Kajak-vb: egy döntőből hiányoznak a magyarok
További Sport cikkek
- Végső búcsú minden idők egyik legjobb magyar sportolójától
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
Kovács Katalin és Vereckei Ákos egyaránt két másodpercet javult az előfutamhoz képest, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy problémamentesen jussanak be a K-1 500 méteres szám döntőjébe.
Kovács nem hagyta, hogy a fejére nőjenek
Kovács mellett ott lapátolt az amerikai Johnson és a svéd Paldanius, két olyan versenyző, aki a Világkupán, illetve az Eb-n már borsot tört az orra alá, igaz, elsősorban az ezer méteres távon. Kati most nem hagyta, hogy a fejére nőjenek, és már az elején igyekezett az élre állni. Eleinte a svéd, később az amerikai próbálta vele tartani a lépést, ami sikerült is, de elé egyik sem tudott kerülni.
Vereckei a második helyezéssel jutott a fináléba, ahol a német Ems ellentmondást nem tűrő kajakozással hagyta faképnél a mezőnyt.
Sáfrán Mátyásnak azonban az első vb-jén még meghaladta az erejét a döntőbe kerülés: szépen kenuzott, de egy nagyon erős középfutamban zárt a negyedik helyen, így rá a B döntő vár kenu egyesben. "Nagyon kemény futam volt, a közepén jó iramban tudtam haladni a favoritokkal, de a végére sajnos elfáradtam. Kiadtam magamból a maximumot, nem vagyok csalódott" - mondta a partraszállást követően Sáfrán.
A női páros simán nyert
Párosaink közül a Paksy Tímea, Benedek Dalma egység ellenállhatatlanul versenyzett, és nagy különbséggel nyerték futamukat. A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor páros egy futamba került a vb-címvédő Rauhe, Wieskötter duóval, és őket ezúttal sem tudta felülmúlni. Komolyan kapaszkodniuk kellett a második hely eléréséhez, de végül egy hajszállal a lengyel egység előtt finiseltek.
Kozmann György és Kolonics György is hasonló cipőben járt: a román Chirila, Cuculici páros most jobbnak bizonyult náluk, így az ukránokkal kellett meccselniük. Végül egy század döntött Kolonicsék javára, következésképp egy újabb olimpiai számban harcoltuk ki a helyünket a döntőben.
A döntő könnyebbnek ígérkezik a középfutamnál
"Rég voltam ennyire elégedett - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány. "Tizenkét olimpiai számból tizenegyben a fináléban vagyunk, és úgy érzem, valamennyiben megszerezhetjük az ötkarikás kvalifikációt. A döntő több számban könnyebbnek, kevésbé feszültnek ígérkezik, mint a középfutam volt, tehát miért ne lennék optimista?!" - tette fel a kérdést magának.
Szombaton délelőtt a 200 méteres elő- és középfutamokra kerül sor, délután két órától rendezik az 1000 méteres döntőket és a női K-4 500 méteres finálét.