Fontos lépés az olimpia felé

2008.02.18. 20:50
A magyar női vízilabda-válogatott Kanada legyőzésével jelentős lépést tett arra, hogy megnyerje olimpiai selejtezős csoportját és ezzel biztosítsa helyét a pekingi játékosokon. Az első napon aratott könnyed győzelem után a kulcsfontosságú Kanada elleni győzelem is meglett.

A csehek felett aratott fölényes nyitónapi diadal (22-1) után a kanadai együttest, az egyik legfőbb csoportriválist is biztosan, hat góllal verte a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi olimpiai selejtezőtornán.

Nagy lépést tett előre Godova Gábor csapata a pekingi ötkarikás részvétel felé vezető úton a kanadaiak legyőzésével, hiszen az erőviszonyok alapján már csak a spanyol együttes akadályozhatja meg az együttest abban, hogy "túlórázás" nélkül jusson be az olimpiai repülőjegyet érő elődöntőbe. Ehhez a B csoport első helyén kell végeznie, míg a második helyezettnek az A csoport harmadikjával kell még különcsatát vívnia a négy közé kerülésért.

A tét nem bénította a magyarokat, már az elején elléptek az észak-amerikaiaktól, akik csak a 8. percben, 0-3-nál találtak be először a remekül védő Horváth Patrícia kapujába. A folytatás is Stieber Mercedesékről szólt, akik remek védekezés mellett egyre növelték előnyüket, s 8-2-es vezetést követően csak a negyedik nyolc percet adták döntetlenre, felettébb magabiztos győzelmet aratva.

Miután Afrika legjobbja nem kap olimpiai kvótát, az imperiai selejtező előtt kiderült, hogy nem a legjobb három, hanem a negyedik is jogot szerez a pekingi indulásra.

A magyar női vízilabda-válogatottnak ez mindenképpen jó hír volt, mert a görög, olasz, orosz, spanyol, kanadai ötösből elég kettőt megelőznie az olimpiai részvétel érdekében, ami egyértelműen sokkal kellemesebb feladat, mintha hármat kellene.

A magyarok a könnyebb csoportba nyertek besorolást, hétfő este pedig az egyik nagy ellenfél, Kanada várt Godova Gábor magabiztosan bemutatkozó - a cseheket 22-1-re verték - csapatára.

Kanada három világbajnokságon lett éremszerző, legutóbb 2005-ben hazai pályán szerzett bronzérmet, de azt a vb-t épp a magyarok nyerték meg, igaz a kispadon még Faragó Tamás ült.

A magyarok a dunaújvárosi felkészülési tornán 12-6-ra verték Kanadát, előzetesen a különbség felével is elégedett lett volna a hazai szakvezetés.

Olimpiai selejtezőtorna, B csoport, 2. forduló:

Magyarország-Kanada 11-5 (3-1, 3-1, 2-0, 3-3)
a magyar góldobók: Drávucz 3, Stieber, Györe 2-2, Pelle, Valkay Á., Kisteleki, Takács 1-1
Kedd délben a kazah válogatott következik az itáliai tornán.
További hétfői eredmények a B csoportból:
Kazahsztán-Kuba 14-11
Spanyolország-Csehország 29-4