Szávay és Talmácsi itthon is tarolt

2007.12.19. 20:21
Ötvenedszer adták át az ország legjobb férfi és női sportolóinak járó díjakat. A gyorsasági motorozás első magyar világbajnoka, Talmácsi Gábor és a teniszező Szávay Ágnes vehette át a Sportcsillagok Gálaestjén a sportújságírók szavazatai alapján a legjobbaknak járó díjat. A szövetségi kapitányok között nem szakadt meg Angyal Zoltán sorozata, Fábiánné Rozsnyói Katalint viszont letaszította a trónról Kuhárszky Zoltán teniszedző.

A Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke, Pajor-Gyulai László szerda esti köszöntőjében kiemelte, hogy nincs még egy olyan ország a világban, amelyik ötvenedszer választotta volna meg hazája legjobb férfi vagy női sportolóit.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál annyit mondott bevezetésként, hogy ezúttal senki sem győzött le senkit. "Aki most kijön ide a pódiumra, azért állhat ide, mert tizenöt millió magyar ember szereti. Erőt és hitet merítenek belőle a fiatalok" - jelentette ki.

Elsőként a szövetségi kapitányok díját adták át, Angyal Zoltán most is megszerezte a legjobb helyezést, a tavalyi Prima Primissima díjas Kemény Dénest előzte meg.

Az edzők között a hat éven át uralkodó Fábiánné Rozsnyói Katalin viszont nem tudta megvédeni elsőségét, mert Kuhárszky Zoltán több mint kétszáz ponttal megelőzte. Kuhárszky a teniszező Szávay Ágnes edzéseit irányítja, de korábban rövid ideig Jennifer Capriati mellett is ténykedett, és a szerb Ana Ivanovicot is felkészítette.

A nőknél is többre értékelte a szakma Szávay teljesítményét, mint a legjobb kajakosét, így az egyéniben kétszeres világbajnok Kovács Katalin a második helyre szorult. Kovács idén váltott egyéniben, mert párosa felbomlott Janics Natasával. Az olimpiai számban nem győztes Janics Natasa is kapott pontokat, de esélye sem volt, hogy a tíz legjobb közé kerülhessen.

A férfiak szavazását a gyorsasági motorozás első magyar világbajnoka, Talmácsi Gábor nagy fölénnyel nyerte, hiszen a második helyen végző öttusázó Horváth Viktor vagy a harmadik Kulcsár Krisztián összesen négyszáz szavazattal kapott kevesebbet, mint ő. Az öttusázó Horváth Európa- és világbajnokságot is nyert, a háromgyerekes Kulcsár kisebb kihagyás után idén visszatért, és egyéniben megnyerte a szentpétervári párbajtőr világbajnokságot.

A csapatok közt a vb-n nagy meglepetésre győztes férfi kardválogatott futott be az első helyen. A fegyvernem legjobbjai ezzel nagy lépést tettek afelé, hogy a pekingi olimpián is ott legyenek, jóllehet előzőleg erre elég kevés esélyt adott erre a szakma.

Az 50. Év sportolója szavazás dobogósai:

Férfiak: 1. Talmácsi Gábor (motorsport) 1446 pont 2. Horváth Viktor (öttusa) 564 3. Kulcsár Krisztián (vívás) 506
Nők: 1. Szávay Ágnes (tenisz) 1462 2. Kovács Katalin (kajak) 1251 3. Csomor Erika (triatlon, duatlon) 266
Csapat: 1. férfi kardválogatott 1211 2. női asztalitenisz-válogatott 639 3. Kozman György, Kolonics György kenu kettes 584
Edzők: 1. Kuhárszky Zoltán (tenisz) 794 2. Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu) 573 3. Kulcsár Győző (vívás) 525
Szövetségi kapitányok: 1. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 1132 2. Kemény Dénes (férfi vízilabda) 394 3. Nébald György (vívás, kard) 391