Hét magyar egység már döntős a szegedi kajak Vk-n

2008.06.05. 21:18

A szegedi kajak-kenu Mol Világkupán női K-1-ben hazai részről először a két hete Fábiánné Rozsnyói Katalinnal szakító, azóta Sári Nándorral készülő, friss Eb-győztes Kovács Katalin szállt vízre ötszázon, és futamát megnyerve egyből a döntőbe került. A továbbra is a sikertrénerrel dolgozó Benedek Dalma szintén megszerezte az első és egyetlen helyet, amely egyenes ágon finálét ért.

A kenusoknál Vajda Attilának - csakúgy, mint délelőtt 1000 m-en - nem igazán volt ellenfele, elsőként ért célba, és így már készülhet a döntőre.

Férfi K-2-ben Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor futamgyőzelme azt jelenti, hogy legközelebb csak a döntőben kell vízre szállnia.

Az első napi program zárásaként a szintén óriási érdeklődéssel kísért női páros előfutamait rendezték: Kovácsnak és Benedeknek is mintegy háromnegyed órája volt arra, hogy áthangoljon az egyes után, előbbi olimpiai bajnok társával, Janics Natasával, utóbbi pedig Paksy Tímeával próbálkozik kiharcolni a pekingi részvételt. Az első pálya egyik duónak sem okozott gondot, mindkét egység sima győzelmet aratott, s került ezzel egyből a döntőbe, ahol majd az igazi csata következik.