Pantaninak a kokain jelentette a 'kiutat'
Összeomlott az élete
"Gondoljanak csak bele: egy ember élete legjobb formájában van, majd szinte néhány óra alatt összeomlik" - nyilatkozta arra a napra utalva, amikor az 1999-es olasz körversenyen, a Giro d'Italián doppingvétség miatt kizárták Pantanit.
"Majdnem beleőrült. Két szót nem tudtam beszélni vele. Később több napon keresztül járta a szórakozóhelyeket, és elmondta, hogy rátalált a kokainra, amely az egyetlen kiutat jelenti számára. Valóságos rémálom volt ez nekem. A kábítószer négy éven keresztül töltötte ki az életét, míg végül a halálát okozta" - mondta Jonsson a L'Hebdo című magazinnak.
Véletlen túladagolás volt
A boncolás szerint a Tour de France és a Giro d'Italia 1998-as bajnokának halálát véletlen kokain-túladagolás miatt bekövetkezett agyi és tüdőödéma idézte elő. Hotelszobájában négy különböző antidepresszáns dobozaira bukkantak, amelyek közül több üres volt.