Még jó, hogy életben maradtunk

Visszatérés a Groundhoz - hirdeti a Melbourne-i Olimpiai Stadion gigantikus méretű eredményjelzőtáblája. Az ausztrál metropolisz nem igazán mozdult meg a hírre, hogy az '56-os olimpia bajnokai, résztvevői visszatértek a városba, korábbi sikereik helyszínére. Múltidézés kapcsán a százezres krikettstadionba így is kilátogatott mintegy tizenötezer ember. Zömmel ausztrálok, bár egy magyar zászló is feltűnt a lelátókon.

Matuzsálemi autók, ágyúlövések

A szervezők megadták a módját a megemlékezésnek. A kivetítőn megjelentek az ötven évvel ezelőtti bevonulás képei, futópálya hiányában a matuzsálemi korú autók - ezekkel szállították a versenyzőket - a gyepen tettek egy kört, voltak békegalambok, ágyús díszlövések. Az egyenruhába bújtatott fúvószenekar pedig végig hibátlanul játszott.

A nemzetenkénti bevonulás után nemcsak virtuálisan, a valóságban is fellobbant az olimpiai láng, a stadion közepén az öt karikát gyerekek formálták. Az olimpiai, ötkarikás zászlót a már fiatalabb, de nem kevésbé ismert bajnokok hozták be, köztük az úszó, Michael Klim.

Melbourne sok mindenben első

A műsorvezető kiemelte a melbourne-i játékok korszakalkotó jelentőségét: Ausztrália, egyszersmind a déli féltekeelső olimpiája volt, először innen közvetítettek a televíziók élő adásban és itt volt először záróünnepség.

"Úgy érzem magam, mintha csupán pár év telt volna el azóta, és kisebb kihagyás után most újra összejöttünk. Sőt, mintha tegnap lett volna. Mintha tegnap lett volna a záróünnepség" - mondta mellettem egy helyi szurkoló, aki akkoriban önkéntesként dolgozott.

Annyi ugratás, mint ötven éve

"Gyerekek, ugye nem is telt el ötven év, annyit hülyéskedtünk. Pont úgy érzem magam, mint mikor az özönvíz táján ugrattuk egymást" - jelentette ki még a repülőn az olimpiai bajnok vízilabdakapus, Ambrus Miklós a sokadik Nyomasek Bobó idézet után. Ambrus nem volt a tagja a melbourne-i csapatnak, ő Tokióban védte a hálót.

A résztvevők is alighanem így érezhették magukat, kötetlenül beszélgettek, igaz csak a hivatalos ceremónia után.

Miért nincs verseny is?

Csak azután, hogy hatalmas tapsvihar közepette bevonultak az olimpikonok, volt, aki tolószékben, volt, aki mankóval, de élvezte, hogy itt lehet.

Ron Clarke meggyújtotta az olimpiai lángot, éppúgy, mint ötven éve. "Most nem féltem annyira, mint amikor élesben kellett végrehajtani a feladatot. Akkor a kezemet is megégettem" - ismerte be.

John Landy ötven éve az esküt mondhatta, ezúttal is szót kapott, és utalt arra, milyen jó lenne, ha most is lennének versenyek, látva a felhajtást ugyanis versenyhangulata támadt.

Az olimpia megmutatta erejét

"Nagy napja ez az olimpiai mozgalomnak, megmutatta ismét az erejét" - mondta Julius Patching, aki a korábbi szervezőbizottságnak is a tagja volt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Jacques Rogge négy évvel korábban elment Helsinkibe, ezúttal csak műholdon kapcsolták be őt a műsorba. Megköszönte a találkozó létrejöttét, és szívből örült annak, hogy sokan újra egymás közt lehetnek az olimpiai család tagjai közül.

Lemhényi az ötletgazda

A kezdeményezés egyébként magyar javaslatra indult el, 1998-ban Londonban Lemhényi Dezső ötletére jöttek össze a nemzetek, még meglehetősen kevesen, most viszont már negyven ország küldte el egykori klasszisait. Az oroszok nem jelentek meg, két utódállam, Litvánia és Lettország azonban úgy gondolta, fontos a múltidézés, a hagyományápolás.

A Katrina hurrikán pusztitását túlélő Hámori Jenő egyre több időt tölt Magyarországon, és meg sem fordult a fejében, hogy ne legyen itt Melbourne-ben. "Ötven éve egy félmilliós városba érkeztem, most három és fél milliós metropoliszba. Kiváncsi vagyok, mennyit változott Melbourne, a vívóterem a városházán volt, oda most is ellátogatok, hiszen ötven éve, az egyik versenyre menet döntöttem el, hogy én nem megyek vissza Magyarországra." Hámori nagyon sajnálta, hogy barátja, Magay Dániel felesége betegsége miatt nem tudott eljönni.

"Torokszorító volt" - ismerte az olimpiai bajnok Tass Olga, a már elhunyt Lemhényi felesége a megérkezé és a megnyitó után.

Melbourne több mint egy olimpia

"Én már nem akartam ide eljönni, de nekem Melbourne több mint egy olimpia, és jóval több egy ausztrál városnál. Amikor tehát hirét hallottam, nem gondolkodtam sokáig" - vallotta be az ötszörös győztes Keleti Ágnes, aki négyszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára ötven éve. A Nemzet Sportolója szintén nem tér haza a játékok után.

Keleti megnézte a nevét a stadion falán elhelyezett márványtáblán, és ugyan nyolcvanhat éves, még arra is maradt ideje, hogy a zászlórúd szétszerelését is a kezébe vegye. Szerinte ugyanis erre férfikéz nem alkalmas.

A kiütött Zádor még hiányzik

Keletivel ellentétben a pólósok hiába keresték volna a nevüket, a sportágukat ugyanis nem vésték bele a márványba, ennélfogva a győztes neve sem lehet ott. Pedig az '56-os melbourne-i csata emlékezetes lett Zádor Ervin kiütése után. Az aranyról nem ez a szovjetek elleni győztes meccs döntött, de még ugye Hollywoodot és Andy Vajnát is megihlette.

Zádor a szeptemberi, budapesti parlamenti fogadástól távolmaradt, maga helyett egy levelet küldött, amelyikben leirja, amig Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, ő nem kiván hazatérni. Ígérte ugyanakkor, hogy Ausztráliában találkozik a régi társakkal, a hősökkel, de eddig nem jelentkezett.

Félelem az infarktustól

"Aranyos ünnepség volt, nagyon tetszett - osztotta meg érzéseit Kárpáti György, mindenki Gyurikája. - Csak az ágyúlövéseket kellett volna kihagyni, mert félve néztem körbe, hogy mindenki életben maradt-e. Azt hittem, legalább négyen meghalnak infarktusban. Még jó, hogy életben maradtunk."

A háromszoros bajnok nagy népszerűségnek örvendett, az amerikaiak között volt egy pólós, aki percekig beszélgetett vele. Nem hitte volna ugyanis, hogy az életben még találkozhat a már emlitett véres döntő egyik szereplőjével, és talán minden idők egyik legjobb csapatának egyik legjobb játékosával.

A hősök örökké élnek

"Heroes live forever, always remember" - zárta le az eseményt a helyi Rúzsa Magdi. Még a gyorsvasúton is ezt dúdolta mellettem az egyik néző.