Cseh László világcsúcsra pályázik
További Sport cikkek
- Végső búcsú minden idők egyik legjobb magyar sportolójától
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
Valamennyi éremre büszke
Összességében sikeresnek ítéli idei esztendejét, és lelkileg is helyrebillent, amiben kétségtelenül jelentős szerepet játszott, hogy a bécsi rövidpályás Európa-bajnokságon három érmet is a nyakába akaszthattak. "Azt hiszem, a tengerentúlon is volt visszhangja ennek a versenynek, és odafigyeltek az eredményeimre. Valamennyi érmemre büszke vagyok, arra pedig még inkább, hogy érzésem szerint sokat fejlődtem" - kommentálta szereplését.
Cseh négyszáz vegyesen aranyat, kétszáz vegyesen ezüstöt, száz háton pedig bronzot nyert. Elárulta, ha többet versenyezne rövidebb medencében, nemcsak egy idényben egyszer, akkor még jobb eredményekre lehetne képes. Nem titkolta, teljesen más körülményekhez kell alkalmazkodnia rövid pályán.
Ezerötszáz eurót kapott a sikerért
A tizennyolc éves magyar klasszis 400 vegyesen aratott győzelmekor alig maradt el a világcsúcstól - pillangón kezdett lassabban -, és mint mondta, nem tett le arról, hogy megdöntse egyszer. Ugyanez a vágya ötvenes medencében is, és a kapitány, Kiss László elmondása alapján már idén képes lett volna rá, ha nem jön közbe sérülése. "Meglátjuk, mit hoz a következő év, ha egészségesen készülök fel, de az ideinél csak jobb jöhet. A cél nem változott, első akarok lenni, mégha ehhez az amerikai Michael Phelpst is kell legyőznöm." - jegyezte meg.
Bécsi sikeréért egyébként ezerötszáz eurót, vagyis 368 ezer forintot kapott, ami különösen jól jön számára, mert egyesülete, a Bp. Spartacus négy hónapnyi fizetéssel tartozik neki. "Ígéret van arra, hogy ezt kézhez kapjuk, remélhetőleg így is lesz. Jövőre új alapokon, függetlenül kezdi a szakosztály életét, és talán végleg megoldódnak anyagi problémáink" - mondta.
Elitalakulatba került
Cseh a tavalyi Év sportolója választáson a második helyen lett, idén azonban olimpiai harmadik helye ellenére sem tudott a legjobb hat közé bekerülni.
Cseh sikerére felfigyelt a Gatorade is, és közvetlenül a verseny után kétéves szerződést kötött vele. Így Cseh olyan csapatba kerülhetett, amelyiket az egyetlen magyar NBA-játékos, Dávid Kornél vagy a legjobban jegyzett magyar teniszező, Mandula Petra fémjelez. Rajtuk kívül az egyaránt olimpiai ezüstérmes kajakozó Bóta Kinga, és a súlyemelő Krutzler Eszter is élvezi a sportital-márka támogatását.