'Egerszegi óriási benyomást tett rám'
További Sport cikkek
- Hárommilliós pénzbírság és hároméves kitiltás a párizsi olimpián demonstráló férfinak
- Cristiano Ronaldo és Tom Brady is kikapott egy rajongójától az egyik youtuber videójában
- Weöres Szabolcs hátránya már közel 7400 kilométer a földkerülő versenyen
- Újabb kontinens került képbe a 2036-os olimpiai rendezéssel kapcsolatban
- Bíróság elé áll az Ingebrigtsen fivérek édesapja, saját gyermekei jelentették fel
Kedden kora reggel férje, Vigassy Ádám valamint egykori edzője, Kiss László és Kamuti Jenő MOB-főtitkár társaságában kelt útra Egerszegi Krisztina, hogy Lausanne-ban átvegye a NOB elnökének különdíját.
Szöulban lenyűgözte Egerszegi Rogge-ot
Jacques Rogge Schmitt Pál MOB-elnök közvetítésével hívta meg az ötszörös olimpiai bajnok úszónőt, hogy az október elsején elmaradt díjátadást a NOB székhelyén pótolják. Rogge elnök délután két órakor, a dolgozószobájában fogadta a magyar küldöttség tagjait, ahol először barátságos hangulatban beszélgettek, ezután következett a díjátadás.
A NOB első embere elmondta, először a belga olimpiai csapat vezetőjeként, Szöulban, 1988-ban látta élőben az akkor még Egérkének becézett tizennégy éves úszófenomént.
Rogge gyerekei is úsztak
"Már akkor óriási benyomást tett rám, későbbi pályafutása pedig csak fokozta az iránta érzett tiszteletemet" - jegyezte meg Jacques Rogge. Aki azt is elmondta, többé-kevésbé ismeri az úszók életének nehézségeit, két gyermeke ugyanis hosszú időn át űzte a sportágat, s neki, jó apaként sokszor kellett hajnalban edzésre szállítania a csemetéket.
"Tényleg nagyon jól elbeszélgettünk az elnök úrral, aki hihetetlenül közvetlen ember - mesélte Egerszegi Krisztina. - Érződik rajta, hogy a sportolók világából érkezett, szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Érdeklődött, hogy sportolok-e még, ám azt feleltem, mostanság a gyereknevelés köti le minden időmet, ami legalább akkora, sőt, még nagyobb odaadást igényel, mint az élsport."
Ez a nap örökké emlékezetes marad
A beszélgetést követően Rogge elnök átnyújtotta Egerszegi Krisztinának a "President's Trophy" nevű díjat, amely az olimpiai bajnokok számára jelenleg a legmagasabb, aktív pályafutásuk befejezése után odaítélhető NOB-kitüntetés. Egerszegi Krisztina az úszósport egyetlen női versenyzője, aki öt egyéni aranyéremmel büszkélkedhet.
"Óriási megtiszteltetés számomra, hogy az elnöktől személyesen vehettem át ezt a kitüntetést, itt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyén Ez a nap örökké emlékezetes marad számomra" - mondta Egerszegi Krisztina
A legeredményesebb sportolónő
Egerszegi Krisztina annak ellenére sem kapta meg 1999-ben az évszázad sportolójának járó elismerést, hogy az olimpiákon nincs nála eredményesebb egyéni sportolónő. Akkor az ausztrál úszónő, Dawn Fraser kapta meg a kitüntetést, jóllehet ő három egyéni címet nyert a váltóarany mellett, míg Egerszegi ötöt nyert. Egerszegi 200 háton sorrendben háromszor nyert, ezenkívül 100 háton és 400 vegyesen is a legjobbnak bizonyult.