'Jó dolog Mandula Petrának lenni'
Wartusch volt az ideális párospartnere
Mandula kéthónapos kihagyása után jövő év elején tér vissza a pályára - a napokban kezdi el felkészülését -, és céljai között az is szerepel, hogy az eddigi legjobb helyezésén javítson. "Mivel egyszer már voltam harmincadik, úgy érzem, az a helyezés bármikor elérhető, és természetesen, ha már eljutok addig, látom, hogy nem sok kell a további előrelépéshez" - mondta.
Legnagyobb győzelmének az idei Capriati elleni sikerét tartja, kedvenc párospartnerének pedig az osztrák Patricia Wartuscht, akivel a legeredményesebb is volt. A huszonhat éves játékos azt is elárulta, hogy zavarja, ha megjelenik az újságokban a keresete, kivált, ha rossz adatot írnak. (Eddig 942 ezer dollárt teniszezett össze pályafutása során.)
Jól érzi magát a bőrében
Legmerészebb álmairól szólva kifejtette, hogy földöntúli boldogság lenne számára, ha egy győztes Grand Slam-döntő után megköszönhetné a szeretteinek, hogy segítettek a győzelmében.
Pályafutása vége után is szeretne a tenisz közelében maradni, nem is egy gyereket szeretne, de pillanatnyilag élvezi az egyedüllétet. "A világ semennyi pénzéért sem cserélnék senkivel. Jó dolog Mandula Petrának lenni. Mindenkinek megvan a saját problémája, így nekem is, de ettől függetlenül jól érzem magam a bőrömben" - jelentette ki.
"Itthon hiányzik a kitartás és a hit"
Kedvenceiről - színház, mozi, könyv - is őszintén beszélt, de a magyar mentalitás fogyatékosságait sem rejtette véka alá. Hozzátette, egy orosz teniszező azért van előnyben a magyarral szemben, mert az oroszoknál az egyetlen kitörési lehetőség a sport. "Itthon hiányzik a kitartás és a hit" - állította.
A neki komponált "Nehogy már az ász üsse a Petrát!" felcsattanás elnyerte tetszését.