Jolán
2 °C
4 °C

Az elhunyt Steinmetz apukának ajánlotta győzelmét a Vasas

2007.05.10. 01:03
A Vasas minimális előnyt szerzett a május huszonharmadiki visszavágóra a Jug Dubrovnikkal szemben a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén, a Komjádi uszodában, ahol 11-10-re nyert a horvát címvédő ellen. Az elhunyt édesapjukat gyászoló olimpiai bajnok Steinmetz fivérek - Ádám és Barna - egyaránt három gólt dobtak.

Gyászszünet nélkül, de - a Steinmetz fivérek édesapja, Steinmetz János szerda reggeli halála miatt - a friss tragédiától kísérve vágott neki az esti mérkőzésnek a piros-kék együttes, amely az egyenes kieséses szakaszban az egyik legnehezebb ellenféllel, a féltucat idei világbajnokot felvonultató címvédővel került szembe a négy közé jutásért.

Steinmetz Ádám Pazar gólokkal kezdett

Földi László előzetesen verhetőnek ítélte a dubrovnikiakat, nyilván azért is, mert a tavalyi csoportkörben négy góllal (10-6) sikerült legyőzni őket idehaza, igaz, az akkori visszavágón ugyanekkora különbséggel (13-9) maradt alul az angyalföldi együttes.

A szerdai csata Steinmetz Ádám két pompás centergóljával rajtolt, és közben az általa kiharcolt büntetőből Hosnyánszky Norbert is eredményes volt, így gyorsan elhúzott 3-1-re a Vasas. A vendégek kétszer közelebb férkőztek (3-2, 4-3), de az első negyed közepén az ifjabb Steinmetz harmadik góljával megint kettő lett a különbség (5-3).

Öt gól is volt a két csapat között

A második nyolc perc Varga Dániel elrontott büntetőjével indult, de aztán Steinmetz Barnabás lövése "beszédült" a kapuba (6-3), s ugyanő bombázott be egy emberelőnyt (7-4), majd az elpuskázott horvát lehetőségekre válaszul Hosnyánszky nagyszerű elhajlásos lövéssel vette be a vendéghálót. Jött azonban a viszontválasz (8-5).

A nagyszünet után előbb Jug-, aztán Vasas-gól született, utóbbinál Tóth Márton élt az emberelőny adta eséllyel, majd tette ugyanezt látványos akció végén az idősebb Steinmetz fivér, Mátyás Zoltán pedig egy lecsorgó labdát értékesített (11-6). Ekkor azonban megtört a jég, pontosabban a hazai gólszéria, mert két hatásos dubrovniki löket zárta a negyedet (11-8).

Dubrovnik megmutatta, képes felállni a padlóról

Nagyobb bajnak tűnt, hogy a záró játékrész eleje is horvát gólt hozott (11-9), s még inkább, hogy Varga Dániel megúszás után hatalmas ziccert hibázott. A büntetés nem maradt el, egy gólra felzárkózott a Jug (11-10), s mivel ez maradt a végeredmény, a Vasas csak minimális előnnyel utazhat a horvát tengerpartra a két hét múlva esedékes visszavágóra, ahol nem lehetetlen, de rendkívül nehéz feladat lesz az elődöntős szereplés kiharcolása.

"Steinmetz Jánosnak ajánljuk ezt a győzelmet, amit alapvetően az első három harmad fantasztikusan jó játékával szereztünk meg. 11-6-ig elképesztően pólózott a csapat, de hogy milyen jó ez a Dubrovnik, hogy nem véletlenül ő a címvédő, azt mutatja, hogy még ebből a vert helyzetből is fel tudott állni. Most örülnünk kell a győzelemnek, a meccs előtt beértem volna az egygólos sikerrel, és azt mondom, hogy nem lefutott a meccs, igenis ott lehetünk az elődöntőben" - nyilatkozta a találkozó után Földi László, a Vasas vezetőedzője.

Jegyzőkönyv:
Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
TEVA-VasasPlaket - Jug Dubrovnik (horvát) 11-10 (5-3, 3-2, 3-3, 0-2)
a góldobók: Steinmetz Á., Steinmetz B. 3-3, Hosnyánszky 2, Varga Dániel, Tóth M., Mátyás 1-1, illetve Fatovic, Buslje, Jokovic 2-2, Boskovic, Markovic, Krzic, Smodlaka 1-1

A magyar bajnok Honvéd eközben kétgólos, 11-9-es vereséget szenvedett a görög Olympiakosz otthonában, vagyis jó esélyekkel várja a budapesti visszavágót.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?