A magyar sportági szövetség megpályázza a 2010-es úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokság megrendezését. Ezt Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke jelentette be.
A két év múlva esedékes Eb házigazdájáról szombaton dönt a kontinentális szövetség (LEN) végrehajtó bizottsága Zürichben. Budapest vetélytársa az olasz és az orosz főváros.
Ha sikerrel pályázunk, 2006 után lehet ismét Eb-rendező. Gyárfás Tamás úgy fogalmazott: "Csalódott lennék, ha nem nyernénk, akár Róma és Moszkva ellenében is."
A MÚSZ világversenyek hazai lebonyolítására vonatkozó elképzeléseit támogatásáról biztosította Salamon Károly, a szövetség fő támogatói közé tartozó Allianz Hungária Zrt. vezérigazgatója is.
A cégvezető a részvénytársaság nevében a keddi ünnepségen 100 ezer forintos kezdőösszegű bankkártyát nyújtott át a pekingi olimpián legeredményesebben szereplő magyar úszóknak. A versenyzők egy része még pihenőjét tölti, Cseh januárig nem úszik, s egyelőre nem kezdte el az edzéseket Gyurta sem, de például Verrasztóék már edzenek.
Rómával szemben növeli az esélyünket, hogy 2009-ben világbajnokságot rendeznek, Moszkvában viszont már régen volt jelentős úszó világesemény.
Ha 2010-ben Budapest lenne a házigazda, az esemény méltó befejezése lenne Kiss László szövetségi kapitány pályafutásának. A szakember ugyanis a pekingi olimpia után úgy fogalmazott, még két évig szeretné betölteni a posztot, majd visszavonulna.