Indiana: Várom a Párom

2000.12.15. 14:53
A keleti főcsoport egyik döntőse az Indiana lesz, ellenfele azonban még mindig nincsen. A New York és a Miami most már szokásosnak mondható hatalmas csatáját vívja a konferencia fináléért.
Idegenben, a First Union Centerben tudott továbblépni a Pacers. Az Indiana a legutóbbi két elrontott meccs után a fejét nem vesztette el, így magabiztosan verte meg a Philadelphiát. A hatodik mérkőzésen már az első negyed után fölényes volt a vendégvezetés, ekkor Millerék 77 százalékos biztonsággal dobáltak a mezőnyből. Ezek után többé-kevésbé tartotta tíz pont körüli előnyét a Pacers (bár a 76ers a második 12 percben többször fel tudott jönni egálra), a Philly pedig elfáradt az állandó üldözésben. Ráadásul a Bird-alakulat sokkal jobban dobott (50 százalék felett), Reggie Miller pedig ismételten igazi vezére volt csapatának. Nem úgy Allen Iverson, aki ,,csupán" 18 pontig jutott. A Pacers zsinórban harmadik alkalommal jutott a kelet két legjobb együttese közé (hét éven belül pedig ötödször). Kis szépséghiba, hogy a nagydöntő még mindig csak álom számukra.

Majdhogynem azzá vált a továbblépés a New York számára is. A Madison Square Gardenben már ,,rászámoltak" a hazaiakra, hiszen a Miami 18 ponttal is vezetett a mérkőzésen. A kiütés ellen azonban megmenekültek, sőt megfordították az eredményt. Nem túlzás azzal a sablonszerű kifejezéssel élni, miszerint halott poraiból támadt fel a Knicks, és nyert 72-70-re. A Heats nem tudott pontot dobni az utolsó 2 perc 20 másodpercben, beleértve Anthony Carter elhibázott hárompontos-kísérletét a dudaszó pillanatában. Idén már másodszor lett beállítva az a negatív playoff-rekord, ami a legkevesebb dobott pontra utal. 142 pontnál kevesebb még soha nem született a rájátszásban, ,,citromdíjas" volt egy tavalyi Atlanta-Detroit, míg idén egy Phoenix-San Antonio találkozó is. A jó szokásokhoz híven (sorozatban negyedszer) hetedik mérkőzést játszik ez a két csapat. Az előző három esztendőben is Floridában volt a mindent eldöntő összecsapás, de az utóbbi két alkalommal a Knicks idegenben hozta az ,,aranymeccset". Az esélyük most is megvan. És - a mínusz 18 után - ennek mennyire örülnek New Yorkban...

Jegyzőkönyv

Keleti főcsoport
New York Knicks - Miami Heats 72-70
Legjobb dobók: Houston 21, Sprewell, Ewing 15-15 ill. Mourning 22, Carter 15, Majerle 10
Legtöbb lepattanók: Ewing 18, Sprewell 9, Houston, Camby 5-5 ill. Mourning, Majerle 10-10, Mashburn 6, Brown 5
Legtöbb gólpassz: Ward 4 ill. Majerle 7
Dobószázalék: 27/71 (38%) ill. 22/66 (33, 3%)
Lepattanók: 46 ill. 41
Összesítésben: 3-3

Philadelphia 76ers - Indiana Pacers 90-106
Legjobb dobók: McKie 19, Iverson 18, Lynch 14, Kukoc 12, Ratliff, Hill 11-11 ill. Miller 25, Rose 21, Smits 18, Jackson 12
Legtöbb lepattanók: McKie, Hill 9-9, Ratliff 8, Iverson 5 ill. Davis 11, Smits 9, Miller, Jackson 6-6
Legtöbb gólpassz: McKie 4 ill. Jackson 11
Dobószázalék: 34/87 (39, 1%) ill. 39/76 (51, 3%)
Lepattanók: 41 ill. 46
Összesítésben: 2-4