Kapros nyerte a magyar párharcot az AusOpenen
A magyar-magyar összecsapás aztán a vártnál is érdekesebbre és hosszabbra sikerült. Az első, harmincegy perces játszmát 6:3-ra hozta Mandula, aki mind első, mind második szerváit jobb arányban váltotta pontra, mint ellenfele. Emellett mindhárom bréklehetőségét kihasználta.
A folytatásban nem csak a melbourne-i juniorverseny négy évvel ezelőtti győztese javult fel, hanem a tavaly párosban elődöntőig jutó ellenfele teljesítménye is sokat romlott. Mandula huszonhárom ki nem kényszerített hibát vétett, második szerváiból pedig csak elenyésző hányadban hozott pontot. Kapros háromszor vette el a nála jóval előrébb rangsorolt honfitársa adogatását.
Az izgalmak a döntő játszmában fokozódtak, Mandula 5:4-nél két meccslabdát hibázott, majd 10:10-nél elveszítette szerváját, s 11:10 után hiába hárította Kapros két meccslabdáját, már nem tudott fordítani. A mérkőzés végül százhatvanegy perc után fejeződött be. A később lejátszott vegyes páros után kiderült, Mandula már csak a női párosok versenyében folytatja melbourne-i szereplését, mivel az izraeli Andy Ram oldalán két sima szettben kikapott az Ullyett, Raymond kettőstől.