Épülhet a margitszigeti Széchy-uszoda
Korábbi és mai klasszisok ültettek
A fővárosi önkormányzat által engedélyezett tíz fa elültetésével - amelyben többek között Darnyi Tamás, Hargitay András, Cseh László, Gyurta Dániel és Kőbán Rita is segédkezett - a MÚSZ jelezni kívánta, hogy a munkálatok nem károsítják majd a szigetet, és kész az uszoda emelése miatt kivágandó fákat pótolni.
Az eseményre a családjával érkező kormányfő a szervezők és környezetvédők nézetkülönbségeire utalva hangsúlyozta, hogy a vitákat csak úgy lehet megoldani, ha a felek megfelelő gesztusokat gyakorolnak a másik felé, a MÚSZ pedig ezennel megtette az első lépést.
"Már kezünkben van a környezetvédelmi és vízügyi szakbizottság módosított álláspontja, ebben a korábbi elutasítással ellentétben csak mintegy húsz építési feltétel szerepel. Az elvi engedély így már a jövő héten megszülethet" - mondta az MTI-nek Görözdi György. A beruházás miniszteri biztosa reményét fejezte ki, hogy a fővárosi közgyűlés is hamarosan megadja tulajdonosi hozzájárulását, s akkor a tényleges engedély kiadásának sem lesz akadálya. Ezt követően pályáztatni kell a munkálatok kivitelezésére.
Jövőre már ifjúsági Eb a szigeten
Görözdi György szerint február végén megkezdődhet a beruházás, így a jövő évi ifjúsági Eb-nek már az új uszoda adhat otthont. Ugyanakkor kiemelte, hogy a létesítménynek a 2006-os felnőtt kontinenstornára kell teljesen elkészülnie.
Ruza József, a MÚSZ főtitkára a 2009-es vb-pályázat kapcsán közölte, hogy pénteken a főváros hozzájárulását is elküldték, így a teljes előzetes pályázat megérkezett a nemzetközi szövetséghez (FINA), amely november 18-ra várja a magyar vezetőket a kandidálással kapcsolatos megbeszélésre.