Már a melbourne-i megérkezésnél győztesek voltak

Talán még sohasem készült olyan erős olimpiai csapat olyan megfeszítetten, mint az 1956-os magyar küldöttség. A visszaemlékezések, a korabeli erőviszonyok tanulmányozása után megállapítható, az esély tényleg megvolt arra, hogy a versenyzők felülmúlják a helsinki csúcsot jelentő tizenhat magyar aranyérmet. Összességében hússzal számolt a sportvezetés.

Civil ruhás cseh rendőrök letartóztatták a küldöttséget

A csapatnak pár nappal az október huszonharmadikán kitört forradalom után kellett volna elhagynia a fővárost és indulnia Melbourne-be, ami az akkori viszonyokat tekintve legalább hat napi repülőútra volt Budapesttől. A játékokat november huszonkettedikén nyitották meg, tehát a felkészülés véghajrájában, a formaélesítés utolsó időszakában törtek ki a harcok.

A versenyzők végül október harmincadikán hagyták el az országot és a Prága melletti Nymburkban szálltak meg átmenetileg. Egyikük elmondása szerint a kisvárosban civil ruhás rendőrök finoman letartóztatták az egész küldöttséget. Tartottak attól, hogy a csapat a forradalmi hevületet magával viszi, és átterjeszti Prágára is, ezért alig várták, hogy a magyarok elhagyják az országot.

Hátborozongató pillanat

Ez november hatodikán és hetedikén történt meg, két géppel és gyötrő bizonytalansággal kelt útra a száznegyven fős társulat. Igazából csak néhányak fejében fordult meg, hogy otthon kellene maradnia. Az öttusázók még attól sem riadtak volna vissza, hogy kivegyék a részüket a fegyveres harcokból, ám végül győzött a józan ész: az olimpiai szereplést választották. Gyarmati Dezső a születésnapját Széna téri barikádépítéssel ünnepelte, de az egyik korábbi bajnok, Ivády Sándor meggyőzte, neki a medencében a helye, nem pedig a lőállásban.

A megérkezés után már Darwinban is hatalmas tömeg fogadta a tankolni megálló magyar repülőgépet, a tömeg pedig csak sokasodott Melbourne-ben. Mindkét gépet kétezer, zászlókkal felvértezett magyar várta, és ahogy kinyílt a gép ajtaja elkezdték a himnuszt énekelni. Hátborzongató pillanat volt, aki "egyszerű" olimpikon volt, az is győztesnek érezhette magát, és meglett emberek zokogtak, hallva a kedves és lelkes fogadtatást, sok sikert átélt emberek percekig nem jutottak szóhoz a meghatódottságtól.

Három ország bojkottja a szovjetek miatt

A magyar forradalom vérbe fojtása miatt három ország - Hollandia, Svájc, Spanyolország - nem hagyta rajthoz állni versenyzőit Ausztráliában. Mégsem keltett visszatetszést, hogy a magyarok ott vannak, sokkal inkább csodálatot váltott ki, a felvonuló magyar csapat kapta a legnagyobb tapsot az olimpiai stadionban. Kő András 1956, Melbourne című könyvének tanúsága szerint, ezt a rádióban nem mondhatták be, a hírolvasólapról kihúzta a cenzor.

A szovjetek annál nagyobb ellenszenvre számíthattak, például a svédek sokáig tanakodtak azon, hogy felvegyék-e a versenyt velük, kiálljanak-e ellenük. A magyarok közül sokakban tudatosult, valamiként tiltakozni kell a szovjet beavatkozás ellen, ennek egyik hathatós módja az volt, ha nem fognak kezet velük. Így tett az eskü szövegét mondó, öttusában címvédő Benedek Gábor is, akit miután hazatért, a rendszer keményen meg is büntetett ezért. Benedek tiltakozó tervét már az elutazás elmondta társainak, ő tartotta is magát ehhez. Ez az esemény törte ketté pályafutását.

Keleti becsapva érezte magát

A visszaemlékezések szerint kemény hangvételű beszédek hangoztak el a kiutazás előtt az ötszörös olimpiai bajnok, Keleti Ágnes például azt mondta, hogy a kommunista rendszer becsapta a sportolókat. Keleti korábban exponálta magát a rendszer mellett, ezért is keltett feltűnést a sodró lendületű nyilatkozata.

A Helsinkiben már győztes, akkor harmincöt éves versenyzőnőt nem zavarták a körülmények a bizonytalanság, ami az egész csapatra kisugárzott. Az itthoni elöljárók ugyan igyekeztek mindenkit megnyugtatni, de ez olykor balul sült el, hiszen az is jó hírt kapott az édesapjáról, aki már évekkel korában eltemette. A nyugtalanságot csak tetézte, hogy a csapat tagjai közül jó néhányan már az olimpia ideje alatt döntöttek: nem mennek haza.

Negyvenen maradtak

Végül negyvenen fogadták el a Sports Illustrated amerikai körútra szóló ajánlatát, és őket, mint szabadságharcosokat utaztatta a magazin körbe az egész országban. Amikor ennek vége lett, többen úgy gondolták, mégiscsak hazatérnek.

