kívül tartózkodott, tanúsította, hogy Szaddám benn volt a támadás pillanatában. Azt azonban már nem tudta megmondani a CIA-nak, hogy az iraki vezető meghalt, megsebesült, vagy éppenséggel sértetlenül került-e ki a támadásból - teszi hozzá a Newsweek.