Hokigyőzelem az olimpiai bajnok ellen

A magyar jégkorong-válogatott hatalmas bravúrt ért el az olimpiai bajnok Svédország ellen, hiszen a rendes játékidőben hősiesen védekezve és nagyszerűen kontrázva 1-1-es döntetlent játszott. A ráadásban pedig megszületett a csoda: Palkovics Krisztián éles szögből a kapuba lőtt, így harcolta ki a Szuper Leventét és a sérült Sille Tamást nélkülöző magyar csapat a világraszóló győzelmet. Kilencezer néző volt kíváncsi a találkozóra.

Az április közepén kezdődő divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott az olimpiai bajnoki és világbajnoki címvédő Svédországot fogadta csütörtök este a Papp László Sportarénában.

A svédek a második vonallal jöttek a fővárosba, de mint Bengt Gustafsson kapitány emlékeztetett rá, ebből a csapatból is legalább hatan pályáznak reális eséllyel arra, hogy ott legyenek a moszkvai A-csoportos világbajnokságra utazó gárdában. A jelenleg pályára lépők közül öten az NHL-t is megjárták, tíz játékos pedig már az észak-amerikai élklubok látókörében vannak.

Stralman nagyon bevarrta

A magyar csapat némileg megilletődötten kezdett, a svédek uralták a játékot, a tizenkettedik percben meg is szerezték a vezetést. Lencsést állították ki, az emberelőnyös helyzetet pedig Stralman hat méterről használta ki, hatalmas erővel bombázott Budai feje mellé, egyszersmind a vas alá, esélye sem lehetett a hárításra.


Tomas Skogs ütője beletört (Fotó: Honéczy Barnabás)

Az egyenlítés kis híján hamarosan összejött, hiszen Benk és még két társa egy védőre vezethette a korongot, a Svédországban edződő Benk passz helyett lőtt, de középre, így odalett a lehetőség.

Majoross történelmi gólja

A második harmadban már egy bátrabb magyar csapat futott ki - a Szlovákiából érkező Sille Tamás időközben kórházba vitték, mert eltörött az orra -, és egy emberelőnyös helyzetet pár másodperccel a vége előtt kihasznált. Jánosi lőtt lendületből kapura, a korong mellément a visszapattanót Hoffmann húzta vissza a kapu elé, Majoross erre lecsapott, és egy védővel a nyakán fonákkal a jobb alsóba húzta, a kapus csak érinteni tudta. Történelmi találat volt, hiszen az eddigi három meccsen - a harmincas években rendezték valamennyit - nem sikerült gólt ütni.


Jánosi Csaba, Johan Andersson, Szélig Viktor és Jonathan Hedström küzdelme a korongért

A svédeket felidegesítette a gól, sorra dolgozták ki helyzeteiket, Budai azonban rendre a helyén volt, és nagyobbnál nagyobb bravúrokat mutatott be. Eközben egy-két kontrára is futotta a magyarok erejéből, Jánosi is helyzetbe került, Ladányi pedig életerős lövést eresztett meg, de Backlund kapus ismét a helyén volt.

Palkovics éles szögből eldöntötte

A záróharmad is nagy svéd helyzetekkel és Budai-parédával kezdődött, de Ladányi is gólt érhetett volna el. A játékrész felétől került érezhető fölénybe a vendégcsapat, kihasználták testi fölényüket, gyorsaságukat, de a magyarok hősiesen védekeztek, egyúttal kontrákra építettek. A svédek akárhogy próbálkoztak is, újabb gólt nem sikerült ütniük a rendes játékidőben.


Jan Sandström keni Benk Andrást a palánkra

Így következhetett a hosszabbítás, amire nem is számíthattak a hazai szervezők, és csak a meccs alatt döntötték el, hogy ötperces ráadással, nem pedig büntetőkkel döntik el a végeredményt. Az NHL-szabályoknak megfelelően négy a négy ellen kezdődött az ötperces rájátszás. Húsz másodperc után emberhátrányba került a magyar válogatott, de Tőkési kétperces büntetése idején is koncentráltan és önfeláldozóan védekezett Pat Cortina csapata. Alighogy kiegészült a hazai csapat, a svédektől is kiküldtek egy hátvédet.

Ezt pedig a magyarok kihasználták: Ladányi lövése után a kapusról kivágódott a korong, ezt Palkovics éles szögből azonnal a kapuba vágta. Így született meg a világraszóló győzelem, amelyiket pénteken hattól újabb követhet, Debrecenben. A svédeket otthon biztosan nem dicsérik meg ezért az eredményért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31