Barack Obama közel-keleti karmester lehet

George W. Bush januárban látogatott először elnökként a Közel-Keletre, de már akkor teljesíthetetlennek tűnt a terve: mandátumának lejárta előtt békében akarta tudni az izraelieket és a palesztinokat. Az, hogy neki nem sikerült, nem meglepetés, de vajon mit fog kezdeni a Közel-Kelettel demokrata utódja, Barack Obama?

Nyáron, a kampányidőszakban már turnézott az amerikai elnökválasztás demokrata győztese a Közel-Keleten, hazatérve Abdullah jordániai király szavait idézte: „Olyan alapos, mindenre kiterjedő stratégiára van szükségünk, ami elfogadja, hogy ezek a kérdések összefüggnek. Ha meg tudjuk oldani az izraeli-palesztin konfliktust, az arab és a perzsa-öbölbeli államok könnyebben támogatnak majd minket Irak és Afganisztán ügyében. Ez egyben gyengítené Iránt is, amely a Hamászt és a Hezbollahot használja bajkeverésre a térségben. Egy aláírt izraeli-palesztin békemegállapodás, és egy azzal párhuzamosan az iráni hatókörből kikerülő Szíria azt vonhatja maga után, hogy Irán légüres térbe kerül, és lényegesen nehezebbé válik számára, hogy atomfegyvert fejlesszen”.

Amerika visszatért

Barack Obama beiktatása után nem várhat sokat azzal, hogy közölje a világgal, Amerika visszatért, és fel akarja éleszteni diplomáciai kapcsolatait. Nemzetbiztonsági okok miatt a Közel-Keleten kell kezdenie a rendrakást, ezt pedig egy megbízott kinevezése tehetné hatékonnyá. Rebesgetik Dennis Ross nevét, mint a feladatra alkalmas és Obamához közel álló szakértőt, aki ugye nem először közvetítene a felek között. Ross mellett Bill Clinton neve merült fel még a nyolc éve betöltetlen poszt várományosaként.

Az, hogy Amerika nyitott diplomáciai kapcsolatainak helyreállítására, önmagában nem elég meggyőző, az ENSZ közgyűlése előtt elmondott beszéd azonban remek alkalom lehet arra, hogy az Obama-adminisztráció lefektesse az Egyesült Államok külpolitikájának sarokpontjait, egyébként pedig kihangsúlyozza a nemzetközi szervezetek iránti elkötelezettséget, írja Fred Kaplan, a Slate elemzője. A megfelelő hangsúlyokra épülő beszéd azért leginkább egy tiszteletkörre hasonlít.

Szami Abu Zuri, a Hamász egyik szóvivője, Obama megválasztása után például azt mondta, nem lát különbséget az izraeli-palesztin konfliktus témájában a demokrata Obama és a republikánus McCain álláspontja között. „Arra kérjük Obamát, gondolja át újra az Egyesült Államok külpolitikáját. Az új elnököt szavai és tettei alapján fogjuk megítélni.”

Bizonytalanság Izraelben és a palesztinoknál

Ha már Hamász, akkor kezdjük is az izraeli-palesztin konfliktussal, hiszen a térségben az egyik legfontosabb feladat a felek közti tárgyalások felújítása, ami bár sok eredménnyel nem kecsegtet, de az arab világ felé azt az üzenetet közvetíti, hogy érdemes konstruktívan állni az Egyesült Államokhoz. Pr-eszközként itt jó eséllyel felmerül majd Obama nemzetközi háttere, amivel talán gyökerében elfojtható az eddig sokat hallott muzulmánellenes Amerika-imidzs, de ez a lendület nem tart sokáig, ha az új adminisztráció nem tud érdemi fejleményeket felmutatni a békefolyamatban.

Az izraeli oldalról azért még lehet számítani meglepetésekre, február 10-re írták ki ugyanis a parlamenti választásokat, miután Cipi Livninek, a Kadima párt elnökének nem sikerült a kormányalakítás. Egyelőre kétesélyes a választások kimenetele: ha a Kadima erősíteni tud februárig, létrejöhet egy békepárti baloldali koalíció, azonban ha a Benjamin Netanjahu Likud-vezér mögött sorakozó jobboldali erők tarolnak, úgy kérdésessé válhat a tárgyalások iránya. A Tel-Avivi Egyetem felméréséből egyébként az derül ki, hogy az izraeliek döntő többsége támogatja, hogy az Egyesült Államok aktívan vegyen részt a béketárgyalásokban.

Fatah kontra Hamász

A palesztin oldalon sem egyszerű a helyzet, a béketárgyalásokat vezető Mahmúd Abbász palesztin elnök mandátuma január 9-én jár le. A vonatkozó törvények szerint a palesztin parlamenti választások idején kell lebonyolítani az elnökválasztást is, a várható időpont így 2009. január. A Hamász egyelőre nem bólintott rá erre a dátumra, jelenleg is folyamatban vannak a tárgyalások a Hamász és a Fatah között.

Emellett a palesztinoknak nyilvánvalóan delegálniuk kell a tárgyalásokra egy valódi felhatalmazással bíró küldöttséget, melynek összetételéről ismét vita lehet. A Hamászt ráadásul az Egyesült Államok terrorszervezetnek tekinti. Haled Mesal, a Hamász damaszkuszi száműzetésben élő vezetője két nappal Obama megválasztása után azonban azt nyilatkozta a Sky Newsnak, hogy nyitottak a tárgyalásra, ha „az Obama-adminisztráció tiszteletben tartja a palesztinok jogait és lehetőségeit”.

