Bronzérmes lett a magyar női csapat a vízilabda Eb-n

2006.09.09. 20:21
A magyar női válogatott egygólos sikert aratott a spanyolok ellen a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság bronzmeccsén, így a harmadik helyen végzett. A találkozón végig a magyar együttes vezetett, a spynaolok számtalan emberelőnyt hagytak kihasználatlanul.

Bronzéremmel térhet haza a szerb fővárosból a magyar női vízilabda-válogatott, amely az Európa-bajnokság szombat esti kisdöntőjében egy góllal nyert Spanyolország legjobbjai ellen. Stieber Mercedesék abban a tudatban szállhattak vízbe, hogy a magyar hölgypólósok még soha sem kaptak ki a spanyoloktól. Ráadásul lelkesíthette Szilágyi Péter csapatát, hogy az egy nappal korábbi magyar-spanyolon - amelyet Kemény Dénes legénysége a döntőbe jutásért vívott Ivan Perezékkel - hatgólos magyar siker született.

Mintha rá akart volna cáfolni a mende-mondára, amely szerint nincs meg a kellő összhang a csapat és a szövetségi kapitány között, na és persze a sikeréhségtől is hajtva a bronzmeccsen lelkesen harcolt a világbajnoki címvédő magyar együttes, amely a csoportmérkőzésen még nem bírt el (8-8) az ibériaiakkal.

Végig mi vezettünk

Tomaskovics Eszter bombagólja hangulatjavításra is jó volt (1-0), Drávucz Rita az eddig tőle okkal hiányolt hasonló átlövéssel (2-1), majd remek ejtéssel jelentkezett be (3-2), s Tomaskovics újabb távoli lökete (4-3) után Valkay Ágnes "végszavas" pattintása foglalta keretbe az első negyedet (5-3).

A folytatásban Valkay is csatlakozott a duplázókhoz (6-3), s bár a kezdeti góltermelékenység után ebben a negyedben nagyon szerény lett az össztermés, a magyar oldalon ezt senki sem bánta, hiszen a félidőre maradt a kéttalálatnyi előny (6-4).

Állandósult a kétgólos magyar előny

Megúszásból a spanyolok szerezték az újabb nyolc perc első gólját, ám Takács Orsolya "mérföldes" lövése a rivális kapusának közreműködésével ugyan, de csak bekerült a kapuba (7-5), Primász Ágnes pontossága pedig 8-5-ös vezetést eredményezett, csakhogy hamar feleltek a spanyolok (8-6), ráadásul Tomaskovics harmadik bombatalálatára is érkezett válasz, kétszer is (9-8). Aztán lélektanilag fontos pillanatban vette be a kaput az addig meddően kísérletező Pelle Anikó (10-8).

Számtalan kimaradt spanyol emberelőny

A befejező negyed magyarbosszantással rajtolt (10-9), de Drávucznak helyén volt a szíve és a keze (11-9), csakhogy a játékrész közepére utolérte a Szilágyi-csapatot a spanyol válogatott (11-11). Hogy ne váljék kritikussá a helyzet, azért Pelle tett a legtöbbet, átlövésével ismét a magyar együttes vezetett (12-11), a bírók a négy magyar ellenében a tizedik előnyhöz segítették hozzá a spanyolokat, akik nem tudták a fórokat gólra váltani, így nyert és Eb-bronzérmes Magyarország.

Eredmény:
Nők, a 3. helyért:
Magyarország-Spanyolország 12-11 (5-3, 1-1, 4-4, 2-3)
a magyar góldobók:
Tomaskovics, Drávucz 3-3, Valkay Á., Pelle 2-2, Takács, Pelle 1-1