Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Két légiósa hagyta cserben a bajnoki döntőre készülő Pécset

2007.05.03. 15:50
A női kosárlabda-bajnokság szombati döntője előtt a címvédő, anyagi gondokkal küszködő Pécs két kulcsjátékosát veszítette el. Az irányító után a jamaicai center is "elmenekült", a klub ügyvezetője úgy nyilatkozott, egyiküknek sem tartoztak. Jelentősen növekedtek a trónfosztásra készülő, alapszakasz-győztes Sopron esélyei.

Az irányító Vickie Johnson kurta-furcsa búcsúja - előzetes jelzés nélkül távozott, vélhetően San Fransiscóba ment, ahol május harmadikától számítanak rá - után egy nappal Simone Edwards személyében újabb tengerentúli légiós hagyta el önkényesen a bajnok MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapatát.

Szerdán még edzett a center

Johnson szándékáról a menedzsere tudott, a játékos azonban elmulasztotta közölni a pécsi vezetőkkel, hogy ő a nyártól már az amerikai ligában akar játszani, ezért utazott el sürgősen a baranyai városból. Edwards lelépése jóval furcsább.

Az MKB-Euroleasing Sopron elleni döntősorozat nyitánya előtt két nappal elutazott jamaicai center szerda este még megjelent az edzésen, ám csütörtök hajnalban angolosan távozott.

Dühös telefonbeszélgetés

"Tegnap délután érkezett hozzám az információ, mely szerint Edwards barátnője megrendelt mára két repülőjegyet, erről az utazást bonyolító cég tulajdonosa tájékoztatott bennünket" - kezdte Rózsa Gábor ügyvezető.

"Beszéltem a menedzserével, elküldtem neki az utazási szándékot megerősítő email-rendelést. Oded Avni jelezte, ő nem tud az általa képviselt kosaras ilyen szándékáról. Tegnap Edwards az edzés végén elköszönt a csapattársaktól, majd felhívott, számomra nem érthető módon felelősségre vont, miért állítok valótlant a helyfoglalása kapcsán, és hozzátette, ő dönt arról, mit csinál és különben sincs semmilyen kötelezettsége, hogy nekem bármilyen ténykedéséről beszámoljon" - idézte a klub honlapja Rózsa Gábor ügyvezetőt, aki még megjegyezte: Johnsonhoz hasonlóan a 193 centis Edwards felé sem volt tartozásuk.

Egy centere maradt a Pécsnek

A pécsiek jelezték a játékosnak és menedzserének, hogy a távozása egyértelmű szerződésszegés, ami jogi következményeket von maga után.

Az alapszakaszban a Sopron mögött második Pécsnek így egyre kevesebb az esélye, hogy megvédje elsőségét, kivált mert Béres Tímeán kívül nincs másik centere.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!