További Sport cikkek
- Végső búcsú minden idők egyik legjobb magyar sportolójától
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
Nagymesterek segítették
Lékó elmondta, hogy akarattal erőltetett versenynaptárt állított össze erre az évre, mert tudta jól keményen kell készülnie, azonban aki ilyen versenyre készül, annak ez természetes. A magyar sakkozó Bodrogkisfalun, a világtól elzártan egy intenzív edzőtáborban készült, és három olyan nagymester segítette felkészülését, mint Petroszjan, Akopjan és Kocsev.
"Én kezdek világossal, ami ugyan ezen a szinten nem jelent különösebb előnyt, de talán még fontos is lehet a későbbiekben - mondtan Lékó. - Egy biztos, szeptember 25-én eljön az igazság pillanata." Kállai Gábor, a Magyar Sakkszövetség szakmai igazgatója egy bokszmeccshez hasonlította az összecsapást. Egy pillanatnyi kihagyás is végzetes lehet, hiszen tizennégy parti nem olyan sok.
Tizennégy játszma, egymillió frank
A két nagymester 14 játszmás párharca szeptember 25-én kezdődik a svájci Brissagóban, a főtámogató és az egymillió svájci frankos pénzdíjról gondoskodó, 1873-ban alapított, szivargyártással foglalkozó brazil Centor Dannemann cég európai székhelyén. Az összeg hatvan százaléka a győztest illeti. A címvédő Kramnyik annyiban élvez előnyt, hogy döntetlennél ő marad a világbajnok.
Lékó a 2002-es dortmundi tornán aratott diadalával szerezte meg a kihívás jogát. A világbajnoki összecsapás egyben a nemzetközi szövetség (FIDE) címegyesítő folyamatának a része. A másik ágon a világranglista-vezető orosz Garri Kaszparov a FIDE-vb-első üzbég Kaszimdzsanovval csap össze. A két párharc győztese mérkőzik meg az egyesített vb-címért.
Budapest lemaradt a rendezésről
A sajtótájékoztatón részt vett Gyurcsány Ferenc is, egy címeres válogatottmezt ajándékozott Lékónak, és bejelentette, hogy jövőre a sakk bekerül a jelenleg hét sportágat felölelő Sport XXI. utánpótlásprogramba. Kérdésre válaszolva azt mondta, hónapokig úgy tűnt, hogy Budapest adhat otthont a vb-döntőnek.
"A kormány vállalta a rendezés költségeit, és szponzort kerestünk, aki a pénzdíjat biztosította volna. Ez nem sikerült, az új szponzor pedig kijelölte a számára megfelelő helyszínt, amit tudomásul kellett vennünk" - mondta Gyurcsány.
Könyv és ajándékok
A sajtótájékoztatón mutatták be Dlusztus Imre és Novák Miklós A sakkzseni című, Lékó Péterről szóló könyvét. Az ajándékozások sorában Botka László, Szeged polgármestere egy, a város címerével díszített sakkbábut nyújtott át Lékónak. Hans Joseph Maria Leusen, a brazil Dannemann elnöke Gyurcsány Ferencnek és Botka Lászlónak is egy, a két résztvevő által aláírt sakktáblát ajándékozott.