Hella
16 °C
28 °C

Az MKB Veszprém már a döntőben van

2008.04.09. 09:21
A Veszprémnek a tavalyi és a tavalyelőtti siker után idén sem okozott gondot a PLER legyőzése a bajnoki elődöntőben. Idén és tavaly ehhez három, két éve csak két győzelem kellett, a kiírás változása miatt. A 2007-es bajnok Szegednek még minimum két meccse hátra van, Dunaújvárosban a második meccsükön kikaptak Rostáéktól.

Nem is érdemelt volna többet a keddi mérkőzés egy mínuszos hírnél, ha vasárnap Svájcban nem produkálnak a veszprémiek borzalmas 23 percet. Emlékeztetőül: a 37. percben már 25-15 volt az eredmény a javukra, innen sikerült 28-28-as döntetlent kicsikarniuk. Akárhogy is számoljuk, 23 perc alatt három gólt sikerült dobniuk, és egy már nem is a padlón, de a pincében lévő ellenfelet felhozniuk. A végén már annyira meg voltak zavarodva, hogy simán végigtámadható 30 másodperc alatt sikerült eladni a labdát, és 5 másodperccel a vége előtt még a soványka egygólos győzelmet is kiengedni a kezükből. A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy a kisebbik Iváncsik beinjekciózott térde egy félidőt, Ilyésnek a bemelegítés során leragadt lába még annyit sem bírt. Lapcevic se volt 100 százalékos állapotban, a fiatal Sesumnál meg bejött egy, a korával magyarázható rövidzárlat.

Ezek után kíváncsiak voltunk arra, mit produkálnak 48 órával később a bajnoki elődöntőben. Persze tudtuk, hogy a PLER nem Schaffhausen, de ilyenkor azért meg lehet cibálni az oroszlán bajuszát. Illetve megmutatni a hazai közönségnek, hogy két nap alatt helyre lehet rázni magunkat, és reszkessenek csak a svájciak a szombati visszavágó előtt. Egyáltalán nem volt indifferens a csapat és Mocsai Lajos vezetőedző szempontjából ez a meccs. Nem is annyira a végeredmény, mint a mutatott produkció alapján.

Az MKB-ból szombathoz képest kimaradt a sérült Iváncsik Tamás és Ilyés. Helyükre Pásztor és Putics állt be. A meccs szünetében a sérültek adták át a különböző serdülő lány és fiú korosztályok terembajnokság-dobogósainak az érmeket. Ennek a 12 csapatnak a játékosaival együtt is csak fél ház várta az elődöntőt. (Mi lesz a lassan elkészülő arénában?)

Gyors veszprémi gólok után gólcsönd jött, és a Tromos fiataljai meg-megvillantak. Amíg szuflával bírták a nyitott védekezést, addig izzasztották a nagyokat. Így volt ez a meccs során később is, amikor ismét erőt gyüjtöttek a nyitott védelemre. Ez azért figyelemre méltó, mert a svájciak kedvvel játszák ezt a védekezési formát, és hosszabb ideig bírják szuflával a lőrincieknél. Aztán szép lassan ellépett a házigazda. Feltűnő volt Cozma magabiztossága. Amikor leigazolták, beállóban is átlövésekkel kísérletezett. Ez az ő magasságával a hatosról csak föléket és melléket éredményezett. Ebben a szezonban nem csupán a labdát kapja le egy kézzel a magasból, de beállós módjára játssza a kapuba. Ettől az egyik legeredményesebb veszprémi lett.

A PLER az MKB kihagyott helyzeteit követően egy darabig tartotta a tisztes különbséget, de a félidő végére már reménytelen hátrányba került. Mocsai Lajos Pericet, Perezt és Eklemovicot végig pihentette, de Lushnikov, Lapcevic, Iváncsik Gergő és Cozma is jó félidőnyit kihagyhatott. A második játékrész elején Putics az MKB számára veszélyes tízre növelte a veszprémi előnyt. Szerencséjükre itt a repülőtériek, és nem az órások voltak az ellenfeleik. Így nem csökkent, hanem nőtt az előny. Feltünő volt, hogy Tatai meghálálta a bizalmat, és remekül védett, Sesum - ha nehezen is, de - belelendült, Putics nagy kedvvel játszott, és jó volt az öreg (Pásztor) a háznál. Vujin sok gólja mellett sok hibát is vétett - bár az 58. percben a saját hatosáról lőtt gólja remek felismerés és kivitelezés eredménye volt -, és Gulyás is inkább csak robotolt. Sajnos Gál Gyula már nem gödörben van, hanem szakadékban. A társak becsülettel akarták lövetni, de ez a PLER ellen is csak egyszer jött össze neki.

Végül tizennégy lett a különbség, a legnagyobb a három elődöntő közül. Nem sziporkázott a Veszprém, de ez a vasárnapi kipukkadás után nem is volt várható. Fegyelmezett játékkal bedarálták a lőrincieket, és ez minden pihenésnél, edzésnél jobban szolgálja az MKB érdekeit a szombati KEK-elődöntő visszavágója előtt. Egy remélhető telt ház, egy nyolcadik játékost jelentő hazai publikum előtt ehhez a mai játékhoz hozzátéve, a sérültekkel és pihentetettekkel kiegészülve csak sikert érhetnek el. Másra nem is szabad gondolnunk.

Budapest Bank Liga, bajnoki elődöntő

MKB Veszprém KC-PLER KC 3-0
1. mérkőzés: MKB- PLER 37-28
2. mérkőzés: PLER- MKB 26-37
3. mérkőzés: MKB - PLER 37-23
Veszprém, 600 néző; v.: Szegedi, Unyatinszki
MKB Veszprém: TATAI - Gulyás 3, VUJIN 9, COZMA 6, Sesum 4, PUTICS 6/2, Iváncsik G. 4 csere: Lapcevic 1, Lushnikov, Pásztor 3, Gál 1; edző: Mocsai Lajos
PLER: Novák - Rév, Dobó, Pordán 2, Korsós, Lendvay, Bakos. Csere: Székely (k), SZABÓ P. 7/1, Szabó L. 3, KOCSI 5, BALOGH 6/1; edző: Nagy Károly
A másik ágon: Pick Szeged-Dunaferr 1-1
1. mérkőzés: Pick- Dunaferr 25-20
2. mérkőzés: Dunaferr- Pick 29-27
3. mérkőzés: 2008. 04. 09. Szeged
4. mérkőzés: 2008. 04. 13. Dunaújváros
5. mérkőzés: ?
: