Mi lehet még ennyire nagy?

Jégkorongról jó sokat írtam az elmúlt két hétben, kommunistákról dettó, ezekről ezúttal szőrmentén emlékezem meg. A hokiról annyit: még egyetlen világbajnokságon sem jártam – Prágában, Bécsben, Rigában –, ahol ennyire képtelenség volt észrevenni, hogy mégiscsak az év egyik jelentékeny sporteseménye zajlik. A hokiszurkolók általában birtokba veszik a főbb tereket, söröznek, vígan vannak, éjjel-nappal tarkállik tőlük minden. Moszkvában nem ezt tették. Pedig a jégcsarnokban látszott, a brutálisan drága jegyek ellenére érkeztek szép számmal, ám a városban eltűntek mindenestül. Hiába, Moszkva nagy.

Alattam harminc emelet

Moszkva másfél évtizeddel a rendszeváltás után is tele van kommunista attribútumokkal, sarlóval, kalapáccsal, vörös csillagokkal, például a Kreml-tornyok és a felhőkarcolók tetején. Utóbbiak közül nem az újakon, nyilván, ellenben a régieken, a híres Sztálin-barokk monstrumokon, tényleg, bármely metrómegállóból keveredsz felszínre, körülnézel, és máris beleütközöl valami magasba, ami olyan, mint a Lomonoszov-egyetem.

Moszkva építkezik. (Meg rombol.) A városban annyi az új lakópark és a lakóparkhirdetés, mint a nyű. Ezek azonban nem három-négy emeletes épületekbe, sokkal inkább harminc-negyven szintes acél-üveg palotákba csábítják a leendő lakókat. Moszkva nagy, na.

A harminc emelet eleve már-már a minimum, a szálloda, amelynek a 27. szintjén laktunk – Izmajlovo Gamma Delta –, az 1980-as olimpiára épült, panelből, azóta részben felújították, de a mi szobánkat nem, és a gyorsliftet sem, imbolygott, remegett, mint a veszett fene, kiláttunk belőle az illesztéseknél, egy hét alatt sem bírtam megszokni.

Az élet nem mindig drága

A panel különben a városkép fontos eleme, százméteres körben minden további nélkül előfordulhat egymás mellett apró templom, gyönyörű palota és kopott betonóriás. Akár a belváros konkrét közepén, mondjuk, az Új Arbaton. Igaz, ezek rendbe szedése a centrumban legalább elkezdődött, és ez nemcsak szigetelésből és újrafestésből áll. Ráépítik a betonra az üveget és az acélt, az épületek kívülről nyomokban sem emlékeztetnek korábbi önmagukra. Az összkép ettől még kaotikus marad, de kevésbé nyomasztó változatban.

Moszkva tehát nem szép – noha akadnak lenyűgöző részei bőven –, egységes városkép nincs, kulturálisan és gasztronomikusan ellenben pezseg. Aszongyák, nagyjából négyszáz színház van a városban – nem számoltunk utána –, nem beszélve a múzeumokról és az egyebekről, és egy hét alatt legalább kéttucatnyi fontos koncertre mehettünk volna el, ha nem mentünk volna szinte mindennap jégkorongmeccsre. Egyszer tettünk próbát, megpróbáltunk meghallgatni a 16 tonna nevű helyen egy kurrens félalternatív rockegyüttest, nem kaptunk jegyet.

Kocsmában és étteremben rengeteget tartózkodtunk, és megállapítottuk, marhaság, hogy Moszkva a világ legdrágább városa, amire egyébként az EIU minket megelőzve már rámutatott. Előzőleg azt hittem, mindennek pénzszaga lesz, de tévedtem. A legsúlyosabb számlánk 1700 rubel/2 fő volt – szorozzanak héttel –, és nemcsak leveseket meg főételeket, vodkákat és söröket is tartalmazott. Vannak megfizethetetlenül drága helyek is, azokat el lehet kerülni. De például a GUM kávézójában is kijött egy capuccino meg egy tea 220 rubelből, bagatell. Egy divatosabb kocsmát is felkerestünk – héthelyes hálózat egyik eleme az Etazs a Maroszejkán –, hibátlannak találtuk, le sem gatyásodtunk, perfekt volt a 180 rubeles Guinness és a Mojito 220-ért. Alighanem elég sok moszkvai is meg bírja fizetni ezt, szinte mindig mindenütt telt volt a ház. Sokat metróztunk, ottani hirdetésekből származik az infó: a metróvezetők átlagos fizetése 30 ezer rubel. Ez több, mint a budapesti kollégáké.

Bevitel 25 rubel, kivitel 10 rubel

Moszkvában nem is kell sörözőbe mennie a szomjasnak. A tökös és rendpárti Luzskov főpolgármester városa egy szempontból alighanem a legliberálisabb – vagy legtrehányabb, ahogy tetszik – a világon: akinek arra van kedve, vígan italozhat az utcákon és tereken. Megteszik sokan, megtettük mi is. Lépten-nyomon kioszkokból, trafikokból és fagylaltostaligákról árulják az üdítőt és a sört, 25 rubelért adnak egy Zolotaja Bocskát vagy egy Szibirszkaja Koronát, egy Hoegaarden sem kerül többe 50-nél, azonnal ki is bontják, s lehet mászkálni üveggel a kézben. Aztán ott hagyni valahol az üreset. A rendőrök, akik egészen elképesztően sokan vannak – akárcsak a katonák; ahogy a szovjet időkben, azóta is dívik az egyenruhakultusz –, szót sem szólnak.

Aki sörözik, annak vizelnie is kell – ezt is megoldották. Szinte bármelyik sarkon találni egy sor toi-toi vécét, vécésnénivel, tízrubeles pisilési díjjal. Gyors számolás: 25 a sörbevitel, 10 a sörkivitel, az összesen annyi, mint 35. Tényleg nem sok.

A bor viszont drága, nem is ittam, nem is hoztam. A Szadovojén bementünk egy vinotékába, borok és évjáratos Cognacok sosem látott választékába ütköztünk. Összehasonlításképpen: egy 2003-as Tignanello Budapesten nem sokkal van 10 ezer forint fölött, Moszkvában majdnem 3000 rubelért kínálták. Oroszt bort nem tartottak, hírlik, arra még várni kell, amíg a krasznodari vincellérek felzárkóznak a világ élvonalához.

Moszkvában amúgy mindent meg lehet venni. Hemzsegnek a grandióz élelmiszer- és egyéb áruházak, plázák és egyebek, képtelenül gazdag szortimenttel. Minket az olcsó cd-k és dvd-k érdekeltek, ebből az alkalomból el is jutottunk a világ talán legnagyobb zeneipari újraelosztó központjába. A Gorbuskin Dvorban háromezer üzlet és stand található. Igaz, nem mindegyikben 120 rubeles lemezeket, 150 rubeles filmeket és 200 rubeles mp3-kollekciókat árulnak – azonnal lecsaptam egyebek közt egy 21 lemezes Akvarium-gyűjteményre –, hanem van, amelyikben porszívót, frizsidert és lapos tévét. Rengeteget, ameddig a szem ellát, még egyszer, 3000 üzletben. Mondtam, hogy Moszkva nagyon nagy.