A tócsa a kulcsszó

2006.04.05. 17:55
Csütörtöktől újra épülhet a margitszigeti új uszoda, amely a júliusi Európa-bajnokság helyszíne lesz. Az áradás nem okozott nagy csúszást, de a tesztversenyeket nem biztos, hogy meg tudják rendezni májusban.

"Az nem számít, most mi van, az úszó-Európa-bajnokság megnyitója július 26-án 16 órakor lesz, mégpedig a magyar-horvát vízilabda-meccsel. Erről sikerült megállapodnunk Kemény Dénessel, a magyar válogatott szövetségi kapitányával, így is bizonyítva, hogy az úszó-Eb-re lesz kész az új uszoda, de az nem csak az úszóké" - mondta Gyárfás Tamás, azon a sajtótájékoztatóval egybekötött szerdai helyszíni szemlén, melyet a jelenleg árvíz sújtotta Margitszigeten, azon belül az épülő új létesítményben tartottak.

#alt#
Nem kell aggódni, ez nem a Duna (fotó: Barakonyi Szabolcs)

Gyárfás sok magyar nézóre számít

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke elmondta, reményei szerint az olimpiai és a világbajnok találkozóját a helyszínen legalább 7500 néző láthatja, de szerinte biztos lesznek olyanok, akik kitalálnak még plusz helyeket is. Hatalmas az érdeklődés az Eb iránt, Németországból már most minden napra 1700 jegyet szeretnének. "Ezzel nem is lenne baj, de nem szeretném, ha bárki is megsértődne a jegyelosztáson. Jó lenne, ha a nézők egyharmada magyar lenne" - mondta a MÚSZ első embere.

Rosszul fényképezték

Gyárfás elmondta még, hogy telefonon beszélt Bartolo Consolóval, az Európai Úszóliga (LEN) elnökével, aki érdeklődött, hogy "mi van már megint?" Ezzel arra célozott, hogy korábban, is akadtak gondok, az árvíz előtt a margitszigeti fákért aggódó civilszervezetek késleltették az építkezést. A MÚSZ elnöke csak annyit válaszolt Consolónak: "tócsa". Gyárfás megnyugtatta a LEN első emberét, csak rossz szögből fényképezték az uszodát, minden megy a maga útján, nincs ok a riadalomra. Azt szorgalmazta Consolónál, hogy inkább mielőbb írja meg a magyarországi Eb-re készülő kiadványba a köszöntőbeszédét.

A daru okozhat gondot

Gyárfás ugyanakkor kifejtette, a legnagyobb gondot az okozhatja, ha az építkezésen dolgozó darut esetleg alámossa a víz, és az eldől, ami mérhetetlen kárt okozhatna.

"Nem látni nyomát konstrukciós hibáknak, nem repedt meg a betonteknő a műugrómedencében, amelyet éppen azért árasztottak el vízzel, nehogy az aljzatot felnyomja az ár. Addig azonban nem szivattyúzható ki a víz, amíg a Duna vissza nem megy öt méterre, ez egy-két hét lehet, s akkor kezdődhet a csempézés, a burkolás" - mondta Ábrahám Attila. A Nemzeti Sporthivatal (NSH) elnöke, aki szerint legfeljebb az új létesítménybe szánt tesztversenyek körül támadhat bonyodalom, bár ez se valószínű. "Az Eb-vel azonban minden rendben lesz, és magas szinten leszünk képesek Európa-bajnokságot rendezni" - mondta az államtitkár a terepszemlén.

#alt#
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Gyors hivatali ügyintézés szükséges

Az április 28-ra tervezett átadás minden bizonnyal csúszni fog, Keszthelyi Péter, a beruházás főmérnöke szerint, így a május közepére tervezett tesztversenyeket is csak júniusban lehet majd megrendezni. Ugyanakkor hiába készülnek el, a működéshez szükséges engedélyeket kiadó hivatalokban a szokottnál gyorsabb ügyintézésre van szükség, és reméli, az illetékes szakhatóságok rendkívüli eljárásban adják ki az papírokat.

A munkálatok csütörtökől folytatódhatnak, a rendőrség megnyitotta a területet, és ismét dolgozhatnak a két új úszómedence, az ugrótorony és a lelátók építői.