Egyre több elemző kérdőjelezi meg, hogy egyáltalán lehetséges-e a korábban két külön állam létrehozásával vázolt megoldás a konfliktusra, hiszen még azt se lehet tudni, hogy ki fogja meghatározni a két fél tárgyalásainak menetét. Ezt tovább bonyolítja, hogy Ciszjordániában még mindig növekszenek az izraeli telepek, illetve hogy a palesztin területek, Ciszjordánia és a Gázai övezet között még mindig nem biztosított az átjárhatóság.

Szíria lehet a híd Irán felé

Az izraeli-palesztin közeledés fontos mozgatórugója lehet a Szíria és Izrael közti egyezkedés, ami egyelőre Törökország közvetítésével zajlik, ahhoz pedig, hogy az Egyesült Államok része legyen a folyamatnak, tisztáznia kell néhány dolgot. A SANA szíriai hírügynökség arról számolt be, hogy Basar Aszad elnök gratulált Obamának a győzelemhez, reményét fejezte ki továbbá, hogy tárgyalmi tudnak majd egymással, és megoldást találnak az ellentétekre.

Októberben egy amerikai katonai helikopter az iraki határ közelében behatolt Szíriába, és légi csapást hajtott végre. Damaszkusz azt állította, hogy a támadásban nyolc civil vesztette életét, míg az Egyesült Államok szerint terrorista állások ellen hajtottak végre támadást. Elemzők szerint ha Obama megfelelő stratégiát választ Szíriával (például enyhít a gazdasági szankciókon), Irán bizalma megrendülhet egy fontos szövetségesében, illetve nem utolsó sorban terrorcsoportok forrásai fagyhatnak be, ellenkező esetben tovább erősödhet a Hamász és a libanoni Hezbollah.

Diplomáciázni kell Iránnal - Obama nem sértődhet meg

Szíria után Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök is gratulált Obamának, és reményét fejezte ki, hogy az amerikai külpolitika végre megváltozik. A legtöbb, amit Amerika tehet, hogy tárgyalni kezd Iránnal, Kaplan szerint akár nem is Ahmadinezsáddal, hanem a hatalom egy valódi gyakorlójával. Az azonban továbbra sem esélyes, hogy az ország felfüggeszti atomprogramját, az eddigi retorika is arról szólt, hogy fegyvergyártásról szó sincs, békés céllal akarnak atomenergiát termelni. Az iráni belpolitika közben szintén változás előtt áll, júniusban elnökválasztást tartanak, Ahmadinezsád pedig egészségi állapota miatt nem biztos, hogy a jelöltek között lesz. Mohamed Katami és Ali Laridzsani viszont igen.

Itt azonban még mindig nincs vége a történetnek, most következik csak Irak és Afganisztán. Abban nincs sok újdonság, hogy Irakról áthelyeződik a hangsúly Afganisztánra, a mikéntje inkább érdekes. Irakban Nuri al-Maliki miniszterelnök pozícióját erősíti Obama, hiszen a demokrata győztes Bushnál lényegesen elkötelezettebb a csapatkivonás mellett, így (például az egy év múlva esedékes iraki választásokon) személyéhez lehet majd kötni az amerikai katonák kivonulását.

Irak: csapatkivonás és ösztönzés

Visszatérve Kaplan tanácsaihoz, szerinte működő stratégia lehet az iraki politikai lépéseket ösztönző csapatkivonási tempó. Az amerikai csapatok jelenlétének célja ugyanis nem más, mint közreműködni egy stabil, önfenntartó, demokratikus Irak megteremtésében, ennek eléréséhez azonban bizonyos feltételeknek teljesülniük kell. Ha tehát a kitűzött célt az iraki kormány megvalósítja, vissza lehet hívni amerikai katonákat, ha nem, meg lehet hosszabbítani iraki tartózkodásukat. Bush egyébként hasonló stratégiát követett azzal a különbséggel, hogy csak a célokat fogalmazta meg, ösztönző rendszer nem volt mögötte.

Ennél sokkal kézzelfoghatóbb érv az Irakban szolgáló amerikai katonák visszahívása mellett, hogy az új Kongresszus nem feltétlenül fog rábólintani a háború folytatásához szükséges kiadásokra, ami becslések szerinti havonta 10 milliárd dollárba kerülne. A csapatkivonás tehát elkerülhetetlen. Ezt erősítik azok, az Obama tanácsadóitól származó hírek is, hogy az Egyesült Államok növeli haderejét Afganisztánban, és újult erővel veszik fel a harcot a tálibok ellen, illetve üldözik Oszama bin Ladent.

Teljesen új stratégia Afganisztánban

Az Afganisztánban alkalmazott Bush-féle stratégia is változtatásra szorul, a földrajzi sajátosságok lehetetlenné teszik a térség katonai ellenőrzését, így célszerű lehet az afganisztáni hadsereg mellett a pakisztánit is képezni, hogy az iszlám szélsőségeseket több fronton lehessen támadni – már egy nagyobb amerikai haderővel. A gazdasági segítség Afganisztánnak és Pakisztánnak segítheti a diplomáciai és ezzel a katonai együttműködést.

Az afganisztáni belpolitikában szintén változást hozhat 2009, amit a katonai tervezéskor is számításba kell venni, ősszel újraválaszthatják a Nyugat-barát Hamid Karzai elnököt. A tálibok várhatóan indítanak ellene saját jelöltet, de a lakosság mindössze két lehetőséget lát majd maga előtt: elmenni szavazni vagy bojkottálni a választásokat. Az időpont azonban még messze van, és ha a kormány addigra képes megerősödni, Karzainak akár érdemi kihívói is adódhatnak.