Kellemes húsvéti atomválságot!

Látszólag pattanásig feszült a helyzet Iránban. A világsajtóban kétnaponta jelennek meg hírek a közelgő amerikai katonai csapásról, aminek már egyes jóslatok szerint legalább három hete be kellett volna következnie, mások szerint pedig most pénteken. Az atomvita miatti folyamatos feszültséget ráadásul most tovább növeli 15 brit katona elfogása, egy vezető iráni katonatiszt átállása és egy elbaltázott katonai akció. De mi van, ha ez az egész csak elterelő hadművelet?

A háború eshetősége vitathatatlan realitás, ugyanakkor a háborúzásnál kevés értelmetlenebb döntést hozhat akár az iráni, akár az amerikai vezetés. Korábbi elemzésünkben arra már rámutattunk, hogy az Egyesült Államok kényszerpályán mozog, a kardcsörtetésen kívül pillanatnyilag nem sokat tehet.

Most annak járnánk utána, hogy iráni részről mi indokolhatja a megmagyarázhatatlanul harcias hozzáállást.

Sok az olaj, kevés a benzin

"It's the economy, stupid!" - hirdette Bill Clinton remekül sikerült kampányszlogenje 1992-ben. Most sincs ez másként. Irán ugyanis meredek lejtőn száguld a gazdasági összeomlás felé.

Mahmud Ahmadinezsád, Irán populista elnöke javarészt felelőtlen gazdasági ígéreteinek köszönheti hatalmát. A nép egyszerű gyermekeként pozícionált holokauszttagadó fő választási ígérete az olajjövedelmek egyenletes elosztása volt. Ennek legegyszerűbb módját pedig a nevetségesen alacsony benzinárakban találta meg.

Tekintve, hogy Irán rendelkezik a világon a harmadik legnagyobb, bizonyítottan is létező olajkészlettel, ez nem tűnt hülyeségnek. [A 2006-os adatok szerint 132,5 millió hordóval, a világ készleteinek 10 százalékával. Ennél csak Szaúd-Arábia és Kanada rendelkezik nagyobb készletekkel, de a kanadai olaj javarészt olajhomok, aminek a kitermelése költségesebb.] Viszont az olajat fel is kell dolgozni, Iránban pedig nincsen megfelelő finomítói kapacitás. Azaz, hiába az olajvagyon, saját készleteiből az ország csak a benzinigény hatvan százalékát tudja fedezni, negyven százalékot be kell hoznia.

Hatékony pazarlás

A problémák pedig itt kezdődnek. Az importbenzin literje 45 cent (83 forint), amit aztán 9 centért (17 forint) árulnak az iráni benzinkutaknál. Ilyen mértékű támogatást pedig nem tud fedezni az iráni büdzsé. Főleg, mert a rendelkezésre álló másik nagy természeti erőforrással, a földgázzal is problémák vannak. Irán rendelkezik a világon a második legnagyobb földgázkészlettel, 104 billió köbméterrel, a világ földgázkincsének 15 százalékával, a hatalmas készleteket nem tudják megfelelő mennyiségben kitermelni, azaz még gázból is behozatalra szorul az ország. [A világelső e tekintetben Oroszország 187,5 billió köbméterrel.] A CIA 2004-es becslése szerint Irán 5,2 milliárd földgázt importált. A CIA-nak az olajimportról nem voltak számszerűsített adatai.

Az energiaellátási problémákból két következtetés vonható le. Egyrészt jogos az az iráni állítás, hogy az országnak szüksége van polgári atomlétesítményekre – igaz, ezt még a legvadabb amerikai héják sem tagadták, problémájuk az atomprogram kettős, polgári és katonai célzatosságával van. Másrészt a gazdasági nehézség magyarázat lehet a nacionalista indulatokat felkorbácsoló ellenségeskedésre.

Azaz, Iránnak jelenleg érdekében áll a feszültség fokozása. A tétek növelésével Irán elterelheti a figyelmet a gazdasági nehézségekről, a két hete elfogott 15 brit katona kirakatpere pedig alkalmat adhat a nacionalista érzelmek tombolására.

Ez pedig az amerikaiaknak sincs ellenére. Mint előző elemzésünkben írtuk, Bush kormányának egyrészt jól jön, hogy az iráni válság elterelheti a figyelmet Irakról. És a válság kényszerpályára is állította az amerikai politikát, hiszen ha nem csörtetik a kardjukat, az a gyengeség jelének tűnhet. És most, amikor a hadsereg ténylegesen leterhelt, az ütőképesség egyedüli bizonyítéka a fenyegetőzés lehet.

Fogást találhatnak Iránon

Irán energetikai problémái azonban esélyt is teremtenek a helyzet békésnek ugyan nem nevezhető, de legalább nem háborús megoldására is. A benzinhiány ugyanis sebezhetővé teszi Iránt, amit így akár szigorú gazdasági szankciókkal is meghátrálásra lehet kényszeríteni.

Már csak azért is, mert az ország gazdasága amúgy is törékeny. Képzelhetik, hogy ha a hatalmas földgáz- és olajvagyon ellenére az energetikai szektor is bajban van, mi lehet a többi területtel. Jellemző példa, hogy az elmúlt évek olajárrekordjainak köszönhetően felhalmozott 60 milliárd dollár sem segített hatékonyabbá tenni az egész gazdasági életet uraló állami szektort, nem sikerült csökkenteni a hivatalos adatok szerint 15 százalékos munkanélküliséget, de még a 15,8 százalékos inflációt sem – részben az atomprogram költségei miatt. Irán költségvetése a rekord olajbevételek ellenére csak minimális nyereséget termelt, a 104,6 milliárd dolláros bevételek mellett 100,6 milliárd dollár kiadása volt.

A szankciók viszont csak abban az esetben lehetnek hatásosak, ha az Iránt földgázzal és benzinnel is ellátó Oroszország szigorúan betartja azokat. Ugyanakkor Oroszországnak vannak a legkiterjedtebb gazdasági kapcsolatai Teheránnal, Moszkva az atomprogramban is együttműködik Iránnal. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal bíró állandó tagjaként Oroszország eddig is sokat tett a szankciórezsim enyhítéséért, együtt az iráni gáz- és olajszállításoktól nagyban függő, a BT-ben szintén vétójoggal bíró Kínával. (Az oroszok mozgatórugóiról bővebben olvashat a keretes anyagban.)

A másik lehetőség tényleg a háború. Ez azonban, bár az ellenségeskedés fenntartása az amerikaiaknak és az irániaknak is megfelelne, egyik félnek sem érdeke. Az amerikai hadsereg így is túlterhelt, az iráni háború pedig még lehetetlenebbé tenné az iraki helyzet rendezését. Irán pedig még akkor sem gondolhat az Egyesült Államok legyőzésére, ha annak hadereje ténylegesen túlterhelt. Mert ugyan csupán a levegőből az amerikaiak sem nyerhetnék meg a háborút, de Iránt középkori szintre tudnák visszabombázni. Ha pedig Irán kezdeményezné a háborút, az végső soron az ország teljes pusztulásával járhat.