Leszek én még a legjobb négyben
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
A Petrova elleni meccsre a legbüszkébb
Kapros Anikó |
Kapros kifejtette, az első meccsére a legbüszkébb, mert az orosz Petrova ellen olykor kifogástalanul játszott. "A juniorok között kikaptam tőle, és úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy visszavágjak. Az edzőmmel, vagyis apukámmal jó taktikát dolgoztunk ki, mindkét oldalról jól mozgattam, hibázásra kényszerítettem, és igazán jó érzés, amikor az ember egy toptízes játékos ellen uralja a meccset" - értékelt.
Keményebbek lettek az ütései
Hozzátette, érzése szerint Mandula Petra ellen határtalan győzni akarása segítette a sikerhez. "Drámai meccs volt, a térdem meg is sérült, de nem vészesen, így folytathatom a kemény munkát, amit a tél elején elkezdtem. Erőnlétben ugyanis sokat fejlődtem, az ütéseim keményebbek lettek, fiúk ellen edzek, ennek is köszönhető a siker" - jelentette ki.
A torna tanulságaként a juniorok között három évvel ezelőtt győztes Kapros annyit emelt ki, hogy megerősödött a hite és az önbizalma. "Korábban is volt, de a saját bőrömön tapasztalhattam meg, mennyivel másként játszanak felnőttek, és mennyivel kell erősebbnek lennem. Szerencsére az óhatatlanul súlyos vereségek nem vetettek végzetesen vissza" - állította.
Tízesével előre, megalapozottan
Kapros tavaly egy makacs sérülés következtében kiszorult a legjobb százból, de szorgalmas munkájával előrelépett. Céljaként azt jelölte meg, hogy idén tízesével szeretne előrelépni. "Megfontoltan, megalapozottan és biztos előre" - fogalmazott.
Az Indexnek azt is megjegyezte: nem nyugtalanította, hogy a kortársai előbbre tartanak, mert mindvégig hitt abban, hogy nála is elérkezik az áttörés ideje. Mostani produkcióját is így értékeli, pontosabban egy igen fontos lépésnek nevezte.
Bahamákon töltött gyerekkor
Beszámolt arról is, hogy Ausztráliában nagy népszerűségnek örvendett, az egyik napilap például egy teljes oldalt szentelt eredményének. "Nagyon lekötötte az újságírókat, hogy magyar létemre a Bahamákon nőttem fel, mert a szüleim az egyik ottani cirkuszban voltak artisták. A közös számukat akkor hagyták abba, amikor anyukám, Kéri Anikó, aki egyébként olimpiai bronzérmes tornász volt, terhes lett. Sokszor elmondtam már ezt a sztorit, de nem unom, mert nagyon büszke vagyok rájuk" - lelkendezett.
A húszéves magyar versenyző eddigi rekordnyereményét könyvelhette el Melbourne-ben, hiszen tizenkét millió forintnak megfelelő ausztrál dollárról szóló csekket kapott veresége után. Szerdától két hétig itthon edz, aztán utazik következő versenyére.