Véres közgyűlés a súlyemelőknél

2001.02.28. 16:21
Tettlegességig fajult a Magyar Súlyemelő Szövetség rendkívüli közgyűlése Budapesten a szövetségek székházában. Szerdán reggel 9 órakor kellett volna elkezdődnie a közgyűlésének, amely azonban már a küldöttek előzetes regisztrációja alatt botrányba fulladt. A közgyűlést nem lehetett megtartani, mert az határozatképtelen volt.
Mercsényi Gyula főtitkár az eredeti kezdési időpont (9 óra) után fél órával vérző fejjel tért vissza a tanácsterembe az irodából, ahol a hivatalos papírokat fénymásolta. Mint elmondta, egyeztetni mentek be hozzá a küldöttek, amikor Szabolcsi Károly, a kisújszállási egyesület elnöke kikelt magából, és emberi mivoltát levetkőzve ordibálni kezdett. Szabolcsi összetépte a jelenléti íveket, majd a főtitkár fejét a falon lévő képbe vágta. A sors fintora, hogy a kép Eck Tibort, a súlyemelők volt elnökét ábrázolta.

Mercsényi az Indexnek elmondta, hogy fejét 47 percig, összesen tíz öltéssel varrták össze, és péntekig kórházban tartják megfigyelésen. Mint a főtitkár elmondta, esze ágában sem volt ellenállni, az ő sportemberi indíttatása nem engedi, hogy ilyen mélyre süllyedjen. Az ügyet jogi útra fogja terelni.

Szabolcsi Károlyt a rendőrség meghallgatásra bevitte a kapitányságra.
Az egész incidensre azután került sor, hogy a Kőszegi Zoltánt támogató ellenzék úgy döntött: a 24 jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tag megfelel a kétharmados részvételi aránynak, így a közgyűlés határozatképes.

László Imre, a szövetség hivatalban lévő elnöke - aki az épületben tartózkodott, de még nem ment be a terembe- eleve törvénytelennek nevezte az ellenzék által kezdeményezett közgyűlést, és elítélte a történteket.
- Ami itt történt, annak semmi köze a sporthoz - mondta az MTI-nek. - A határozatképességhez a jelenlegi 59 szavazati joggal rendelkező egyesület képviselőinek kétharmados részvételére lett volna szükség. Vagyis a megjelent 24 klub delegáltjai nem tarthattak jogszerű közgyűlést.

A Magyar Olimpiai Bizottságot Köpf Károly, az ötkarikás szervezet titkára képviselte a Magyar Súlyemelő Szövetség szerdai rendkívüli közgyűlésén.
- Sajnálatos és szégyenletes az, ami történt - nyilatkozott. - Többévtizedes sportvezetői pályafutásom során még soha nem találkoztam hasonló esettel. Nehéz józan ésszel felfogni, hogy hogyan szabadulhattak el ennyire az indulatok. Akik az eredetileg március 24-re tervezett közgyűlés előrehozatalát kezdeményezték, azzal a határozott céllal érkeztek a tanácskozásra, hogy mindenképpen meg kell buktatni a sportág eddigi vezetését.

Köpf szerint a közgyűlésen jelenlévő független jogász, Nagy József mindent elkövetett a kedélyek lecsillapítása érdekében, de próbálkozását nem kísérte szerencse.
- Az hamar kiderült, hogy határozatképtelen a közgyűlés, s aztán vakvágányra futott minden...

Szabolcsit, akit a rendőrség elengedett úgy nyilatkozott: - Igaz az állítás, hogy vér folyt, de tettlegesség nem történt.
Mercsényi még annyit tett hozzá a történtekhez, hogy ő csak a munkáját akarta végezni. Nem botrányok miatt szeretett volna szerepelni a sajtóban...