Szávay Ágnes már a héten a legjobb harmincba juthat
További Sport cikkek
- Nem talált legyőzőre itthon, ezért már a legjobbak ellen keresi a kenyerét a magyar sznúker 17 éves üdvöskéje
- Kezdődik minden idők legnagyobb teqball-világbajnoksága
- Hárommilliós pénzbírság és hároméves kitiltás a párizsi olimpián demonstráló férfinak
- Cristiano Ronaldo és Tom Brady is kikapott egy rajongójától az egyik youtuber videójában
- Weöres Szabolcs hátránya már közel 7400 kilométer a földkerülő versenyen
A Wimbledonból müncheni "edzőkitérővel" hazatérő Szávay Ágnes Budapesten alig két hete úgy nyilatkozott, hogy Palermo felé veszi az irányt, majd az ausztriai Bad Gasteinben játszik, azt azonban nem jelezte előre, hogy az első állomáson mindjárt nyerni fog. Eredményéről még a világranglistát közlő hivatalos honlap is beszámol, és a diadal jelentőségét növeli, hogy a palermói tornát Mary Pierce is megnyerte korábban.
Mandula egy kevéssel előbb volt
A legjobban jegyzett magyar teniszezőnő elutazása előtt szerényen nyilatkozott esélyeiről, és még csak sem fordult a fejében, hogy esetleg már az augusztus végén US Open előtt a harmincadik helyen állhat a világranglistán, ami nagy vágya volt idén. Ilyen előkelő helyen utoljára Mandula Petra állt, ő 2004 májusában a harmincadik pozíciót birtokolta.
Szávay tornasikerével ugyanis - hétfőtől - a harminchetedik helyre lépett előre, ami különösen nagy bravúr, hiszen június elején még csupán a százegyedik helyen állt, és selejtezőt kellett játszania mindkét nyári Grand Slam-torna főtáblájáért.
Négymilliós győzelem
A palermói torna előtt utoljára Gubacsi Zsófia nyert, immár hat éve, igaz Casablancában gyengébb erősségű volt a mezőny, ennek megfelelően az összdíjazás is kevesebb.
Női világranglista:
1. ( 1.) Justine Henin (belga) 4457 pont
2. ( 2.) Marija Sarapova (orosz) 3678
3. ( 3.) Jelena Jankovic (szerb) 3241
4. ( 4.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 2978
5. ( 5.) Ana Ivanovic (szerb) 2898
6. ( 6.) A. Mauresmo (francia) 2424
7. ( 8.) Ana Csakvetadze (orosz) 2326
8. ( 7.) S. Williams (amerikai) 2325
9. ( 9.) N. Petrova (orosz) 2002
10. (10.) N. Vaidisova (cseh) 1973
11. (19.) M. Bartoli (francia) 1875
12. (12.) D. Hantuchova (szlovák) 1857
13. (11.) M. Hingis (svájci) 1845
14. (14.) D. Szafina (orosz) 1742
15. (13.) J. Gyementyjeva (orosz) 1699
...37. (53.) Szávay Ágnes 613,25
...124. (127.) Nagy Kyra 263,50
...158. (159.) Czink Melinda 206,75
...253. (243.) Gubacsi Zsófia 107,50
zárójelben a korábbi helyezés
Szávay ezért a sikerért több mint huszonegyezer dollárt kapott, ami valamivel kevesebb, mint 3,8 millió forint, vagyis egy Grand Slam-tornán való főtáblás szereplés, illetve egy ottani győzelem közel hasonlóan jövedelmez, mint az esetében is volt Párizsban egyszersmind az angol bajnokságon.
Kedvező ág
Szávay edzője, Kuhárszky Zoltán úgy vélekedett, hogy a neheze még csak most jön, hiszen ezentúl teher alatt fog játszani tanítványa. Az ellenben biztató: nemcsak ismeri képességeit, meg is tudja valósítani, amit előre eltervezett a labdamenetek alatt.
Ausztriában először, kedden a selejtezőből kap ellenfelet, és mivel az első kiemelt olasz Francesca Schiavone ágán van, akit pár hete magabiztosan győzött le, nem kizárt, hogy mindjárt megduplázza első helyeinek számát.