Hillary krokodilkönnyei

Emlékeznek, amikor négy éve, az iowai vereség után Howard Dean természetellenesen vörös fejjel üvöltötte a világba, hogy márpedig a lába közé veszi az országot és megküzd Bushsal, ha belepusztul is? Most Hillary Clinton ajándékozta meg az érzelmi politizálás rajongóit egy hasonlóan erős alakítással. A new hampshire-i előválasztás előtt egy nappal konkrétan elpityogta magát.

Clintonnak egy idős hölgy tette fel a kérdést, hogy mégis hogy tud mindig derűs maradni. Ki gondolta volna, hogy pont ettől fog megtörni. "Nem könnyű. Nem is tudnám megtenni, ha nem hinném szenvedélyesen, hogy ez a helyes. [Pillanatra megáll, elcsukló hangon folytatja] Olyan sok esélyt kaptam ettől az országtól, és nem akarom azt látni, hogy visszazuhanunk. [Hangja sírósra vált, közönség tapsol] Ez nagyon személyes nekem, nem csak politikai, nem csak nyilvános. Látom, hogy mi történik, és azt meg kell fordítanunk. Néhányan azt hiszik, hogy a választás egy játék. Pedig ez az országról szól, a gyerekeink jövőjéről" - mondta.

Régóta figyeljük Hillary Clintont a kampányban, és most először tűnt igazán személyesnek és őszíntének. Azaz, biztos, hogy a sírástól nem remélt politikai hasznot. De remélhetne-e egyáltalán, tette fel a kérdést a Slate, összefoglalva az elnökválasztási sírások rövid történetét. Az első emlékezetes sírás a blogunkban már többször emlegetett Ed Muskie-hoz köthető. Az akkor még a legesélyesebbnek tűnő demokrata elnökjelölt 1972-ben, szintén New hampshire-ben bőgte el magát, amikor rasszizmussal vádolták meg, nejét pedig azzal, hogy nem igazán viselkedik hölgyhöz méltóan. Muskie ezután ugyan megnyerte a New Hampshire-i szavazást, de csak öt százalékkal verte a későbbi demokrata elnökjelöltet, George McGovernt, és ki is szállt a versenyből.

A második sírás sem hozott áttörést, nem is hozhatott, hiszen a szintén demokrata aspiráns - úgy látszik, bőgni demokrata dolog - Pat Schroeder 1987-ben akkor sírta el magát, amikor bejelentette visszalépését. Sírása komoly vitát váltott ki, a konzervatív publicisták szerint ezzel is bizonyította, hogy érzelmileg alkalmatlan lenne az ország vezetésére. A liberálisok szerint viszont miért ne lehetne kimutatni az érzelmeket.

A Slate szerint Clinton sírása inkább pozitív visszhangokat hozott eddig. Még a national Review konzervatív publicistája, John O'Sullivan is védelmébe vette, mondván még Margaret Thatcher is sirdogál néha miniszterelnökként. Összességében, a kommentárok szerint Clinton sírásával bizonyította, hogy milyen szenvedélyesen is aggódik országa sorsáért. Maga Clinton is ezt hangsúlyozta a barátinak éppen nem nevezhető Fox Newsnak adott nyilatkozatában. "Azok, akik követték életem történetét, tudják, hogy szenvedélyes ember vagyok, aki törődik az emberek sorsával" - mondta.

Hogy a sírás végül fordíthat-e a sorsán? New Hampshire-ben még biztos nem, és ha Obama olyan arányban nyer, amilyen arányban azt a közvélemény-kutatások előrejelzik, holnap már nem ez lesz a téma. Ha meg mégis bejön? A Slate csak annyit kér, ne áruljuk el Mitt Romneynak. Mert akkor Romney február 5-ig, szuperkeddig megállás nélkül bőgni fog.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!