A farmján készíti fel az amerikai tornászválogatottat

Az a kutya ambíció

Néhány száz dollárt összekuporgattuk a fel nem használt étkezési jegyekből, és odább álltunk, amikor már lehetett, és útba vettem Kaliforniát, ahol talán jobban öltözött embereket láttam, de a lelkemben nem hozott szemernyi változást. Mondják, hogy nagy olvasztótégely az Egyesült Államok. Hát én meg mondtam, hogy egy nagy rothadó tégely. Láttam én a nyugati parton erdélyi embereket, mérnököt, híres zongoraművészt, elismert festőművészt, ott találkoztam velük hosszú évek után. Részegen, rongyosan láttam őket viszont. Elrettentő volt, de megint előtört bennem az a kutya ambíció: ebbe a világba én nem így halok bele, itten nem fognak úgy eltemetni, mint egy kutyát."

Kikötői rakodómunkás lett, lopott biciklin járt takarítani és festeni a mexikóiakkal, mert spanyolul beszélt, angolul nem. Így telt néhány hónap, amikor a szerencse mellé szegődött. A találkozás nem volt pátosszal teli, de ennek a találkozás köszönheti Amerika, hogy tornája a világ élvonalába került. A reptér környékén találkozott Bart Connerrel, a korszak leghíresebb amerikai tornászával, olimpiai bajnokkal (később ő lett Nadia Comaneci férje). Hosszan méregette, megszólítsa-e, ő lehet-e az, végül megtette. Egymás nyakába borultak, akkor tudta csak meg, hiába keresték az amerikaiak, nem találták, már majdnem letettek róla, azt hitték, elhagyta az országot, hogy nem Amerikában akar élni, csak a szökéshez felhasználta.

"Azt hitték, eltűntünk, mint beteg szamár a ködben. Aztán Bart révén munkához jutottunk, felújítottunk egy tornatermet Oklahomában, és ott kezdődött újra."

Csaknem minden másként ment, mint eddig, igaz, Andreával hamarosan kiegészült a család. Romániában lehetett ütéssel fegyelmezni, Amerikában ugyanezért perek sorát zúdították volna rá. Mégis megtalálta a hangot. Egyik tanítványa azt nyilatkozta később, őrültté tett, úgy tudott motiválni.

"Össze sem lehetett hasonlítani a lehetőségeket. A szocialista államokban a sport rendszere jól működött, olyan nem lesz soha. Nem volt nehéz belátni, hogy itt azokkal a módszerekkel semmire sem jutok, de a sors szerencsére jó alkalmazkodó képességgel áldott meg. Még munkához sem fogtunk, amikor az ellentábor nagy gépezete ellenünk fordult. Megjöttek a kommunisták, az emberevők, itten nem fognak érvényesülni, harsogták. Meghőköltem, de nem fordulhattam vissza. Odaálltam a gyerekek elé, hát ezek nem sápadt és vézna arcok voltak. Nagyravágyást láttam a szemükben. Ezek a gyerekek nem a nyomorból akartak kikerülni, hanem híresek akartak lenni. Nagy út vár ránk, gyönyörű, de nagyon kemény, mondtam nekik. Megkérdeztem tőlük, akarnak-e világbajnokok lenni? Csillogó szemekkel emelték magasba a kezüket, és mondták mindannyian: yes! Akkor éreztem, hogy visszatértem."

Na Károlyi Béla, ezt most jól megcsináltad magadnak

Úgy gondolja, a legnagyobb sikert 1984-ben a Los Angeles-i olimpián érte el, amikor Mary-Lou Retton az egyéni összetettben a legjobb lett. Retton két évvel az olimpia előtt jelentkezett nála, nem volt igazi tornászalkat, bár erős lábait az ugrásnál jól használhatta.

