Drámai küzdelemben jutott túl a Vasason a BVSC

2001.04.28. 14:57
A Honvéd már szerdán kiharcolta a döntőbeli szereplés jogát a Fradival szemben, így nyugodtan várhatta a pénteki Vasas-BVSC derbit. Kovács István tanítványai magabiztosan léptek át az év közben tengernyi gonddal küzdő zöld-fehéreken. A másik ágon sokkal több izgalmat tartogatott a párosítás, és csak az utolsó találkozó döntötte el, hogy a BVSC lesz a Honvéd ellenfele. Gerendás György tanítványai a sorsdöntő mérkőzésen hosszabbítás után 10-9-re verték a Vasas csapatát.
A Honvéd már hét egyre is vezetett a Fradi ellen, és kísértett a tavalyi elődöntő, amikor hat kettőről fordította meg az állást a zöld-fehér gárda. Akkor a bajnokságot is megnyerték Vad Lajos tanítványai. Most azonban 9-5-re nyerte a nyolc győzelemig tartó összecsapássorozatot az alapszakaszban az élen végző Honvéd-Domino. Így ők már szerda óta rápihenhettek a vasárnap kezdődő bajnoki döntőre, melynek tétje: ki nyeri a három győzelemig tartó párharcot, és ki lesz az új évezred első vízilabdabajnoka.

Az utolsó mérkőzésen, hatalmas izgalmak mellett, az volt a kérdés: meg tudja-e ismételni csütörtöki parádés alakítását a vasút, vagy elődöntőbeli szokásához híven a Komjádi uszodában a Vasas lesz a jobb? Az alapszakaszban a második és harmadik helyen végzett csapatok összecsapása a várt nagy küzdelmet hozta.

Hosszabbítás után jutott a BVSC döntőbe

A csütörtöki elődöntő után mindenki biztos lehetett benne, hogy a csapatok ha kell, az utolsó leheletükig küzdeni fognak a "mennybe menetelt jelentő" utolsó győzelemért. Így is lett. A Gerendás-legénység kezdett aktívabban, és a mérkőzés folyamán végig vezettek. (Volt három gól is a vasutasok előnye.) Ám az angyalföldiek fel tudtak állni, és a rendes játékidő lejárta előtt egyenlítettek.

A hosszabbítás tovább fokozta az izgalmakat. A vasút ismét előnybe került, ám a Vasas "természetesen" egyenlített. Csányi találatának köszönhetően egygólos BVSC-előnnyel vágtak neki a hosszabbítás második félidejének. Ebben a három percben azonban nem születik már több gól - köszönhetően Szécsi bravúrjainak - így a BVSC került az idei bajnoki döntőbe.

Vasas - BVSC 9-10 (1-3, 3-2, 2-2, 2-1, 1-2, 0-0)
Komjádi uszoda, 1500 néző

Vasas: Kovács Z. - Katonás, Vindisch 1, Varga T. 3, Kovács R., Vári 1, Steinmetz Á. 3. Csere: Czirok, Lehmann, Rex-Kiss B. 1, Rex-Kiss E., Plézer, Fábián, Bíró (kapus).
Edző: Somossy József.

BVSC: Szécsi - Csányi 3, Madaras 1, Dabrowski, Fülöp 1, Kis G., Varjas dr. 1. Csere: Németh Zs., Tromler, Szűcs, Ibolya 3, Dávid 1, Petik, Mészáros, Laczó (kapus)
Edző: Gerendás György.