További Sport cikkek
- Pécsről indul a 2025-ös Challenger Teqball League-szezon
- Embertelen körülményekkel küzd meg hamarosan négy magyar hegymászó
- Végső búcsú minden idők egyik legjobb magyar sportolójától
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
A másik vb-döntőben 600 ezer dollár a győztes jutalma
Hazaérkezését követően Lékó az Indexnek elmondta, hogy erre a győzelmére mindenképpen felfigyel a sakkvilág, és növeli önbizalmát a közelgő vb-döntő előtt. Nyugtalan viszont amiatt, hogy még mindig nem tudni, a párosmérkőzés helyszínét és pontos időpontját, mint ahogy azt sem, hogy hány játszmát játszanak, és, hogy mekkora lesz a pénzdíj. (A konkurens vb-döntőn, Kaszparov és Ponomarjov júniusi találkozóján összesen egymillió dollárt osztanak el 6:4 arányban).
"Nem akarok találgatni, és nem érdekelnek a pletykák, azt kértem az érdekeltektől, hogy engem már csak akkor keressenek, ha konkrétumokkal képesek szolgálni. Persze szeretnék Európában maradni, egyrészt a kisebb távolság miatt, másrészt mert a sakk itt a legnépszerűbb" - magyarázta. "Április első hetében minden kiderül" - zárta le a kérdést.
Bírni kell a feszültséget
A felkészülését nyilván nagyban meghatározza, hogy végül mikor a döntőt (az áprilisi budapesti versenyen azonban feltétlenül asztalhoz ül), és mivel folyamatosan játékban marad, ez is a felkészülés egyik része.
A linaresi tornáról elmondta még, hogy valamennyi játszmában tudatosan kockáztatott "Tudatosan kerestem a bajt. Azért volt szükség a reszkírozásra, mert a fináléban is bírnom kell a feszültséget, ahol nem elég a döntetlen, azzal ugyanis Kramnyik megtartaná a világbajnoki címet. Nekem pedig, ugye, gyerekkorom óta, az a vágyam, hogy világbajnok legyek."
"Bárkit képes vagyok legyőzni"
Lékó megerősítette felvetésünket, miszerint Kramnyik tudatosan játszahatott biztonságos partikat. Magyarázatképpen megemlítette, hogy januári, hollandiai visszatérésekor - egy évet hagyott ki - kísérletező kedvében volt, ám mivel ott két partit is veszített, most az eredményességgel párosuló biztonságra helyezte a hangsúlyt. "Nem véletlen, hogy egyszer sem került veszélyes, vereségközeli szituációba."
A torna tanulságaként kiemelte, hogy bárkit képes legyőzni, és bebizonyította, hogy még egy ilyen kiegyensúlyozott mezőnyben is lehet győzelmeket - négyszer lett övé a teljes pont - aratni.