A köröm fogyóeszköz, a pálinka jólesett

2008.06.30. 10:23
Hidvégi-Üstös Pál 22 nap alatt több mint ezer kilométer hosszan végigfutotta a Tiszát. A három hét alatt két kilót fogyott, a nagy meleg és a párás idő miatt volt nap, hogy 11,5 liter folyadékot ivott. Edzésnek jó volt, jövő ősszel jöhet a Szahara.

Az eredeti terveknek megfelelően bő három hét alatt sikerült végigfutnia a Tiszát Hidvégi-Üstös Pálnak. Az önmagát multisportolónak nevező Hidvégi május 19-én indult a folyó forrásától, lehetőség szerint általában közúton futott, a 22 nap alatt 3000 kísérője volt.

Általában reggel nyolckor kezdte a futást. Rajt előtt két órával már nem eszik semmit, a korai reggeli leginkább kolbászos-szalonnás rántottából, húsokból állt, házias kosztot fogyasztott az egész út alatt.

Hidvégi-Üstös az Indexnek elmondta, a magas páratartalom és a kora nyári kánikula volt a fő ellensége, volt nap, amikor 11,5 liter folyadékot vett magához. Alkoholt nem nagyon fogyaszt, de előfordult, hogy a nap végén házipálinkával kínálták a helyiek, amit köszönettel elfogadott. A bő ezer kilométer alatt két kilót fogyott, két pár cipővel és három váltás sportruhával teljesítette a távot.

Sérülés nélkül megúszta, csak a bal lábának kisujjáról vált le a köröm, de az ekkora igénybe vételnél szinte természetes, fogyóeszköz. Hidvégi lehetőség szerint folyamatosan fut, nem tart pihenőket. Csak egy kutyariasztót visz magával, minden mást az őt kísérő kerékpáros szállít, a kísérőautó a személyzettel, masszőrrel, orvossal, operatőrrel általában előremegy.

Hidvégi szerint egy ilyen távnál az ízületek és a gerinc tehermentesítése miatt a futócipő és a talpbetét a legfontosabb. A pulzusa nyugalmi állapotban 48-52, ez futás közben sem megy 160 fölé. A szakorvosi vizsgálatok szerint az edzettsége messze az átlag feletti, futás közben is gond nélkül tud beszélgetni kísérőivel.

Hidvégi szerint egy ilyen terhelést elsősorban fejben kell feldolgozni. Meditál futás közben, fizikai teljesítményét mentális erejével irányítja. Ekkora sorozatterhelés után leállni sem egyszerű, Hidvégi a verseny után tíz nappal is napi 40-50 kilométereket fut, ezt az adagot csak másfél hónap alatt, fokozatosan csökkenti.

Hidvégi környezetvédelmi céllal találta ki és teljesítette a Tisza-futást, jövőre kerékpárral fogja oda-vissza megtenni ugyanezt a távot, 2010-re Európa leghosszabb ultrafutóversenyét akarja összehozni a folyó mellett.

Idén nyáron még 280 kilométer hosszan úszik a Dunában (ha összejönnek az engedélyek), ősszel végigfut a namíbiai és a szudáni sivatagon. Jövő márciusra tervezi a chilei Atacama-sivatagot, júniusra az ausztrál Viktória-sivatagot, szeptemberre Kínában a Takla Makánt.

Az összes erőpróba, a Tisza teljes távjának úszva és futva teljesítése is csak felkészülés a 2009 novembere és 2010 márciusa közötti időpontra tervezett szaharai futásra: a világon elsőként Dakartól Szaúd-Arábiáig, nagyjából 10 500 kilométeren át.