Időskoromra kezdem megérteni, mit jelent az olimpiai bajnokság

2006.11.24. 11:33
Húszévesen, a helsinki olimpián robbant a világ élvonalába Korondi Margit. A legjobb lett a felemás korláton, négy év múlva a győztes kéziszercsapat tagja, emellett két ötkarikás ezüstöt és négy bronzot gyűjtött be. A forradalom alatt túlélt egy sortüzet, súlyos sérülése után visszatért, személyes bosszúja nem sikerült a szovjetek ellen, meghódította viszont Amerikát, ő volt az első, aki nagyon komolyan foglalkozott a fitnesszel, sztár lett belőle. A Las Vegasban élő Korondi úgy gondolja, pólyás kora óta olimpiai bajnoknak nevelték.

Korondi Margit az egyik legkülönlegesebb alakja nemcsak a magyar tornasportnak, hanem az egész sportéletnek is. Nem Magyarországon született, hanem a szlovéniai Celjében, a családi nyaraláson. Már húszévesen olimpiai bajnok '52-ben, az egyik legnehezebb szeren a felemás korláton. Miután egy súlyos sérülés után három évet kihagy, az 56-os olimpia előtt visszatér és helyet követel magának a később győztes kéziszercsapatban.

Kapualjba menekült a géppuskasorozat elől

"Éppen október huszonharmadikán délelőtt volt az utolsó válogatónk, amelyiken nekem már nem kellett bizonyítani a tudásomat, mert akkor biztos volt a részvételem. Pontosabban, csak azt hittem, mert a forradalom bizonytalanságot hozott" - kezdte az Indexnek a Las Vegasban élő kétszeres bajnok.

"Már túlestünk a ruhapróbán, és ahogy annak vége lett, a Petőfi Sándor utcában arra lettünk figyelmesek, nem sétálnak, hanem özönlenek az emberek, és '48-as dalokat énekelnek, máig itt cseng a fülemben, hogy hangosan, kórusban szavalták: rabok tovább leszünk. Nemcsak hallottam arról, hogy lövöldözés volt, egy sorozat ellen jómagam is egy kapualjba menekültünk. Életveszélyben voltunk, nagyon nehezen jutottam haza. Otthon nem volt élelmünk, hiszen előzőleg hetekig edzőtáborban voltam, így a házban lakók szántak meg, és másnap együtt örültünk a győztes forradalomnak" - mondta.

Nemes bosszúra készültek

Korondi úgy emlékszik vissza, hogy nem akart a csapat még egy másik kommunista államba, Csehszlovákiába menni, Bécsen keresztül szerettek volna eljutni Melbourne-be. Tudott arról, hogy Benedek Gábor javaslatára többen nem akarnak kezet fogni a szovjet sportolókkal, ezzel egyet is értett, de ők inkább a torna összetett csapatversenyében szerették volna legyőzni a szovjeteket, mert mindez addig még sohasem sikerült nekik, és négy évvel korábban Helsinkiben ugyan közel voltak ehhez, másodikak lettek.


Korondi Margit

A nagy terv nem teljesült, ismét második lett a magyar csapat, neki pedig a címvédés nem sikerült felemás korláton, mert abban a versenyszámban Keleti Ágnes lett a legjobb. "Helsinkiben én nyertem az első aranyat, Melbourne-ben ez már nem adatott meg nekem egyéniben, de szerencsére a csapatban igen."

Úszásoktatással kezdte civil életét

A versenyt már nem tudná feleleveníteni, de arra emlékszik, ő már az olimpiai megérkezés után elhatározta, hogy nem megy haza. "Otthon legfeljebb edző lehettem volna, más lehetőségem nem adódhatott. Mindig napfényre, melegre vágytam, így kézenfekvő volt, hogy Kaliforniát választom. Részt vettem hát az amerikai sportmagazin által szervezett úton, biztos állás nem várt, kezdetben még úszást is oktattam, később aztán helyrezökkent az életem" - magyarázta.

A versenyszerű tornát nem folytatta, hiszen Amerikában akkortájt még alig ismerték a most igen népszerű sportágat. Az egészséges életmódra, a táplálkozásra viszont már nagyon figyeltek, és ennek lett az egyik előfutára. Fogyókúrás tanfolyamokat hirdetett, vele reklámozták azokat, televíziós showműsorokban szerepelt, egyre ismertebb lett. "Akkor még nem fitnesznek hívták, csak később lett ez a neve" - emlékeztetett.

A terrortámadás után ritkábban látogatnak haza

A hatvanas évek elején már az egyetemen tornatanárnak készülő hallgatóknak tartott előadásokat, két lányt szült, tőlük négy unokája van. A férjének, Szalay Jánosnak a Csepel autóbuszgyárban volt részesedése, korábban gyakran jártak Magyarországra - a '70-es amnesztia után rögtön hazatértek -, a New York elleni terrortámadás óta viszont kevesebbszer. "A légitársaságoknak kellene fizetniük nekünk, hogy velük repülünk, nem pedig fordítva, annyi vesződség van egy útnál" - jelentette ki félig viccesen.

Olimpiai bajnoknak nevelték

Úgy gondolja, a sors legnagyobb ajándéka, hogy olyan géneket örökölt, hogy a sportban sikeres lehetett. "Ennél hatalmasabb dolgot nem is kaphattam, és nem is kérhettem volna. Mindig kérdezik tőlem, hogy elveszítettem-e a gyerekkoromat, mert tornásztam. Hogyan veszithettem volna el, amikor imádtam? Édesapám már a pólyában a lábamnál fogva himbált, hogy mutassa, mennyire erős vagyok, és ő már akkor tudta, olimpiai bajnok lesz belőlem, annak fog nevelni. Azt hiszem, bennem akarta saját magát látni, mert neki nem sikerült kijutni az olimpiára, pedig igazán közel állt hozzá. Nagyon hálás vagyok a tornának, mert önfegyelmet, tartást adott. Én ugyan pici vagyok, de a sportnak köszönhetően be tudtam lépni úgy egy társaságba, hogy elegáns legyek, és figyeljenek rám. Emellett minden testrészem mozgott, az alakmegőrzéséhez ez elengedhetetlen volt. Az agyamat is megtornásztattam, hiszen egy gyakorlatot nem lehet anélkül tökéletesen végrehajtani, hogy előtte ne gondoljam végig, mit és miként fogok tenni, amikor engem szólítanak a szerhez."

Kezdi megbecsülni a sikerét

Úgy gondolta, hogy nem fog még egyszer visszatérni Melbourne-be, de a Magyar Olimpiai Bizottság nagyvonalúságának köszönhetően megtehette, bár azt szívből sajnálja, hogy a tornacsarnokot átépítették, és nem sikerült a múltidézés.

"Amíg versenyeztem, mindig olyan természetesnek tűnt, hogy nyerek, akkor nem értékeltem, mit értem el, hogy olimpiai bajnok lettem. Most, idősebb koromra kezdem megérteni, mit értem el idestova ötven éve. Ezért is volt jó találkozni a társakkal" - összegzett.