Gyenesei Leila legalább kitett magáért

2008.06.04. 15:30 Módosítva: 2008.06.04. 15:52
Kulcsár Antal, az öttusázók szövetségi kapitánya szerint a női csapat teljesítette a célokat, a férfiak viszont Horváth Viktor vádlisérülése miatt elmaradtak az elvárásoktól a múlt heti budapesti világbajnokságon. A közönség nem értékelte a rendezők erőfeszítéseit, a kilencezres lelátón háromezernél több néző egyszer sem volt.

A magyar válogatott három éremmel - egy arannyal és két bronzzal - zárta a budapesti öttusa-világbajnokságot. A női csapat voltaképpen túlteljesítette az előzetesen megfogalmazott célt, a férfi viszont elmaradt a várakozástól, igaz, ebben sérülés is közrejátszott.

Kulcsár Antal szövetségi kapitány a vb előtt azt mondta, egyéniben egy versenyzőjétől az első hatba kerülést várja, a hagyományos csapatnak és a váltónak pedig az első négy között kell végeznie. Ehhez képest a két 17 és egy 22 éves öttusázóból álló váltótrió - Tóth Adrienn, Kovács Sarolta és Gyenesei Leila - győzött, a Tóth Adrienn, Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien összeállítású hagyományos csapat harmadik lett, a csapaton kívüli Gyenesei mint legjobb magyar hatodikként zárt.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös a 17. lett, neki és Máthénak (25.) nem jött össze az egyéni, Gyenesei és a 12. helyen zárt Tóth kifejezetten jól szerepelt. A felvetésre, hogy végül is meglett az 1-6. közötti helyezés, Kulcsár úgy reagált: "ja, tényleg, csak én nem ilyen leosztásra gondoltam".

A férfiaknál két érem ment el Horváth Viktor kiújult vádlisérülésén, ami miatt a székesfehérvári címvédő feladni kényszerült a versenyt. A futás rajtjánál ő és a csapat (Balogh, Marosi, Horváth) is ezüstéremre esélyesnek tűnt, de végül nem állt magyar a dobogón.

A Marosi, Tibolya Péter, Kasza Róbert váltócsapat két nappal később harmadik lett, ami jó eredmény, azzal együtt is, hogy átlagos lovaglással előrébb végezhettek volna.

Nem voltak szerencsések a vébé rendezői, a férfi verseny rajtjára elfolyt a víz a Puskás Ferenc Stadion szoborparkjába telepített mobilmedencéből. A vártnál lényegesen kevesebben voltak a versenyeken, a majd kilencezres lelátó egyszer sem telt meg, két-három ezernél többen még a hagyományos versenyek döntőin sem voltak.

"A költségvetésünkben nem számoltunk a jegybevétellel. Az ehhez értők azt tanácsolták, ne adjuk ingyen a hagyományos versenyek délutáni programját, mert ami ingyen van, annak nincs becsülete.

Mi magunk rengeteg embert meghívtunk, sokan kaptak VIP-belépőt, hogy minél többen legyünk. Valószínűleg kilenc év alatt nagyot változott a világ" - utalt az 1999-es margitszigeti vb közönségsikerére Pécsi Gábor, a szervezőbizottság elnöke.

Pécsi hozzátette, a létesítményekkel és a versenyszervezéssel a leginkább érintettek egyöntetűen elégedettek voltak, akik tudják, hogy miből áll egy ilyen esemény előkészítése és lebonyolítása, azok értékelték az erőfeszítéseket.