A húsz aranyból kilenc jött össze, a négy évvel ezelőtti harmadik helyezést az éremtáblázaton nem sikerült megtartani, át kellett adni a házigazda ausztráloknak, a negyedik hely viszont meglett. Nem csekélység, ilyen körülmények között, hiszen napról-napra úgy ébredni, hogy mi lehet otthon, az állandó aggódás egyértelműen háttérbe szorította a versenylázat.

Iharos, a világ legjobbja, nem utazott

A húsz arany már az elutazáskor irreális cél volt: a címvédő labdarúgócsapat nem utazott el - féltek, hogy beigazolódik: ők csak látszólag amatőrök, a szabályzat pedig a teljes amatörizmust írta elő -, az '55-ben Eb-győztes kosárlabdacsapat utazását is leszavazták. A hivatalos indoklás szerint drága lett volna a két együttest utaztatni és ellátni. Az '55-ben a világ legjobb sportolójának választott Iharos Sándor pedig részint formahanyatlás, részint magánéletbeli problémák miatt hiányzott.

Iharostól két vagy három aranyérem megszerzése sem lett volna meglepő, még úgy is, ha a szovjet Kuc kiváló formában versenyzett az olimpia előtt és alatt is. (Nyert is.) Az úszókkal szintén komolyan számoltak, ők sem nyertek egyet sem, igaz talán nekik volt a legviszontagságosabb formájuk átmentése, mert ők nemcsak Prágában, de még a helyszínen sem tudtak megfelelő körülmények között edzeni. Székely Éva így különösen értékes második helyezést ért el. Tumpek György pedig annak örülhetett, hogy kivitték, mert négy évvel korábban becsmérelte a szovjeteket, így annak ellenére sem álhatott rajthoz, hogy világcsúcsközeli eredménnyel büszkélkedhetett. A kijelentéséért nagy árat kellett fizetnie.

Elvesztett aranyak

Mint mindegyik olimpiának ennek is voltak drámái. Az akadályfutó Rozsnyói Sándor mindössze tíz percig érezhette magát olimpiai bajnoknak. A győztes Brashert szabálytanság miatt kizárták előle, később viszont az eredeti sorrendet hirdették ki.

A férfi tőrválogatott történelmi siker küszöbén állt, ám az ifjúsági világbajnok Fülöp Mihály 3:1-es vezetésről 5:3-ra alulmaradt olasz ellenfelével szemben, a meccs pedig 8:8-ra végződött, így az olaszok jobb találataránnyal lettek az elsők, a mieink pedig a harmadikok. Fülöp úgy értékelt később, már a kezében érezte az aranyat, és húszévesen nem tudott kellőképpen a hajrára összpontosítani. A párbajtőrözőket is hajszál választotta a sikertől. A kajakosok között is több favoritnak számító egység betlizett.

Papp László világraszóló bravúrja

Nem úgy mint az Urányi-Fábián duó, amelyik megnyerte a tízezres versenyszámot, és ezzel a küldöttség első aranyát szerezte meg. Nyolc napot váratott magára az első siker. Utána viszont erősítettek a magyarok, Kárpáti Rudolf imponáló teljesítménnyel nyerte a kard egyéni döntőt, és csapatban is döntő érdemeket vállalt a sikerből. A tornásznők négy aranyérméből Keleti Ágnes kivette a részét. Keleti a kéziszercsapat tagja volt, emellett felemás korláton, gerendán és talajon az élen végzett, egyéni összetettben pedig a második lett.

Az ökölvívó Papp László sorrendben harmadszor is súlycsoportja legjobbja lett, erre az egyedülálló bravúrra azóta is csak a kubai Teofilo Stevenson volt képes. Nem véletlen, hogy Pappot meghívták az Évszázad sportolói gálájára 1999-ben.

A megütött Zádor egyszer volt itthon '56 óta

A vízilabdázók megnyerték a maguk harcát a szovjetek ellen, a 4:0-s győzelem után még a jugoszlávokat is legyőzték, így övék lett az aranyérem. Az előbbi négygólos sikerről sokáig még beszélni sem volt szabad, ugyanilyen tabutéma volt Zádor Ervin megütése. A fiatal játékos gólt szerzett, de Prokopov durván lekönyökölte, vérző fejjel hagyta el a medencét, a kép pedig bejárta a világsajtót. Zádorból percek alatt hős lett - Amerikában. A játékos mindössze egyszer tért haza emigrációja alatt, a csapat kitüntetésére összehívott parlamenti fogadástól is távol maradt, mert mint üzente: amíg Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, ő nem teszi be a lábát Budapestre.

Az olimpia ötvenedik évfordulóján a bajnokok, érmesek, olimpikonok, újra felkeresik sikereik helyszínét, péntek hajnalban indultak el Bécsbe, hogy onnan Szingapúr érintésével, húsz óra alatt tették meg az utat, ami ötven éve még hat nap volt. Régi társaikról is megemlékeznek november tizenkilencedikétől, végiglátogatják a versenyhelyszíneket is, fel is vonulnak.

Vasárnap lobbant fel aztán ötven év után az olimpiai láng, s a nemzeti lobogó mögött bevonult a magyar csapat is. A sok megérkezett kiválóság mellett azonban hiányzott Zádor Ervin és Rozsnyói Sándor is.