"Óriási visszhangja volt a sikernek, ilyenre nem is számíthattam. Soha nem számoltak azzal Amerikában, hogy a női tornában valaha is nyerhetnek, hiszen ezt a sportágat kisajátította a keleti blokk. A torna akkor még gyerekcipőben járt, az áttörést ez a siker hozta meg, még akkor is, ha a nagyhatalmak távolmaradtak. 1996-ban nagyon más volt a helyzet, akkor már várták, felkészültek a győzelemre, csak a drámára nem készülhettek fel, igaz azt nem is lehetett fordulatosabbra időzíteni.

A leírhatatlan feszültséget tükrözte a televízió, egész Amerika lábujjhegyen állt, és visszafojtott izgalommal figyelte, hogy a kis Kerri Strug sérülten nekifut újra az ugrásnak, megcsinálja, beleáll, összeesik, de megkapta a szükséges pontszámot, a csapat első, a korán örülő oroszok a másodikak. Ez volt életem első csapataranya, és ez volt Amerika első csapataranya is. Az ölemben vittem a kis Kerrit a dobogóra, mert megérdemelte, hogy ő is felálljon a legmagasabb fokára. A könnyem is kicsordult. Utána azonnal vitték a kislányt a kórházba."

17 ezer a helyszínen, 170 millió a tévén

Sokan találgatták, miért futott újra neki, miért kockáztatott, és hogyan bírta rá a mester az ugrásra. Nem volt nagy trükk, csak elmondta neki, hogy mennyit készült erre az olimpiára, és okozzon örömet annak a sok embernek, akik a helyszínen és tévén csakis őt nézik. A csarnokban 17 ezren, a tévén 170 milliónyian. De okozzon örömet a szüleinek is, akik tornásznak szánták, és neveltették. "You can do it!" Meg tudod csinálni, szuggerálta és szuggerálta percekig. A híressé vált mondatot - Károlyi engedélyével - Bill Clinton is felhasználta a választási kampányában.

Strug pedig odabicegett a futófolyosó végéhez, magasba emelte a kezét, kissé talán kényszeredetten mosolygott a zsűrinek, és nekifutott. Strug nem volt nagy tornász, csak tartalék lett volna - másvalaki lesérült a válogató után -, mégis neki kellett megmentenie a csapatot.

Ha utána kérdezték tőle, csak annyit mondott: sérülten lehet élni, de úgy nem, ha feladja az álmait. Az álma pedig az olimpiai bajnokság volt.

A most hatvanöt éves Károlyinak is ez volt az álma, de miután ő nem lehetett bajnok, abban segédkezett, hogy mások lehessenek. Az ő bátorításával, szellemi erejével, a fanatizmusával, az irdatlanul kemény munkába vetett hitével.

"Nem vagyok ateista, hiszek egy felső hatalomban, hiszek egy agy létezésében, amelyik irányítja a világot. Ebben a nagy agyban szerepet viselünk magunk is, a nagyot sok kis agy képezi, amelyek együttesen elérhetik az isteni erőt."

Felesége, Márta a szikla, egyben a kitartás

A mai napig hite átadásán fáradozik, az egész amerikai női válogatott nála készül a tízévestől a legnagyobb sztárig. Szó szerint nála, mert az ő farmján, kétmillió négyzetméteren, Texasban. Ő a válogatott igazgatója - az edzősködéstől 1996-ban vonult vissza -, felesége a szövetségi kapitány. "Márta a szikla, a kitartás" - jellemezte tömören a "beosztottját".

A legutóbbi, szeptemberi stuttgarti világbajnokságon a csapat összetettben újra bajnok lett, és a négy szerből kettőn amerikai győzelem született az egyéni összetett mellett.

"Van itt a ranchen egy kis olimpiai falu, lakónegyeddel, tornacsarnokkal, ebben előidézzük a nagy versenyek hangulatát. Nagy álmom volt, hogy központosítsam a sportágat. Sikerült. És megyek is, mert már mozgolódnak a gyerekek, szeretnének edzeni. A pekingi olimpiáig még sok a dolog, és a napok gyorsan telnek."