Meghalt Marco Pantani
További Sport cikkek
- Pécsről indul a 2025-ös Challenger Teqball League-szezon
- Embertelen körülményekkel küzd meg hamarosan négy magyar hegymászó
- Végső búcsú minden idők egyik legjobb magyar sportolójától
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
A gyilkosság kizárhatónak látszik
Tekintse meg képeinket! |
Az első jelentések szerint a harmincnégy éves Pantani néhány nappal korábban érkezett a Riminiben található hotelba, amelyben egyedül vett ki egy szobát. A személyzet szerint "furcsának" tűnt, csak ritkán hagyta el a szállodát. Az egykori klasszist szombat délután látták utoljára élve, majd miután estig semmi jelet nem adott magáról, a portás gyanakodni kezdett, és bekopogott a szobája ajtaján. Sokadszorra sem kapott választ, ezért nagy nehezen kinyitotta az ajtót - amely belülről volt bezárva - és rátalált az élettelen testre, majd azonnal kihívta a rendőrséget.
Pantaniról egyébként egy olyan hegyet neveznek el Rieti közelében, amelyiket egyszer sem volt képes meghódítani.
|
A helyi hatóságok átkutatták a szobát, és gyógyszereket, leginkább nyugtatókat foglaltak le, de csak kis mennyiségben. A rendőrök kizártnak tartják továbbá, hogy valamilyen drog, vagy alkohol és gyógyszer keveréke okozta volna a halált. A holttesten nem találtak szúrás-, vágás- és ütésnyomokat sem, az erőszakos halál így még inkább kizárható.
Marco Pantani a kilecvenes évek végén a világ egyik legjobb kerékpárosának számított, 1998-ban, egy idény alatt megnyerte a Giro d'Italiát, majd a legpatinásabb körversenyt, a Tour de France-t. Egy évvel később a Girón újra vezetett néhány szakasszal a vége előtt, ám vérében doppingszert mutattak ki, kizárták, majd eltiltották.
Eltiltását letöltötte, és bár többször próbálkozott, nem sikerült a régi formájába kerülnie. 2002-ben nem indulhatott az olasz körversenyen, mert kiderült, hogy előző évben inzulint használt. Tavaly Pantani még versenyzett, tizennegyedik lett a Girón. A Tour de France-on viszont nem indult, mert depressziós problémái miatt kórházban kezelték.
Magánéleti gondjai voltak
Imerősei szerint az utóbbi időben magánéleti problémái is voltak, ezt látszik alátámasztani Davide Cassaninak, Pantani volt versenyzőtársának, illetve barátjának a RAI tévécsatorna szombat késő esti műsorában adott nyilatkozata: "Mostanában gondjai voltak, amikor legutóbb, úgy egy hónapja telefonon beszéltem vele, kiábrándultnak tűnt, mint ha nem is önmaga lett volna, hanem egy másik ember".
A világ legjobb sprintere, a világbajnok Mario Cipollini, aki szintén jóban volt Pantanival, alig jutott szóhoz barátja halálhírét hallva: "Meg vagyok döbbenve, tragédia, nem találom a szavakat, képtelen vagyok bármit is mondani" - ismételgette a klasszis.
|